A lábaink védelméért

A lábaink védelméért

Eljött a jó idő, az utazások, a nyaralások, a strand- és persze a bikiniszezon ideje, és bizony a visszeres lábak nem mutatnak túl jól, de jó hír, hogy korai szakaszban eredményesen kezelhető.

A láb egészségét negatívan befolyásoló talán leggyakrabban előforduló tünetegyüttes a visszeresség. Kialakulásának az oka, hogy az alsó végtag ereiben lévő billentyűk nem zárnak megfelelően, így a vér visszafelé áramlik a gyűjtőerekbe, ez pedig az érfal túlzott mértékű kitágulásához, és a vér pangásához vezet.

A visszerek létrejöttéért – a genetikai háttérhez párosulva – felelőssé tehető a túlsúly és a mozgásszegény életmód egyaránt. A visszérproblémák a kezdeti stádiumban inkább kellemetlen érzést, viszketést, feszülést, izomgörcsöt okozhatnak, sokan ebben a stádiumban még nem fordulnak orvoshoz, pedig a leghatékonyabban ilyenkor lehetne fellépni ellenük.

Fontos, hogy ne várjuk meg, míg visszatérő panasszá válik a tompa, feszítő alsó végtagi fájdalom, a lábak fáradékonysága, az ólomláb-érzet, a bőr elszíneződése. Aki ilyen tüneteket tapasztal, mihamarabb forduljon orvoshoz, ugyanis a kezelést időben megkezdve megelőzhető a vénás-, és lábszárfekély kialakulása.

A visszeresség korai szakaszában elkezdett kezeléssel megelőzhető a súlyosbodás, a szövődmények kialakulása.

Amiket mi is megtehetünk

  • Ne álljunk hosszú ideig egy helyben, ülés közben ne lógassuk lábunkat!
  • Éjszakára polcoljuk fel a lábainkat ez serkenti a vér áramlását a szív felé.
  • Kerüljük a cipekedést, mely túlterheli a lábakat!
  • Túlsúly esetén igyekezzünk megszabadulni a kilóktól!
  • A könnyed, nem megerőltető mozgás, mint a séta vagy úszás jó hatású.
  • A napi pár perces tornával elősegíthetjük a vénák kiürülését is.
  • Hosszú utazás közben mozgassuk a lábfejet.
  • Kádban való fürdés helyett válasszuk a zuhanyzást, a hidegvizes lábzuhanyoztatás jó hatású.
  • Már kialakult visszeres panaszok esetén kerüljük a melegvizes fürdőt, a szaunázást, a napozást, mert hőre ugyanis kitágulnak a visszerek.

Jó, ha tudjuk

A konzervatív kezelés során alkalmazott, gyógyszertárakban vény nélkül kapható krémek, gélek a speciális lábtorna, a rendszeres séta erősítik az érfalakat, így mérséklik a visszér okozta panaszokat lassítják, sőt meg is állíthatják a kedvezőtlen folyamatot.

2016. május 11.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink