2019. július 16.
Magyar győzelem a BENU-kupán
Ha nyár, akkor BENU-kupa! Június 30. és július 2. között immár negyedik alkalommal szurkolhattunk férfiválogatottunknak a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszodában, ahol ezúttal négy csapat – Görögország, Hollandia, Franciaország és Magyarország – mérkőzött meg a győzelemért.
A BENU-kupa évek óta a magyar válogatott nyári világeseményekre való felkészülésének egyik legfontosabb állomása, idén az utolsó bemelegítő verseny volt a dél-koreai világbajnokság előtt. A kupát megelőző sajtótájékoztatón a BENU bejelentette, hogy ebben az évben az anyagi támogatás mellett, sportolók számára kifejlesztett termékekkel is szeretné segíteni a férfiválogatottat. Az Orthomol termékcsalád Németország egyik piacvezető étrend-kiegészítője, mely nagy népszerűségnek örvend a nemzetközi piacon is, hiszen több mint 30 országban van jelen.
Ez az új, innovatív termékcsalád hazánkban kizárólag a BENU Gyógyszertárakban érhető el. Az Orthomol Sport kifejezetten a rendszeresen sportolók számára kialakított termék. Olyanok számára készült, akik komoly teljesítményre törekszenek, űzzék a sportot akár hobbi-szinten, akár élsportolóként.
A háromnapos BENU-kupa jó hangulatú, közel teltházas mérkőzései nagy sikert arattak. A magyar rajongók nagy örömére férfiválogatottunk Görögország ellen 8:7-re nyert a kupa zárónapján, így tornagyőzelemmel hangolt a dél-koreai világbajnokságra. Az U20-as fiú vízilabda-válogatott a BENU-kupa kísérőprogramjaként játszott felkészülési mérkőzéseket két rangos ellenfelével, Szerbiával és Montenegróval, melynek eredményeként három győzelem, egy vereség mérleggel magabiztosan végzett a minitorna élén.
Kiemelt ajánlatunk
15%
Flamborin 500 mg/ml belsőleges oldatos cseppek (20ml)
2499 Ft helyett
Akciós ár
2099 Ft
Online rendelhető
Akciós ajánlataink
15%
Biomed Fekete nadálytő krém Forte Dupla 2x60g
2099 Ft helyett
Akciós ár
1779 Ft
Online rendelhető
25%
Neotuss natural szopogató tabletta málna 16x
2579 Ft helyett
Akciós ár
1929 Ft
Online rendelhető