Ezért viselik rosszabbul a férfiak az influenzát

férfiinfluenza
A kérdés, mely ezzel a témával foglalkozik nagyon is létező, olyannyira, hogy már tudományos kutatásokat is végeztek a közelmúltban annak érdekében, hogy kiderítsék: mi okozza a “férfi-influenza” súlyosságát. Az eredmények nem nevezhetőek egyértelműnek és bizonyító értékűnek, de mindenképpen kimutatják, hogy másképp reagál ugyan arra a vírusra a férfiak és a nők szervezete.  A férfiak esetében ugyanis egyes vírusok több energiát vesznek el a szervezetből, mint a nőknél. A kísérleti egereken végzett kutatások alapján írt tanulmány szerint a hím egerek több tünetet és hosszabb ideig produkáltak az influenzához hasonló baktériumok hatására, lázuk magasabbra szökött és a gyulladásos tünetek is erősebben mutatkoztak. A laboratóriumi állatokon végzett vizsgálatok természetesen nem feltétlenül vonatkoznak az emberekre, ezért ezt a kutatást jobb fenntartásokkal kezelni, de a nemi különbségekkel foglalkozó szakértők úgy vélik, hogy ez egy érdekes tudományos kérdést vet fel az emberek számára is. Az emberi sejtekkel végzett vizsgálatok - valamint az egerek - is azt mutatják, hogy a férfi immunsejtek aktívabb receptorokat tartalmaznak bizonyos kórokozók számára. "Nem mindig a mikroba puszta jelenléte, tesz beteggé – állítják a kutatók. “Immunválaszunk és a kutatási eredmények is azt mutatják, hogy a hímek fokozott immunválaszt adnak, amely más sejteket is nagyobb számban  hív a fertőzés helyére, ez pedig hozzájárul a betegség általános érzéséhez."

Az okot, mely ennek a folyamatnak a hátterében áll nem teljesen sikerült megfejteniük, de egy hipotézis szerint a tesztoszteron és az ösztrogén különböző módon befolyásolja az immunreceptorokat és ez okozza a nemek betegségviselési különbségeit. Egy másik elmélet, amelyet a Cambridge-i Egyetem kutatói által 2010-ben készített tanulmány ír le az, hogy a férfiaknak általánosan gyengébb immunrendszerük és alacsonyabb immunitásuk alakul ki életük során, így magasabb kockázattal kell számolniuk. Megint más kutatások szerint a nők könnyebben átadják a kórokozókat gyermekeiknek, így az erősebb védekezés saját természetesen kialakult utódvédő mechanizmusuk. Ezek egyenlőre csak hipotézisek , melyeket csak részben támasztanak alá vizsgálati eredmények, tehát a női és férfi immunválasz illetve immunrendszer különbségeinek maradéktalan felfedezése még várat magára.
2018. február 23.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink