Fáj a nyaka az ülőmunkától? Ezek a mozgásformák segítenek!

2017. március 22.

Kapcsolódó tünetek:

nyakfájdalom, izomgörcs

Ezt próbálja ki, ha már elviselhetetlenül fáj a nyaka a sok ülőmunkától.

Az „ülő életmód az új dohányzás” – mondják a szakemberek, mivel az egész napos ülés éppolyan káros az egészségre, mint a cigaretta. Aki egész nap az irodában ül a számítógépe előtt, idővel számtalan krónikus betegség megkeserítheti a mindennapjait. Ilyen panasz például a kínzó nyaki fájdalom, ami akár állandósulhat is.

Mi okozza a nyakfájást?

Elsősorban az abnormális testtartás, amelyet a számítógép előtt ülve önkéntelenül is felveszünk. A székben görnyedten gépelünk, melynek során a fejünk is gyakran előrébb kerül. Ehhez az abnormális pozíciónak az eredménye különböző mozgásszervi panaszok megjelenése. A fej előrebillenése és lehajtása miatt a nyak izmai tartósan megfeszülnek, az izomegyensúly megbomlik, és bizonyos izmok megrövidülnek, melynek eredményeként izomcsomók keletkeznek, ezek nyomhatják a környező idegeket, fájdalmat generálva. Ez a fájdalom kisugározhat a karokba, a hátba, sőt, akár krónikus fejfájást is előidézhet. A túlterhelés és a tartós izomfeszülés következtében a nyak csigolyái elmozdulhatnak, és olyan degeneratív folyamatok indulhatnak el, mint a porckorongsérv vagy a nyaki gerinc kopásos megbetegedése.

Mit tehetünk a nyakfájdalom leküzdésére?

Az évek alatt rögzült hibás tartásból eredő izomcsomók eltűntetéséhez – és az olyan szövődmények kezeléséhez, mint pl. a nyaki gerincsérv – hosszabb út vezet, és az esetek többségében személyi edző, gyógytornász segítségére van szükség, szakorvos felügyelete mellett. Az edző, felmérve a páciens aktuális állapotát és figyelembe véve esetleges orvosi leleteit, annak aktív közreműködésével helyreállítja a test statikai egyensúlyát, és megszűnteti a túlzott izomfeszülést.

A nyaki panaszok orvoslása érdekében elsősorban a hátizmok megerősítésére van szükség, hiszen a kialakult problémák elsősorban a gyenge hátizmoknak köszönhetők. A gyakorlatok során külön figyelmet kapnak a rombusz izmok, a trapézizom, de a hanyag tartás miatt a has izmait is erősíteni kell. Ezt követően a nyak izmairól lekerül az extra teher, aminek következtében egy idő után megszűnik az itt lévő izomfeszülés és fájdalom, illetve az izomcsomók eltűnnek. Mindemellett a mellizmok nyújtása kiemelten fontos, mivel az asztalnál lévő ülőpozíció során a mellizmok rövidült állapotban vannak. Emiatt a vállak fokozottan előre esnek, a nyak abnormális helyzetéhez is hozzájárulnak.

A mozgásterápiához azonban mindenképpen vegyük igénybe szakember segítségét, hiszen a gyakorlatok helytelen kivitelezése nem hogy nem javít az állapoton, de ronthat is rajta. A mozgásterapeuta által javasolt gyakorlatokat pedig otthon is épp olyan pontosan és rendszeresen kell végezni, mint az edzőteremben.

Ezen kívül nem árt néhány alapszabályt betartani a munkahelyünkön is, hogy ne térjen vissza a nyakfájdalom:

  • A monitorunk képernyője legyen szemmagasságban
  • Körülbelül 80 cm-re üljünk a monitortól
  • A billentyűzetet helyezzük úgy, hogy a felkarunk és az alkarunk 90 fokos szöget zárjon be
  • Tegyünk a hátunk mögé párnát, vállainkat húzzuk hátra és eresszük le
  • A lábaink legyenek talpon, az alsó lábszárunk és a combcsontunk 90 fokot zárjanak be!

Talpbetétek típusai, hatásai

Egyes ortopédiai elváltozások jól korrigálhatók bizonyos talpbetétekkel

Összes cikk Életmód témában