3 hatékony módszer, ami eltünteti a lúdtalpat

3 hatékony módszer, ami eltünteti a lúdtalpat

Kapcsolódó tünetek:

A láb alapvető feladata a járáson felül az, hogy tartsa a testünket, és a testsúlyt átvezesse a talajra. Ez utóbbi úgy valósul meg, hogy a legfelső lábtőcsontunkon keresztül a testsúly a láb három fő támaszkodási pontjára kerül: a sarokcsont végére, valamint az első és az ötödik lábközépcsontunk fejére. A testsúly helyes átvitelének feladatához alakult ki lábunk boltozatos szerkezete. A lábnak két lényeges boltozata van. Amit hosszanti boltozatnak hívunk, az a külső és a belső lábszél ívének felel meg, illetve a keresztboltozat, ami az öt lábközépcsont fején átmenő haránt ívelt vonal. A boltozatos szerkezetet a láb talpi részén elhelyezkedő és oda futó szalagok és izmok tarják meg, melyek rugalmassága elengedhetetlen a megfelelő tartás és járás biztosítására. A boltozatos szerkezetű láb alkalmasabb a test súlyának viselésére, mert teherbíróbb, mint az egyenes talp. Ennek belátásához érdemes magunk elé képzelnünk egy egyenes, és egy boltozatosan meghajlított kártyalapot, és a teherbírásuk közötti különbséget. A boltozatok magassága egyénenként változó, így azt még nem tekintjük betegségnek, ha valakinek alacsonyabb a lábboltozata. Azonban amennyiben a fent leírt boltozatos szerkezetet a szalagok, illetve izmok valamilyen okból nem tudják megtartani, a testsúly hatására a láb ellapul, a boka pedig elmozdul az optimális helyzetéből. Több lehetőségünk is van eltüntetni a lúdtalpat:
  • A kezelés legjobb formája a megelőzés, aminek kisgyermekkorban óriási jelentősége van. Nem szabad erőltetnünk korai lábra állást. Az izomzat fejlődése érdekében meg kell várni, amíg maguktól állnak fel a gyermekek. Kortól függetlenül általánosan is igaz, hogy lábunk erősítése megelőzheti a lúdtalp kialakulását.
  • Az ízületek aktív tornája és az izomzat erősítése rendkívül fontos feladat. Erre a célra igen alkalmasak a mezítelen befelé forgatott lábakkal végzett álló és járó gyakorlatok. Fontos, hogy sportolás közben megfelelően nyújtsuk a lábfejünket is, mert egy-egy súlyosabb sérülés elősegítheti a későbbi lúdtalp kialakulását. A felnőttkorban kialakult lúdtalp esetén érdemes ortopédus által személyre szabott lábbetétet gyártatni, hogy az testünkhöz tökéletesen igazodjon.
  • Ha már elértük a merev lúdtalp állapotát, akkor sincs minden veszve, mert gyógytornával, kezeléssel vagy akár altatásban végzett helyes helyzet elérése után gipszrögzítéssel is megakadályozható a további állapotromlás. A gipszrögzítés után rendkívül fontos az aktív és passzív gyógytorna beépítése mindennapjainkba. Súlyos elváltozás estén számtalan műtéti megoldás létezik a korrekcióra, de jellemzően az alsó ugróízületbe beültetett szövetbarát műanyag implantátumok vezetnek eredményre.

2020. október 27.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek