Nem csak a plusz kilók szaladnak fel karácsonykor könnyen, hanem a féktelen habzsolással szervezetünket is megterheljük. De hogyan kerülhetjük ezt el?
Publikálás dátuma:
2017. 12. 11.
Olvasási idő:
3 perc olvasás
Kímélő étkezési tippek az ünnepekre
A nagyobb ünnepek rendre arról szólnak, hogy végre összejön a család és ilyenkor finom falatokkal, az átlagosnál nagyobb vacsorákkal és ebédekkel várjuk egymást. Persze ezzel nincs is semmi baj, hiszen együtt lenni és közösen falatozni jó, ez a karácsonyhoz is hozzá tartozik. Probléma akkor van, ha túlesszük magunkat, odafigyelés nélkül habzsolunk és az ünnepi időszakban ezzel nem csak a plusz kilókat szedjük fel, hanem a szervezetünket is terheljük vele. De hogyan lehet ezt elkerülni?
Kevesebb vendégváró falatka
A vendégségekben a túlevést legtöbbször a vendégváró falatkák okozzák. Ezek ugyanis általában sós finomságok, melyek tényleg etetik magukat és egyszerűen nem lehet abbahagyni a fogyasztásukat. Pedig muszáj lenne, ám nem könnyű. Az emberek ugyanis nem tudják pontosan felmérni azt, mennyit ettek már meg belőlük, és rendre úgy vannak vele, hogy még biztosan nem túl sokat. Ha vendégeket várunk, találjunk ki ezek helyett inkább zöldséges mártogatós megoldásokat vagy gyümölcsfalatkákat és más könnyebb, egészségesebb vendégvárókat. És ha van rá módunk, válasszuk mi is ezeket a kínálatból.
Cukor helyett édesítő
A karácsony a süteményekről, kalácsokról és egyéb édességekről is szól, melyekkel rengeteg cukrot viszünk be a szervezetünkbe, amivel könnyen megterheljük a szervezetünket. Érdemes ilyenkor a hozzáadott cukrot édesítőkre cserélni, hogy ezzel is kíméljük magunkat és vendégeinket. Ezt az édesítést megoldhatjuk természetesen is, például aszalt gyümölcsökkel, mézzel, és édes érzetet adó karácsonyi fűszerekkel, mint a fahéj, vagy a vanília. És az sem baj, ha például az édes krémekkel, vagy a tejszínhabbal is óvatosan bánunk. Utóbbiból is van light verzió, használjuk inkább azt, ha tennénk egy kis plusz habot a sütire.
Fontosak az arányok
Nem mindegy, hogy milyen arányban szedünk köretet, húsokat, salátát a tányérunkra. Inkább a salátából, zöldségekből legyen több a húsfélék mellé, mint a nehéz köretekből. És ha van az asztalon hal, fogyasszuk azt a menüből. Legyen színes, amit lerakunk magunk elé az asztalra. Egyébként azt sem mindegy, hogy mekkora tányérra szedünk, hiszen könnyű túlzásokba esni, ha igazán nagyméretű tálat választunk.
Szünet a nagy étkezések között
Nem esik azért minden napra egy nagy vendégség, ezért érdemes kímélő szüneteket tartani a lakomák között. ilyen napokon fogyasszunk sovány húsokat, halakat, és sok zöldséget. Sőt, érdemes ilyenkor akár teljesen kerülni a húst, és csak a zöldségekre koncentrálni. Az édességeket pedig kerüljük, ha ilyen ízekre vágyunk, akkor inkább együnk gyümölcsöket, cukormentes finomságokat. És fogyasszunk sok folyadékot, hiszen ez az, amiről az ünnepi étkezések során sokszor megfeledkezünk, ezért nem árt pótolni azt, ami kimaradt.
A feltüntetett ár maximált fogyasztói ár, a webshopban résztvevő egyes gyógyszertárak ettől eltérő áron is értékesíthetik, a webshopban nem résztvevő gyógyszertárak esetében az ár lehet magasabb. Az ár internetes megrendelés esetén érvényes a készlet erejéig.
14 699 Ft
Törzsvásárlói ár:
Az ár BENU Hűségkártyával érvényes. A kedvezmény más akciókkal nem összevonható. A kedvezmény nem vonatozik vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerekre, valamint vényköteles vagy társadalombiztosítási támogatással forgalmazott termékekre. A regisztrációval vagy az átvétellel a kártya automatikusan aktiválódik. A kedvezmény az aktiválástól számított 24 óra elteltével érvényesíthető.

16 199 Ft

7 299 Ft

Az ajánlott, akciót megelőző ár és a maximált akciós ár figyelembevételével számított százalékos kedvezmény. Az akcióban résztvevő egyes gyógyszertárak ennél magasabb kedvezményt is biztosíthatnak.
Eredeti ár
11 799 Ft
helyett
9 999 Ft
Akciós ár

2 799 Ft
helyett
2 349 Ft
Akciós ár
Az ajánlott, akciót megelőző ár és a maximált akciós ár figyelembevételével számított százalékos kedvezmény. Az akcióban résztvevő egyes gyógyszertárak ennél magasabb kedvezményt is biztosíthatnak.
A feltüntetett ár maximált fogyasztói ár, a webshopban résztvevő egyes gyógyszertárak ettől eltérő áron is értékesíthetik, a webshopban nem résztvevő gyógyszertárak esetében az ár lehet magasabb. Az ár internetes megrendelés esetén érvényes a készlet erejéig.
6 399 Ft
Ha kiválasztasz egy lehetőséget, a teljes oldal frissül.