Interjú: Fördős Zé

Fördős Zé a hazai gasztronómia egyik legvagányabb, leglazább alakja. Otthonosan mozog mindenhol: a tűzhely mellett, az RTL Klubon látható, „A Konyhafőnök VIP” műsorában, a könyvkiadásban, a receptvideó-gyártásban, itt, a gyógyszertárban és még ezer helyen, ahol megfordul. Egy igazi önazonos ember, aki sokat tud a gasztronómiáról, a vállalkozásokról és a médiáról. Zé, ilyen név nincs a naptárban. Névhasználata ügyes marketingfogás, hogy kitűnjön a médiazajból? Nem, nem erről van szó. 19 éves voltam, amikor elkezdtem siklóernyőzni, ahol a felszerelés része egy speciális bukósisak. Nekem nem volt ilyenem, helyette szereztem egy rettenetes retró motoros bukósisakot, ami háromszor akkora volt, mint a fejem. A haverok dőltek a röhögéstől, a barátom pedig megjegyezte,hogy „Olyan vagy, mint „Zé, a hangya”. A Zé rajtam maradt, nem csak siklóernyős körökben. Már jó húsz éve így hívtak, még mielőtt beléptem volna a média világába. Eltűnt a hangya, maradt a Zé… Igen, megszoktam, nem volt okom megválni tőle. Az sem zavart, hogy amikor már ismerték az arcom, műsoraim mentek a TV-ben, sokan akkor is felkapták a fejüket a nevem hallatán: „Ki ez a srác ezzel a névvel?” Ön talált rá erre a szakmára, vagy a szakma találta meg önt? Attól függ, hogy melyik szakmáról beszélünk. Az eredeti szakmámat mint diák választottam. Vendéglátást tanultam, ez érdekelt. Tekinthetjük ezt egyfajta adottságnak, hiszen a családi hátterem erre predesztinált, az édesapám és a nagymamám is vendéglátós volt. Ösztönözni senki sem ösztönzött, egyszerűen élveztem a légkört, a vendéglátást magát. Már ötéves koromban ott ündörögtem a szüleim körül a vendéglőben. Mégsem lett vendéglős. Nem, de sokat dolgoztam a vendéglátásban. Édesapámmal közösen egy cateringcéget irányítottunk, gyakran több száz fős rendezvények étkezését biztosítottuk. A vállalkozás kezdetben nagyon jól ment, majd kevésbé, aztán jött a válság, csődbe ment a cégünk, és magával rántotta az egész családot. Ez egy nagy törés volt az életünkben, mert a családunk egzisztenciális válságba jutott. Én is alkalmazottként dolgoztam, de éreztem, hogy ez a pálya nem elég, és főleg nem célravezető akkor, ha az ember ki akarja fizetni a barátainak a tízmilliós adósságát. Az öcsémmel, Petivel összekapaszkodtunk, hogy kikerüljünk a gödör legaljáról. A vállalkozás, amit a Balatonban ücsörögve kitaláltunk, az indulásakor szerencsére alig került pénzbe. Kölcsönkamerával, saját eszközeinkkel felvettünk néhány videót, amin én főztem. A dolog hiteles volt, mert én tényleg tök jól főztem, Peti pedig jól fotózott, videózott, persze teljesen más dolgokat. Voltak tapasztalataink, volt némi tudástőkénk, de messze nem annyi, hogy észrevegyenek bennünket a gasztronómia világában. Ami pedig a célt illeti, nagyon tudatosan vágtunk bele a gasztrovideók gyártásába. Pénzt és sikert reméltünk a vállalkozásunktól. Nem volt semmiféle elvont, romantikus feelingje a döntésünknek, hogy „mi majd hű, de megmutatjuk a világnak, hogy mit gondolunk a gasztronómiáról”. Semmi ilyen nem volt. Egyetlen választásunk volt, vagy sikerre visszük a tervünket, vagy ismét bukunk. Mit számított egy ilyen helyzetben, hogy együtt volt és összetartott a család? Minden ezen múlott. Ha nem fogtunk volna össze, és nem kapunk állandó biztatást a szüleinktől, akkor biztos, hogy nem sikerült volna. Én egyedül tuti, hogy nem vágtam volna bele. Fontos volt, hogy mellettem állt az öcsém, és a szüleink hittek bennünk. Mi volt az üzleti koncepció lényege? Miből gondolták azt, hogy piacra találnak a gasztromédia világában? Végignéztük a korabeli kínálatot, kockáról kockára elemeztük, hogy mi az, ami tetszik, és mi az, ami nem. A többletet a mi főzőműsorunkban a siklóernyőzés jelentette, ezért lett a műsor címe: „Szárnyas ízvadász”. Mi akkor azt hittük, hogy tetszeni fog az embereknek, ha ide-oda röpködök, majd fura helyszíneken főzök. Na, pont nem így lett. Az embereket nem az én szárnyalásom érdekelte, hanem inkább az, hogy mit főzök, és miről beszélek közben. Ki volt a célcsoport? Nem volt ilyen. Egyszerűen abban reménykedtünk, hogy felfedez bennünket valaki, és bekerülhetünk egy komolyabb főzőműsorba. Szerencsére gyorsan rátalált a videóinkra az Index portál, majd megjelent az RTL Klub is. Ekkor már kész volt az a program, amit a sajátjuknak tartottak? Igen, de ezen sem kellett sokat görcsölnünk. Sohasem akartunk mást mutatni magunkról, mint amilyenek vagyunk. Igyekszünk megőrizni a vagány stílust, az eredetiségét annak, amit csinálunk. Az elmúlt öt évben sokat fejlődtünk, profikká váltunk. Mivel szponzoraink vannak, természetes, hogy vannak elvárások, vannak darabszámok. A rendszerünk ma már tudatosan szervezett. Felépült egy fantasztikusan jó szakmai team, amiben benne van az öcsém és az édesapám is. Hogy érzékeltessem a különbséget, a kezdetekben 20-30 videót forgattunk évente, most 300-at készítünk. Szerencsére nekünk senki sem mondta meg, hogy mit kell csinálnunk. A mai napig megmaradt az önállóságunk, ami nagyon fontos. Az RTL Klub azzal teremtett biztonságot, hogy egy tök jó felületet biztosított ahhoz, hogy ismertek legyünk, megismerjék a munkánkat. Felszabadító érzés, hogy miközben sokat tanulhattunk a profizmusukból, semmibe sem szóltak bele, nem akartak minket bekebelezni. A „Street Kitchen” vállalkozásunk keretében sikerült kiépítenünk egy olyan portfóliót, amelyben a főzős műsorok készítése mellett folyóirat-kiadás és könyvkiadás is szerepel. Október végén jön ki a magazinunk legfrissebb száma, két új szakácskönyvet is megjelentetünk. BENU Gyógyszertárak működését meghatározó két legfőbb érték az ember és az egészség, ez utóbbi egyik meghatározó elemét képezik táplálkozási szokásaink. Mennyire fókuszálnak az egészséges táplálkozás népszerűsítésére? Fontosnak tartjuk, de nem görcsölünk rajta feleslegesen. Mindenki tudja rólam, hogy én nem a bio, vegán, vagy gluténmentes vonal híve vagyok. Mi egy nagyon őszinte gasztronómiát képviselünk, én legalábbis mindig így főzök. A Street Kitchen nem hívja fel percenként az emberek figyelmét arra, hogy egészségesen kell táplálkozni. Ugyanakkor arra buzdítunk, hogy főzzünk otthon, mégpedig jó és egészséges alapanyagokból, így máris tettünk az egészségmegőrzésért. Ha azt mondjuk a nézőinknek és az olvasóinknak, hogy „légy igényes, és figyelj oda, mit eszel”, akkor szintén az egészséges táplálkozást népszerűsítjük. Mi az alapokat, a szabadságot és a magabiztosságot akarjuk megadni az embereknek, hogy el tudják dönteni, mit főzzenek és hogyan készítsék el az ételeiket. Él még a „Nőknek a konyhában a helyük!” szemlélet? Szerencsére több okból kifolyólag nem. Ma már nem menő, ha egy pasi azt mondja, hogy egy rántottát sem tudok megcsinálni. Egy ilyen szöveg azért nagyon ciki, mert mit lehet várni egy olyan férfitól, aki még erre sem képes?! Másfelől a házasságok, párkapcsolatok többségében a férfi és a nő is dolgozik, saját karriert épít, ezért képtelenség a nőktől elvárni a mindennapos főzést. Ellenben kimondottan inspiráló, ha felosztják egymás között a főzési alkalmakat, és extra örömet szereznek egymásnak azzal, hogy készítenek valami szuper kaját a társuknak. Ezért is készítünk videókat a „megúszós kajákról”, amelyeket fél óra alatt, a legegyszerűbb, a szupermarketekben is megvásárolható alapanyagokból meg lehet főzni. Sokat utazik. Mennyi ihletet merít a külföldi gasztronómiából? Soha nem utaztam azért, hogy gasztrotrendeket gyűjtsek vagy recepteknek járjak utána. Szeretek utazni, sportolni, közben pedig mindenféle tapasztalatot szerzek. Gasztronómiai szempontból talán Vietnam volt a legérdekesebb, ahol közel egy hónapot töltöttem. Sokat utaztam Latin-Amerikában, ezen belül többször jártam Brazíliában, Costa Ricában, tavaly decemberben hosszabb időt töltöttem Patagóniában. Ez utóbbi helyszínről a mate tea fogyasztásának a szenvedélyét hoztam magammal, de gasztronómiai szempontból a csúcs Vietnam volt. Mi varázsolta el Vietnamban? Ha valaki igazi street foodra vágyik, menjen Vietnamba. Óriási a választék, az ízek és fűszerek kavalkádja lenyűgöz, elképesztően frissek a zöldségek. Teljesen más ott a gasztronómia. Egy nyolcmilliós városban például mindenki az utcán főz, mert konyha nincs is a lakásokban. Egy utcai gázpalackhoz kapcsolt rezsón olyan ételek készülnek, amilyeneket itthon elképzelni sem lehet. A régiónk konyhájáról mi a véleménye? Nagyon szeretem az osztrák konyhát. Az osztrák konyhát? Tudom, sokan csodálkoznak ezen. Nekem nagyon jó és otthonos érzés betérni egy osztrák falusi kisvendéglőbe, mert úgy érzem, hogy az a konyha egy kicsit a mienk is, a Kárpát-medence konyhája. A monarchiabeli konyha nagyon sokat tud, sokat rejt a szlovák, osztrák, szlovén, magyar ízekből, és leginkább az osztrák konyha őrizte meg a hagyományokat. Egy osztrák kisvendéglőben kóstolhattam meg legutóbb a szakácstanulók tankönyvéből is jól ismert pisztrángot kékre főzve, amiről azt tanultam, hogy tormás tejszínhabbal és petrezselymes burgonyával kell feladni. Így is tálalták. Nem volt az újragondolva, zselésítve és rétegezve, a maga eredeti valójában volt fantasztikus. Mi a helyzet itthon? Mit ért el a gasz troforradalom? Szerintem sok mindent megváltoztatott: az alapanyagokat, a konyhatechnikát, a recepteket, de legfőképpen a szemléletet. A mindennapi kultúránkban hangsúlyt kap a gasztronómia, az egészséges táplálkozás. Azt gondolom, hogy ami most történik, az egy jó irány. Sok innovatív hely van, sok a jó szakember, az újonnan nyitott helyek pedig szorosan követik a nemzetközi trendeket. Mindenki megtalálhatja a neki leginkább tetsző gasztronómiai kínálatot. Miért lett ekkora divat a gasztronómia? Ezt majd a kutatók eldöntik egyszer. A főzés divat, stresszoldás, a kreativitás kiélése, szexi tevékenység, ezek így mind együtt. A nagy szerencse inkább az, hogy mindenkit megérintett a gasztroforradalom. Online irányzata pedig azért sikeres, mert az egész életünket uralják az online kapcsolatok. El kell fogadni, hogy ma gasztronómiai tartalmakat keresnek és osztanak meg az emberek az online térben, és ez nagyon rendben van. Fontos eredménynek tartom, hogy egyre inkább a kultúra és a műveltség részévé válik a gasztronómia. Én az iskolákban kötelezővé tenném a főzéssel és a táplálkozással összefüggő ismeretek oktatását. A jövő embere egészségesebb lenne, ha minden gyerek tudna és szeretne egészségesen főzni. Ezt a koncepciót igazolja a „Konyhafőnök Junior” két elkészült évada is. Játékosan és magas színvonalon lehet ezeket a készségeket fejleszteni. A gasztronómiai tudáson túl önállóságot és magabiztosságot ad a gyereknek, ha el tud készíteni egy ételt. Ez egy tök jó irány, ami remélem, meghódítja majd az isk olákat. Persze türelem kell az átalakuláshoz. A gazdasági környezet most kedvez a gasztronómia fejlődésének, az irány és a tempó egyaránt jó. Én ezekkel elégedett vagyok. A saját projektjeivel is? Ha a korábbi céljaimat nézem, nem lehet okom panaszra, hiszen létrehoztuk azt a portfóliót, amit elterveztünk, jól működik a vállalkozásunk, és egy fantasztikusan jó csapatban dolgozhatok. Az elégedettség az egy másik dolog, hiszen mindig vannak új gondolatok, új célok, amik változtatásra ösztökélik az embert. Abban biztos vagyok, hogy jó pályán vagyunk, jó dolgokkal készülünk. Nekünk a világ így kerek, ezért most szeretnénk jobban elmélyülni, hogy még zökkenőmentesebben működhessünk, és még profibb teljesítményt nyújthassunk a jövőben.