Megnyílt a Balaton partján az első modern kialakítású BENU gyógyszertár

Megnyílt a Balaton partján az első modern kialakítású BENU gyógyszertár
A mintegy tizennégy napig tartó, teljes átalakítást követően ez az első olyan gyógyszertár a Balaton parton, ami a legkorszerűbb, BENU 2.0 koncepció szerinti kialakítást kapott.  A Marina Gyógyszertár különösen fontos szerepet tölt be Balatonfüred egészségügyi ellátásában a nyári turistaszezon idején is, ugyanis egy forgalmas bevásárlóközpont belső terében működik, ahol a hét minden napján elérhető. Éppen ezért a klasszikus, gyógyszertári termékeken – vagyis a receptre és recept nélkül kapható gyógyszereken kívül – sokan keresik fel egyéb gyógyászati termékekért, kozmetikumokért és táplálék-kiegészítőkért, amelyek kiválasztásában a vásárlók számára mind fontosabb a gyógyszerészek szakértői segítsége. Az ünnepélyes megnyitón Dr. Kontrát Károly parlamenti államtitkár, Balatonfüred és a térség országgyűlési képviselője kiemelte az egészségügyi dolgozók, ezen belül is a gyógyszerészek példamutató helytállását a koronavírus járvány kezelésében, amiben természetesen a modern és megújuló gyógyszertáraknak is fontos szerepe van. Dr. Bóka János, Balatonfüred polgármestere beszédében elmondta, hogy a település szempontjából rendkívül fontos minden egészségügyi fejlesztés, hiszen a város gazdasága a koronavírus fertőzés után ismét kezd talpra állni: a magyar vendégek száma júliusban és augusztusban már elérheti a tavalyi szintet, és bíznak benne, hogy az az őszi hónapok a tavasszal elhalasztott rendezvények és konferenciák pótlása miatt még akár még pozitívabban is alakulhatnak. Dr. Zlinszky János, a BENU Magyarország Zrt. vezérigazgatója az ünnepélyes megnyitón kiemelte, hogy különösen nagy öröm a balatonfüredi gyógyszertár megnyitása, hiszen a koronavírus járvány miatt idén ez az első patikaátadásuk. Ráadásul ezt a nagy volumenű beruházást egy a BENU-tól független, franchise partner valósította meg, így megnyílhatott a Balaton part első olyan patikája, ami a legmodernebb, BENU 2.0-s koncepció szerinti kialakítást kapta. A koncepció lényege, hogy szakítva a hagyományos gyógyszertári kialakítással, ezek már sokkal világosabb, átláthatóbb és szabad polcokkal rendelkező üzletek, ahol nem csak a beteg embereket szeretnék kiszolgálni, hanem az egészségüket megőrizni kívánók számára is széles választékot kínálnak például vitaminokból, táplálék-kiegészítőkből és a mind népszerűbb dermokozmetikumokból. Ennek megfelelően a gyógyszertárbelső világos és nyitott lett, uralkodó színei a fehér, a kék és a zöld, amelyhez bézs és világosszürke kiegészítők társulnak. A fények melegebbek, a formák lekerekítettebbek lettek, melyek kombinációja harmonikusabbá teszi a belső teret. A koncepció részét képezik a fa térelválasztó elemek és a fahatású lamellák, az energiatakarékos és környezettudatos megoldások, így például a legmodernebb LED-es világítási rendszer. Dr. Kovács Zalán, a Marina Gyógyszertár vezetője a megnyitón elmondta, hogy ahogy a gyógyszerészetben, úgy a kereskedelemben is az innováció elkötelezett híve, ezért azt a célt tűzte ki maga elé, hogy Balatonfüreden működjön az ország egyik legmodernebb gyógyszertára. Ennek a tervnek első eleme volt a mostani átalakítás. A gyógyszertár nem csak Balatonfüred, hanem a környék gyógyszerellátását is biztosítja, hiszen Tihanyban fiókgyógyszertárat, Aszófőn, Örvényesen, Balatonudvariban és Balatonakaliban pedig kézigyógyszertárat üzemeltetnek. A munkálatok során falakat is elmozdítottak, új helyiségeket hoztak létre, miközben a feleslegeseket megszüntették, ami optimális helykihasználást eredményezett. A munka összességében mintegy két hetet vett igénybe, amiből három nap volt csak a termékek le- és a visszapakolása, ami csak úgy volt kivitelezhető, hogy a gyógyszertár teljes személyzete erőn felül támogatta a projektet.
2020. július 23.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink