A sarok leterheltsége
Az emberi lábfejet 26 csont építi fel, közülük a sarokcsont a legnagyobb. A sarok feladata, hogy biztosítsa a támasztékot a test súlyának, éppen ezért a sarkunk minden egyes lépésünknél komoly behatásnak van kitéve. A szakértők szerint járáskor a testsúly 1.25-szöröse, futáskor a 2.75-szöröse nehezedik a lábunkra. Éppen ezért túlsúly esetén ez a terület sokkal sérülékenyebb.
Mechanikai okok és betegségek
A fájdalmak jelentős része mechanikai okok miatt következik be, de meghúzódhat a háttérben arthritis, fertőzések, autoimmun- és neurológiai problémák, trauma, csontritkulás és más csontbetegségek, illetve több szervrendszert érintő betegségek is.
Kötőszöveti szalag betegsége
A legtöbb sarokfájdalom a talpon átívelő vastag kötőszöveti szalag betegsége. Ez a szerkezeti betegség abból ered, hogy ennek a szalagnak fontos szerepe van a talp izmainak és inainak, valamint a láb boltozatának a fenntartásában. Túlterhelés következtében azonban a normális 2-4 mm vastagságúról akár 6-10 mm-nyire is vastagodhat. A kór legjellemzőbb tünete, hogy reggel, talpra álláskor már jelentkezik a fájdalom, a nap folyamán azonban mérséklődik és csak hosszú álldogálás vagy lépcsőzés során rosszabbodik. A túl lapos és kidolgozatlan talpú papucsok, a flip-flopok, valamint a túl korán kezdett magassarkú hordás is súlyosbíthatja ezt az elváltozást.
Mikor érdemes orvoshoz fordulni?
Ha fájdalmas duzzanatot érzünk a saroknál
Zsibbadásérzést tapasztalunk, amely fájdalommal párosul
Ha már képtelen vagyunk a normális járásra
Ha nem tudjuk visszafeszíteni a lábfejünket
Ha nem tudunk lábujjhegyre emelkedni
Ha a sarokfájdalom egy hétnél tovább tart
A sarokfájdalom 10 kezelési lehetősége
Otthoni kezelésként mindenképpen érdemes kipróbálni a pihentetést, kerülni a futást és a kemény talajon járást. Különösen kerüljük a sarkat terhelő aktivitásokat!
Végezzünk nyújtó gyakorlatokat, amelyek a lábfej hátrafeszítésére épülnek.
Helyezzünk jeges borogatást az érintett területre 15 percig, de vigyázzunk, nehogy túlhűtsük a területet!
Válasszunk megfelelő cipőt sportoláshoz és hétköznapra is, és kerüljük a túl magas és a túl lapos talpat.
Sportolás megkezdése előtt mindig melegítsünk be alaposan, ezzel jelentősen csökkenthetjük a sarkat érő terhelés erősségét.
Érdemes leadni a túlsúlyunkból, ugyanis így kisebb lesz a terhelés, amely a lábunkat éri.
Egyes talpbetétek, sarokemelők tehermentesíthetik a kötőszöveti szalag feszülését, ezáltal a fájdalmat.
1-2 hétig pihentetés mellett szóba jöhet egy non-szteroid gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító terápia.
Elhúzódó eseteknél - ha nincs ellenjavallat - helyileg beadott szteroid-injekció 2-3 alkalommal ismételve hosszabb időre csökkentheti a tüneteket. Ez az eljárás a mellékhatások miatt ritkán ismételhető.
A konzervatív terápiák között a terápiás röntgenbesugárzásnak és a lökésterápiának van jó eredménye.
Az ajánlott, akciót megelőző ár és a maximált akciós ár figyelembevételével számított százalékos kedvezmény. Az akcióban résztvevő egyes gyógyszertárak ennél magasabb kedvezményt is biztosíthatnak.
Az ajánlott, akciót megelőző ár és a maximált akciós ár figyelembevételével számított százalékos kedvezmény. Az akcióban résztvevő egyes gyógyszertárak ennél magasabb kedvezményt is biztosíthatnak.
Az ajánlott, akciót megelőző ár és a maximált akciós ár figyelembevételével számított százalékos kedvezmény. Az akcióban résztvevő egyes gyógyszertárak ennél magasabb kedvezményt is biztosíthatnak.