Szem alatti karikák okai és kezelése

Szem alatti karikák

Kapcsolódó tünetek:

A szem alatti karikák főleg esztétikai szempontból zavarók, ennek ellenére ajánlott utánajárni a probléma forrásának, hiszen számos ok állhat a háttérben. Tudni kell, hogy nem csupán fáradtság miatt jelenhetnek meg szem alatti karikák, vitaminhiány, de akár vérszegénység is kiválthatja azokat. Utóbbi esetén rendkívül fontos, hogy kezeljük a problémát, nehogy súlyosabb következményekkel járjon.

Cikkünkben utánajárunk a karikás szem kiváltó okainak, tippeket is adunk ellene, továbbá azt is eláruljuk, hogy milyen esetben szükséges felkeresnünk az orvost.

A karikás szemek okai

A sötét karikák a szem alatt igencsak zavarók, így ezek eltüntetésével gyakran foglalkozunk – azonban a kiváltó okoknak sokkal ritkábban nézünk utána, pedig nagyon fontos lenne. Az alábbiakban részletezzük a leggyakoribb okokat.

Kimerültség és stressz

A karikás szemek megjelenésének számos oka lehet, de az egyik fő eredő a kimerültség, azaz a nem elegendő vagy a nem minőségi pihenés. A karikák azáltal keletkeznek, hogy a szem környéki izomzatot túlerőltetjük, aminek következtében ezen a tájékon fokozódik a vérkeringés. Ilyen esetben nincs ok az aggodalomra, ugyanis a sötét árnyékok eltűnnek, amint kipihenjük magunkat. A lelki problémák és a stressz is kedvezhet a szem alatti sötét karikák megjelenésének – ezek azonban komolyabb kezelést igényelnek.

Koffein, alkohol, dohányzás

Ezek közül mind a három káros szokás folyadékot von el a szervezetünkből, továbbá csökkentik a vér oxigéntartalmát, ezek pedig karikás szemeket okozhatnak. Ezért nagyon fontos, hogy mindig elegendő vizet igyunk, főleg abban az esetben, ha kávézunk, alkoholt iszunk vagy dohányzunk.

Genetika, hiperpigmentáció

Akár öröklött is lehet ez a hajlam. Ilyen esetben az érintetteknél hiperpigmentált ez a bőrterület, aminek következtében kékes, sötétbarna vagy szürkés színűek a szem alatti karikák. Ezen kívül az is állhat a karikás szemek hátterében, hogy az erek egyszerűen jobban láthatók.

Vitamin- és tápanyaghiány

A cink és a K-vitamin hiánya szintén okozhat karikás szemeket. A K-vitaminnak fontos szerepe van a véralvadásnál. Figyeljünk oda a kiegyensúlyozott és változatos étkezésre, hogy elegendő cinket, K- és C-vitamint juttassunk a szervezetünkbe. Utóbbi segíti előbbi kettő felszívódását.

Vérszegénység

Főleg a menstruáció során jelentkezhet vashiány, aminek következtében nem jut elegendő oxigén a vérbe, azaz vérszegénység alakul ki. Ennek hatására szem alatt karikák jelennek meg, továbbá fáradtság és krónikus kimerültség is jelentkezhet.

Idős kor

Korunk előrehaladtával bőrünk egyre vékonyabb lesz, így a sötét erek egyre láthatóbbá válnak. Ezen kívül könnyebben keletkeznek árnyékok a szem alatti területen, aminek oka, hogy megereszkedik a bőr, pontosabban a felső szemhéj.

Szem alatti karikák okai

Szem alatti karikák eltüntetése

A szem alatti karikák eltüntetésére számos praktika létezik. Az alábbiakban közelebbről is bemutatjuk ezeket, továbbá azt is, hogy miért olyan hatékonyak.

Fényvédő krém használata a szem körül

Az egyik házi praktika középpontjában a fényvédő krém áll. Elméletileg minden egyes nap kellene használnunk ilyen krémet, még télen is, ennek ellenére ezt sokan nem teszik meg. Ha pedig mégis szánunk időt a fényvédő krémek használatára, akkor sok esetben megfeledkezünk arcunk ezen részéről. Pedig a szem körüli bőr rendkívül vékony és egyben érzékeny is, továbbá a fény okozta hiperpigmentáció sokkal láthatóbb.

Arcápoló vagy hidratáló krém

A szemkörnyék ápolása rendkívül fontos. Ehhez olyan hidratáló terméket célszerű használni, amely nedvességgel látja el ezt az érzékeny területet. A legjobb, ha a készítmény koffeint vagy retinolt is tartalmaz, hiszen ezek az összetevők halványítják a karikákat, továbbá enyhítik a duzzanatot.

Uborka pakolás

Az uborka nemcsak hűsít és frissít, de érösszehúzó hatása is van. Ezen felül számos olyan vitamint és antioxidánst tartalmaz, amelyek gyulladáscsökkentő erővel bírnak.

Annak érdekében, hogy minél hatásosabb legyen az uborkás kezelés, a friss uborkát alaposan hűtsük le. Ha már hideg, szeleteljük fel, és tegyünk pár szeletet a szemünkre. Ezután legalább 10 percig ajánlott hatni hagyni az uborkaszeleteket. Ha letelt az idő, öblítsük le az arcunkat némi langyos vízzel, majd óvatosan töröljük meg.

Fekete tea

A teázásnak rengeteg jótékony hatása van a szervezetünkre nézve, ahogy a teafiltereknek is. A fekete tea például olyan antioxidánsokat tartalmaz, amelyek enyhítik a szem alatti karikákat, továbbá frissítik a bőrt. Ehhez mindössze két hideg, nedves teafilterre lesz szükségünk. Ezeket tegyük a szemünkre, és hagyjuk rajta 10 percig.

Olajok

A száraz bőrön sokkal szembetűnők a szem alatt karikák. Épp ezért fontos a bőrünk hidratálása, amihez használhatunk természetes olajokat is. Ezek nem csak ápolják és nedvességgel látják el a bőrt, hanem halványítják a karikákat is. A bennük rejlő vitaminok és ásványi anyagok pedig az öregedési folyamatokat is lelassítják, illetve védenek a káros környezeti behatások ellen. Ebből a célból melegítsünk fel egy kevés olajat (édesmandula-, kókusz- vagy avokádóolaj) a tenyerünkben, majd óvatosan kenjük be vele a szemünk körüli részeket. A legjobb, ha ezt este, lefekvés előtt csináljuk, így egész éjszaka élvezhetjük az olaj jótékony hatását. Másnap reggel egyszerűen öblítsük le langyos vízzel a maradék olajat.

Megfelelő folyadékbevitel

Mivel a kiszáradás is kedvez a szem alatti karikák megjelenésének, elégséges folyadékbevitellel tenni is tudunk ellenük. A vízhiány miatt jelentősen lelassul a nyirokkeringés, ezáltal felborul a pH-egyensúly, ami miatt a bőr savas lesz. A hemoglobin bomlani kezd, majd megjelennek a szem alatti karikák. Ennek elkerülése érdekében naponta legalább 2 liter vizet fogyasszunk el.

Vasban gazdag ételek

A vashiánynak számos tünete lehet – sok esetben a karikás szemek is erre a problémára utalnak. Ha emiatt jelennek meg a kellemetlen árnyékok a szemünk alatt, akkor figyeljünk oda a vasban gazdag ételek fogyasztására vagy vaskészítmények szedésére. A napi ajánlott mennyiség nemenként változó: felnőtt nők esetén 15 mg, férfiak esetén 10 mg. Ennyi vas beviteléhez fogyasszunk rendszeresen belsőséget, hüvelyeseket, amarántot, kölest, quinoát, szezámmagot, tojássárgáját, tökmagot, lenmagot, mogyorót, rókagombát vagy vargányát.

Pihenés

Az elegendő alvás és pihenés elengedhetetlen, ha az a célunk, hogy megelőzzük a szem alatti karikák megjelenését. Sok esetben ugyanis épp a kialvatlanság áll azok hátterében. Az alváshiány következtében sápadtak leszünk, így a szemünk körüli vékony bőrön sokkal láthatóbbak lesznek az árnyékok.

Hogyan kezelhetők a szem alatti karikák?

Mikor forduljunk orvoshoz a szem alatti karikák miatt?

A szem alatti karikák megjelenése hátterében a legtöbb esetben valamilyen teljesen ártalmatlan ok áll, ezért általában nem válik szükségessé felkeresnünk az orvost. Vannak azonban olyan esetek, amikor indokolttá válhat. Például akkor, ha a szem alatti karikák hosszú hetek vagy hónapok óta nem múlnak el, vagy ha a szemünk alatti bőr vöröses, kékes, barnás, esetleg ibolyakék színű lesz. Amennyiben gyengeség, fáradékonyság vagy allergiás tünetek is társulnak a karikás szemek mellé, szintén menjünk el egy orvoshoz.

A hormonális változások következtében megfigyelhető a szem alatti karikák megjelenése, de hormontartalmú gyógyszerek is okozhatják azokat. Ezeken kívül a pajzsmirigy helytelen működése, valamilyen vesebetegség, de akár egy autoimmun gyulladás is kiválthatja.

Abban az esetben is forduljunk orvoshoz, ha a szemek körüli terület viszket, érzékeny, bőrpír jelentkezik, esetleg fejfájás vagy látásproblémák is társulnak hozzá.

Összegzés

A szem alatti karikák alapvetően teljesen ártalmatlanok, mindössze esztétikailag zavarók. Annak érdekében, hogy minél előbb megszabaduljunk tőlük, figyelnünk kell a megfelelő mennyiségű és minőségű alvásra, a kiegyensúlyozott és egészséges étkezésre és az elégséges folyadékbevitelre. Ezeken kívül számos házi praktika közül is válogathatunk: az uborkás és fekete teás pakolások, az olajok és a hidratáló krémek is sokat enyhíthetnek a problémán. Ha azonban hetek óta küzdünk a szem alatti táskákkal, esetleg további panaszok is társulnak hozzá – például viszketés és bőrpír –,mindenképp keressünk fel egy orvost, aki különböző vizsgálatok után személyre szabott tanácsokat tud adni.

2022. december 20.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink