Napfényvédelem gyerekeknek

Napfényvédelem gyerekeknek

Kapcsolódó tünetek:

A napfénynek számos jótékony hatása ismert. Szervezetünk csak vele tud D-vitamint előállítani, ezzel segítve immunrendszerünk erősödését. Nagymértékű pozitív befolyása pedig mindennapi hangulatunkra és hosszú távú mentális egészségünkre nézve tagadhatatlan. Azonban a jóból is megárt a sok, ahogy a mondás tartja, mely fokozottan igaz, ha gyermekekről van szó. Mivel a kicsik bőre és szervezete sokkal érzékenyebb, életvitelük, aktivitásuk miatt pedig többet érintkezhetnek a direkt napfénnyel, mindent meg kell tennünk egészségük védelmének érdekében. Bőrünk nem felejt, és a kiskorában elszenvedett leégések levét később isszák csak meg igazán. Azok nyomán csökkent ugyanis a természetes védekezőképesség, miközben nő a pigmentfoltok, a természetellenes alakú anyajegyek, a szemölcsök és a melanóma kialakulásának kockázata. Hogyan akadályozhatjuk ezt meg? 1 éves kor alatti csemetéink bőre még vékonyabb, érzékenyebb, így őket semmiképpen se napoztassuk. Figyeljünk oda öltözetükre, és inkább kerüljük velük a direkt napfényt. Hajuk, szemük és bőrük ekkor még kevés melanint, azaz festékanyagot tartalmaz, ami a bőr természetes védelmezője az UV-sugarak ellen, a kémiai fényvédők használata pedig káros lehet, a vékony bőr fokozott felszívóképessége, de fejletlen szervezetük mérsékelt lebontó képessége miatt. A bőrfelületet takaró öltözet, a sapka viselése és az árnyékban tartózkodás mellett ügyeljünk szemük védelmére is: már kiskortól ajánlott a megfelelő UV-szűrős napszemüveg viselete.

A nagyobb gyermekek esetében már nyugodtan használhatunk kémiai fényvédőket, azonban ma már inkább a fizikai védelemre esküsznek többen. Ezek a természetes összetevőkből készült naptejek inkább megszáradnak, mint felszívódnak bőrünkön, és’napernyőszerű’ védőréteget képezve visszaverik a napsugarakat. Gyerkőcök esetében is figyeljünk oda a különböző bőrtípusok különböző védelmi igényére, és válasszunk megfelelő faktorszámú (gyerekeknél ajánlott a 30-nál magasabb) fényvédőkrémet. Kenjük be bőrüket már 20-30 perccel a nappal való érintkezés előtt, hogy biztosítsuk a megfelelő felszívódás, illetve száradási időt neki. Ne higgyünk a címkének: egy naptej sem lehet 100 százalékosan vízálló, így 2 óránként kenjük be újra csemetéinket, főleg vízparti vagy sportolós programok alatt. Strandra mindig vigyünk napernyőt, hogy árnyékos helyet tudjunk biztosítani számukra, de tartsuk észben, hogy itt sem teljes a biztonság a víz és a homok felületéről visszaverődő káros UV-sugarak miatt. Így ne feledkezzünk el a naptejek használatáról az árnyékban sem! Mindenképp tartsuk be az általános 10-16 órás aranyszabályt: ebben az időszakban, ha nem muszáj, ne tartózkodjunk napon, hiszen ilyenkor a legerősebb a napsugárzás.
2021. július 19.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink