Most akkor ki a jobb a multitaskingban?

Most akkor ki a jobb a multitaskingban?
Egy 2015-ben készült felmérés során kiderült, hogy a válaszadók 80 százaléka valóban úgy vélte, hogy a nők sokkal inkább képesek egyszerre több feladatra figyelni, mint a férfiak. Egy új tanulmány eredményei ennek ellentmondanak. Az aacheni egyetem munkatársai, Patricia Hirsch vezetésével, több vizsgálatot is végeztek annak érdekében, hogy végre tisztázzák ezt a kérdéskört. A szakemberek 96 fővel – 48 férfi és 48 nő – készítettek 2 különböző szám- és betűtesztet. Az egyik teszt során a résztvevőknek egy képernyőt kellett figyelniük, amin betűk jelentek meg. Ezekről kellett megmondaniuk, hogy azok magán- vagy mássalhangzók. A második feladatnál pedig azt kellett eldönteniük, hogy az épp látható szám páros vagy páratlan. Voltak azonban olyan tesztek is, melyek során a két feladatot egyszerre kellett teljesíteniük. A vizsgálatok során kiderült, hogy mindkét nem lassabban és pontatlanabbul töltötte ki a teszteket, ha két feladatot kellett egyszerre elvégeznie. A tesztek kielemzése során arra a megállapításra jutottak, hogy nincsenek jelentős különbségek a nemek között. Ahhoz, hogy valaki egyszerre több dologra is tudjon koncentrálni, sokkal több kognitív energiára van szüksége, mint amikor csak egy dologgal foglalkozik. „Az eredményeink nem erősítik meg azt az elterjedt felvetést, miszerint a nők jobbak a multitaskingban a férfiaknál” – nyilatkozta Hirsch. A tudósok továbbá arra is felhívták a figyelmet, hogy korábbi kutatások során nagyon eltérő eredmények születtek: néha nem találtak különbséget a nemek közt, máskor pedig a nők, vagy épp a férfiak kerültek ki győztesként. Ezt az elvégzendő feladatok milyenségére vezették vissza, ugyanis egyetlen egy vizsgálat sem képes letesztelni a multitasking különböző fajtáit, illetve a hozzájuk szükséges kognitív képességeket.
2019. október 3.

Kiemelt ajánlatunk