Utazás gyermekkel

Utazás gyermekkel

Míg egyedülállóként, vagy párkapcsolatban élve az utazás inkább csak egy érdekes, váratlan, de semmiképpen nem ijesztő, vagy fárasztó dolog, szülőként ráébredhetünk, hogy a kirándulásoknak olyan „veszélyekkel” is járhatnak, melyeket addig álmunkban sem gondoltunk volna.

Sokan nem is nagyon mernek gyermekükkel elindulni, pláne, messzebbre utazni, félvén az esetleges, váratlanul felmerülő problémáktól, és főleg nem próbálkoznak idegen országokkal, ahol még több „meglepetésben” lehet részük. Pedig, kis felkészüléssel, odafigyeléssel nem kell a nagyobb utaktól sem tartani, sőt, általuk életre szóló emlékekkel ajándékozhatjuk meg csemetéinket és saját magunkat.

Hogy mire is érdemes alaposabban felkészülni egy-egy tervezett kirándulás, nyaralás alkalmával? Minden gyakorló szülő betéve tudja Murphy törvénykönyvének gyermekekre vonatkozó paramétereit, így meg sem lepődhetünk, ha gyermekünk az utazás másnapján lázasodik be, vagy éppen akkor kapja el a „hányós-hasmenős” vírust.

Lázcsillapítás

Mindig legyen nálunk lázmérő (!), és természetesen a kicsi életkorának megfelelő lázcsillapító készítmény. Ezekből nem árt legalább két fajtát odapakolni, például cseppet és kúpot, mert előfordulhat akár olyan makacs láz is, hogy szükség lesz a két szer együttes használatára. Ezek kombinálhatóságáról a gyermekorvos, de akár a patikusok is szívesen tájékoztatnak bennünket. Mivel sok gyógyszer csak relatíve alacsony hőmérsékleten tartható el, érdemes kis, kézi hűtőtáskát jégakkuval beszerezni, és csak az indulás pillanatában bepakolni a gyógyszereket.

Sebfertőtlenítők

A kirándulás remek alkalom a gyerekeknek kiszabadulni a hétköznapok bezártságából, és sokan ilyenkor bátrabban, veszélyesebben próbálgatják szárnyaikat. Ez persze kisebb-nagyobb botlásokkal, balesetekkel járhat, tankoljunk tehát sebfertőtlenítőből, sebtapaszokból, fásliból, gézlapokból bőven fel, ezeket a gyógyszertárakban vény nélkül be is szerezhetjük a sebkezeléshez. Természetesen, nagyobb esések, ütődések (különösen a fejet érő sérülések, vagy csonttörés, ficam gyanúja esetén), vagy bőséges vérzéssel járó sebek esetén érdemes orvost is felkeresni.

Hasmenés

Főként idegen országokban (fejlődő országokban meg mindenképpen) igaz a mondás: amit nem tudsz megfőzni, meghámozni, dobd el! A vízzel (csapvíz, jégkocka is!) ugyanis olyan kórokozók juthatnak be szervezetünkbe, amik hányást, hasmenést okozhatnak, s ezek hatványozottabban jelentkezhetnek gyermekeinknél. Elegendő csupán egy apró kortyocska, sőt, akár csak egy fertőzött vízben megmosott szilva is a betegség kialakulásához. Ilyenkor a pihenés mellett bőséges folyadékfogyasztás (nem csupán víz, hanem a gyógyszertárakban kapható úgynevezett orális rehidráló folyadék, ami pótolja az elvesztett ásványi anyagokat is), hasfogó és hányáscsillapító szerek is kellenek a gyógyuláshoz. Nagyfokú elesettség, magas láz, elhúzódó panaszok esetén szakorvosi vizsgálat szükséges!

Ezeken túlmenően, legyen még nálunk fájdalomcsillapító, kéztörlő nedves-kendő, orrcsepp, gyermekünk rendszeresen szedett gyógyszerei, csecsemőkkel utazóknál a baba vitaminok.

2016. november 2.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink