Kiderült, melyik szülő intelligenciáját örököljük

2018. október 5.

Gyakran hallhatjuk otthon a ’Tiszta apád vagy’ és ’Kezdesz hasonlítani anyukádra’ kifejezéseket. De miben is hasonlítunk pontosan, és miben nem? Egy kutatás eredményeként most kiderült, melyik szülőnkre ütöttünk intelligencia kérdésében.

Kiderült, melyik szülő intelligenciáját örököljük

Kiderült, melyik szülő intelligenciáját örököljük

Tudósok laboratóriumi kísérletek alapján úgy látják, intelligenciánkat nagy valószínűséggel édesanyánktól örököljük. Sőt, mi több, arra a következtetésre jutottak, hogy az apa kiléte egyáltalán nem játszik szerepet a kérdésben. Ennek oka az, hogy az intelligencia-szintet meghatározó géneket az X kromoszómák szállítják, amelyből a nőknek kettő van, míg a férfiaknak csak egy, így eleve nagyobb a valószínűsége annak, hogy anyukánk ’intelligencia-csomagját’ kapjuk meg.

Emellett az is kiderült, hogy ha apai oldalról mégis örökölnénk ilyen, a fejlettebb és összetettebb kognitív funkciókért felelős géneket, azokat deaktiválja szervezetünk. Ez azért történik meg, mert feltételezhetően az okosságunkat kódoló gének is a kondicionált gének csoportjába tartoznak. Ezek csak akkor működnek, ha vagy az anyától vagy az apától kapjuk meg őket, ellenkező esetben ’kikapcsolnak’, míg az intelligenciát adó gének pedig úgy látszik, a mamától kell, hogy érkezzenek.

Az egereken végzett kísérletek alatt a kutatók észrevették, hogy az extra anyai géneket kapott egyedek nagyobb fejjel és aggyal, de kisebb testtel jöttek a világra, míg az extra apai géneket öröklő rágcsálóknál ez pont fordítva volt. A tudósok az egerek különböző agyi részeit is megvizsgálva felfedezték azt is, hogy az agykéreg, ahol a legfejlettebb kognitív funkciók zajlanak (például az érvelés, a gondolkodás, a nyelvi és a tervezési folyamatok) nem tartalmaz apai sejteket.

Glasgow-i kutatók emberi résztvevőket vizsgáló tanulmánya is hasonló eredményre jutott: több, mint 12.000, 14 és 22 év közötti fiatalon végeztek adatbekérő kérdőívezést minden évben 1994-től kezdve. És annak ellenére, hogy rengeteg egyéb faktort is (oktatás, szociális és gazdasági helyzet, rassz) figyelembe vettek, arra az eredményre jutottak, hogy egy egyén felnőttkori intelligenciáját legpontosabban az anya intelligenciaszintjéből lehet megjósolni.