Feszülő lábak utazás során

Feszülő lábak utazás során

Nyáron nem csupán a visszérpanaszokkal küzdők, hanem az egészséges egyének is érezhetik a lábukon jelentkező tüneteket. Nagy melegben az erek kitágulnak, a szervezet így igyekszik a hőháztartást kordában tartani. A verejtékezés által hőt adunk le, ezzel pedig fokozódik a vérkeringés. A visszerek is kitágulnak, ezek közvetlenül a bőrfelszín alatt futnak, a bennük áthaladó vér miatt kékes színben tűnnek fel, nyáron feltűnőbbek lesznek, leginkább a nők esetében, nekik ugyanis vékonyabb a bőrük. Sportolás alatt is tapasztalható, az erek tágulása, viszont ez természetes folyamat, a mozgás után az erek visszahúzódnak.

Keveset iszunk, pedig…

Nagy melegben sokkal több folyadékot kellene fogyasztanunk, azonban a statisztikák szerint nem iszunk elegendő mennyiségben, ennek következtében besűrűsödik a vér, ez pedig növeli a trombózis kialakulásának rizikóját. Utazások során ülünk a kocsiban, vagy a repülőn, kevesen figyelnek oda arra, hogy alkalomadtán megmozgassák a lábaikat. Pedig nem ártana: minden egyes lépésnél összehúzódnak az izmok, melyek pumpálják a vért az erekben, azonban ha ez nem történik meg, pangás jön létre ki, ez pedig szintén a trombózis létrejöttének kedvez, ezek alapján figyelmet kellene fordítani a megelőzésre.

A szakemberek azt tanácsolják, hogy nyáron legyen bőséges a folyadékbevitel: 2,5-3 litert kell(ene) meginni víz, cukormentes gyümölcslé vagy élelmiszer formájában. A megelőzés egyik formájaként, de a már kialakult visszérpanaszok fennállása esetén is javallott a nem túlságosan megerőltető, ám rendszeres, ismétlődő mozgás, a séta, a kocogás, és a biciklizés. Érdemes kerülni a hirtelen, nagy erőkifejtést igénylő mozgásformákat, mert ekkor megfeszül az izom, miközben visszatartjuk a levegőt, ezek a folyamatok összességében megemelik a vénás nyomást az erekben.

Álljunk meg!

Utazások alkalmával iktassunk be kisebb megállókat, utasként a tankoláskor szálljunk ki az autóból, repülőúton pedig időnként feszítsük le, majd fel a lábfejet, mozgassuk át a bokát, ez serkenti a vérkeringést, javítja a vádli izomzatának vérellátását, ez a megelőzés érdekében mindenkinek ajánlott mozgásforma. A hétköznapokban, inkább lépcsőzzünk, sétáljunk a munkahelyünkre vagy a boltba.

A lábak hatalmas teljesítményre képesek!

Napi rendszerességgel csaknem tízezer liternyi vér áramlik a vénáinkban a gravitációval ellentétes irányba. Ezt ahhoz lehetne hasonlítani, mintha valaki 600 vödör vizet emelne fel a talajról egy asztalra. Nem meglepő, ha a lábaink néha-néha túlterheltté, elnehezültté és fájdalmassá válnak. A Lioton segít a visszeres fájdalom és lábdagadás esetén egyaránt. A gél különleges összetétele segít jelent a fáradt lábnak.

2016. június 8.

Kiemelt ajánlatunk