Alvássegítő készítmények

2014. szeptember 4.

Kapcsolódó tünetek:

nyugtalanság, alvászavar

Rohanó, stresszes életünkben fontos szerepe van a pihenésnek.

Sajnos, sok embernek csak igen kevés idő jut pihenésre, sőt: nagy számban élnek közöttünk olyanok, akiknek szó szerint aludni sincs elég idejük. alvassegito301Mindez azonban hosszú távon felőrli a szervezet egészségét, a fáradtság, a kialvatlanság előbb-utóbb „visszadobja a labdát”: kutatások bizonyítják, hogy aki nem pihen eleget, annak immunrendszere, keringési rendszere hanyatlik, ami könnyen stressz-betegséghez vezethet.

Éppen ezért, elengedhetetlen a napi szintű, megfelelő mennyiségű alvás, és egyéb jellegű kikapcsolódás. De, mint tudjuk, sokszor ez sem megy „gombnyomásra”: főként nehéz élethelyzetekben, vagy például, munkahelyi stressz esetén nehezünkre esik még az otthoni ellazulás is. Ilyenkor jól jöhetnek a különböző, természetes eredetű nyugtatószerek, amelyek megteremtik a pihenésre való ráhangolódás feltételeit, és segítenek lenyugtatni a lüktető gondolatokat.

Ősidőktől fogva ismert például a citromfű idegnyugtató, szorongáscsökkentő, ellazító hatása: a leveleket leforrázva, az így készült teát kortyolgatva hamar elbóbiskolhatunk. De legalábbis nyugodtabbá válhatunk egy-egy stresszes nap után.

Hasonló jótékony hatása lehet a levendula virágából kinyert illóolajnak is: ebből rendszerint masszázsolajt, vagy a fürdővízhez keverendő olajt állítanak elő, ami segíti a relaxáció folyamatát. A drogériákban kapható ezeken kívül még számos, gyógynövényi eredetű tea (pl. macskagyökér, golgotavirág), melyek változó mértékben alkalmasak az álmatlanság, a szorongás leküzdésében, illetve a túlpörgés mérséklésében.

A természetes nyugtatószerek közé sorolják sokan a méhek által termelt méhpempőt is: azon túlmenően, hogy számos ásványi anyag és vitamin megtalálható benne, nyugtató, lazító hatása is van. Szintén vény nélkül érhető el a drogériákban, gyógyszertárakban; alkalmazhatósága előtt azonban mindig érdemes a gyógyszerész, vagy szakember tanácsát, véleményét kikérni.

A természetes eredetű nyugtatószerekből igen széles spektrumú kínálat érhető el, melyek között számos igazán hatékony, jótékony szer fedezhető fel. Ezek megvásárlása előtt azonban érdemes minden esetben alaposan tájékozódni, hogy a számunkra legoptimálisabb készítményhez juthassunk. Mindig csak megbízható forrásból érdemes vásárolni (gyógyszertár, vagy drogéria), ahol esetlegesen felmerülő kérdéseinkre szakszerű válaszokat is kaphatunk.

Még a leghúzósabb esetekben is érdemes a mesterséges, kémiai anyagoktól, gyógyszerektől távol tartani magunkat, mert ezek alkalmazása bizony függőséghez vezethet, nem beszélve a rengeteg mellékhatás lehetőségéről, amit az egyes tabletták a szervezetre (máj, vese) kifejthetnek.

Mit lehet tenni tengeribetegség ellen?

Itt a nyár, így amikor arra adjuk a fejünket, hogy sétahajózzunk egyet a Balatonon, vagy éppen tengereket szeljünk át egy hosszabb hajóút során, nem meglepő, ha találkozunk a tengeri betegséggel. De mi okozza ezt és mit lehet ellene tenni? Segítünk a tünetek enyhítésében!

Idegrendszer erősítő vitaminok és ásványi anyagok

Ezeket a vitaminokat és ásványi anyagokat fogyassza, ha erősíteni szeretné idegrendszerét!

Így tegye stresszmentessé az ünnepeket!

Így tegye stresszmentessé az ünnepeket!

Ötleteket adunk, hogyan tud kiegyensúlyozott és energikus maradni a téli hónapokban is, és valóban élvezni az ünnepeket.

Karácsony veszekedés nélkül! 7 tanács a békés ünnepekhez

Karácsony veszekedés nélkül! 7 tanács a békés ünnepekhez

A karácsony a szeretet és a béke ünnepe, ehelyett a valóság valami egészen más: idegesség, boltokból boltokba rohangálás, állandó időzavar és veszekedések.

Stresszoldók a patikákból

Stressz, álmatlanság, alváshiány? A patikákban ott a segítség.