Összetartó egészségügyi közösség avatta fel a százhalombattai BENU Lakótelepi Gyógyszertárat

Összetartó egészségügyi közösség avatta fel a százhalombattai BENU Lakótelepi Gyógyszertárat

A város szívében található gyógyszertár központi szerepet játszik a város egészségügyi ellátásában. Vezetője, Dr. Farkas Sándor elismert egészségügyi szakember, munkatársaival együtt mély humánummal és nagyra becsült szakértelemmel segítik a betérő betegek gyógyulását. Októbertől a gyógyszertár immáron a BENU Gyógyszertárakra jellemző világos, vásárlóközpontú belső térrel, szabadpolcos elrendezéssel és még szélesebb termékválasztékkal várja a betérő vásárlókat. Októbertől még több, kedvező árú BENU saját márkás termék is kapható. A változást Százhalombatta város vezetői is igen nagyra becsülik. Az ünnepélyes, szalagátvágással egybekötött gyógyszertármegnyitón részt vett és beszédet mondott Török Sándor, Százhalombatta Önkormányzata Egészségügyi, Oktatási és Szociális Bizottsága elnöke is. A képviselő úr hosszú évek óta személyesen ismeri a gyógyszertár vezetőjét, személyes hangvételű beszédében felelevenítette a Lakótelepi Gyógyszertár történetét, dolgozóinak megköszönte az átalakítási munkálatok alatt tanúsított áldozatos, gyors, szervezett csapatmunkát.

A megnyitó ünnepségen természetesen a BENU Lakótelepi Gyógyszertár vezetője, Dr. Farkas Sándor is beszélt arról, mit jelent számára a megújult, modern környezet, a komfortosabb, nyugodt tájékozódásra lehetőséget adó belső tér. Személyesen megköszönte minden dolgozójának és az ünnepélyes megnyitón részt vevő háziorvos kollégáknak, hogy hosszú évek óta hatékony együttműködéssel, páratlan emberi odaadással segítik a gyógyszertár működését és ezáltal Százhalombatta lakosai lehető legmagasabb szintű egészségügyi benu-300x248_4 (7)ellátását. Kiemelte: a BENU Lakótelepi Gyógyszertár minden dolgozója hagyományosan mély humánummal, a várható legmagasabb szintű szakértelemmel fordul a betérő vásárlókhoz, betegekhez. Ám örömére szolgál, hogy mindezt ezentúl a szilárd BENU értékekkel összhangban, vásárlóközpontú, barátságos és reklámzajoktól mentes környezetben tehetik meg. Beszédét a köztiszteletben álló gyógyszerész úr személyes jókívánsággal zárta: „Megértés legyen, türelem, no és persze jó egészség!”

 
2015. július 9.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink