Baktériumok a konyharuhán

Baktériumok a konyharuhán
A megfigyelés során a kutatók különböző családoktól gyűjtöttek be és vizsgáltak meg 100 darab konyharuhát. A kísérletben részt vevő háztartások tagjainak egy étkezési- és mindennapi konyhai szokásaikról szóló kérdőívet is ki kellett tölteniük. Végeredményben a vizsgált konyharuhák felén azonosítottak mikroorganizmusokat és baktériumokat. A legjelentősebb tényező a konyharuhák állapotára nézve a családtagok száma és a család összetétele volt. A nagycsaládokban és a kisgyermekes vagy idősebb generációval együtt élő háztartások esetében szinte kivétel nélkül több baktériumot hordozott egy-egy konyharongy. A másik nagymértékben befolyásoló tényező a család étrendje és étkezési szokásai voltak. A vegetáriánus vagy vegán étrendet követő háztartások konyharuhái ugyanis jelentősen kevésbé adtak otthont a szaporodó baktériumoknak, mint a húst fogyasztók háztartások textiljei. Ezeken kívül sokat számított a használat módja, hiszen míg a külön célokra használt rongyoknál sokkal kevesebb, a több területen bevetett konyharuhákon jelentősen több mikroorganizmus volt jelen. A konyharuhák helye, helyzete is hatással van a baktérium mennyiségére: a szárazon tartott, felakasztott, levegőző ruhákon nehezebben szaporodnak a bacik. A leggyakrabban a kólibaktériumok, az enterococcus fajták és az S. aureus fordult elő a vizsgált konyharuhákon – ez utóbbi főként a rendszeresen húst fogyasztó háztartásokra volt jellemző. Bár a baktériumok bizonyos fajtái okozhatnak különböző betegségeket, a kutatás során az általános háztartási használatban lévő konyharuhákon nem találtak veszélyes mikroorganizmusokat. Ennek ellenére a kutatók elővigyázatosságra intenek mindenkit, hiszen a megfelelő higiéniai szokások felvétele számos betegséget és problémát megakadályozhat, és a lehető legkisebbre csökkentheti az egészségügyi gondok kialakulásának kockázatát. Törekedjünk rá, hogy mindig jól szellőző pozícióban, felakasztva tároljuk az épp használatban lévő konyharuhákat, biztosítsuk a mielőbbi száradásukat, és rendszeresen cseréljük őket. Ha tehetjük, különítsünk el más-más rongyokat a konyhában előforduló különféle feladatokra. Használjunk egyet az evőeszközök eltörléséhez, egyet a konyhapult tisztításához és egyet a kéztörléshez. Ha pedig nagy családban élünk, vagy kisgyermekek, esetleg idős nagyszülők is laknak velünk, tegyük gyakoribbá a konyharuhák mosását és cseréjét.
2018. augusztus 2.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink