A magnézium szerepe

A magnézium egyike a szervezet számára nélkülözhetetlen ásványi anyagoknak. Hiányában izomgörcsök, fáradékonyság, végtagzsibbadás, ingerlékenység vagy alvászavarok jelentkezhetnek. Szervezetünkben a magnézium a csontokban és sejtjeinkben lelhető fel, és a testünkben jelen lévő több száz enzim működéséhez is szükséges.

A magnézium szerepe
A magnézium szerepe

Miért fontos a megfelelő mennyiségű magnézium bevitele?


A magnézium kulcsfontosságú jelentőséggel bír idegrendszerünk megfelelő működése szempontjából, emellett a szív számára is elengedhetetlen: jelenlétében csökken a szívritmuszavar kialakulásának esélye, nő az érfalak rugalmassága. A magnézium – a kalcium mellett – fogaink és csontrendszerünk felépítésében is nagy szerepet játszik.
A magnéziummal számos kutatást is folytattak évtizedeken át, így állapították meg, hogy részt vesz a kognitív képességek javításában, és jótékonyan befolyásolja a memóriát is, ha elegendő mennyiségben van jelen az emberi szervezetben.
A magnézium, mint stroke csökkentő faktor is bizonyított hatású, dohányzó férfiak körében vizsgálták, és arra jutottak, hogy 15 %-al csökkenti a halálos betegség kockázatát a cigarettázók körében.
Szívvédő hatását úgy éri el a magnézium, hogy lassítja a szívverést, ezáltal csökkenti a szívritmuszavarok kockázatát.
Előnyös tulajdonságai itt nem érnek véget, kedvezően befolyásolja a magas vérnyomást (pl.terhességi magasvérnyomás), segít az asztmás rohamok mérséklésén, és közvetetten a véralvadást is elősegíti. Ezeket úgy éri el, hogy gátolja a sejtek túlzott kalcium felvételét.

A magnéziumhiány tünetei


Amennyiben szervezetünk a szükségesnél kisebb mennyiségben jut magnéziumhoz, fáradékonyság, ingerlékenység jelentkezhet, amelyhez alvászavarok vagy szorongás is társulhat, csökkent koncentrálóképesség mellett, de előfordulhat szem tikkelés, izomrángások, és hasmenés is..
Jelentkezhetnek emellett izomgörcsök, de jelentősen nő a szívritmuszavarok kialakulásának kockázata is.
Magnéziumhiány esetén nő az olyan betegségek felbukkanásának rizikója is, mint a cukorbetegség / diabétesz, magas vérnyomás, csontritkulás. A magnéziumhiányban szenvedők gyakran panaszkodnak szapora szívverésre, szorongásra, de körükben gyakoribbnak számít a depresszió is.

A magnéziumhiány lehetséges okai


Egészséges táplálkozás mellett viszonylag ritkának számít a magnéziumhiány előfordulása, ám diéta, fogyókúra esetén, illetve bizonyos gyógyszerek mellékhatásaiként is előfordulhat. E gyógyszerek közé sorolhatók a vérnyomás-csökkentésre használt ACE-gátlók, vízhajtók, vagy az immunrendszer egyes betegségeinek kezelésére szedett gyógyszerek és antibiotikumok.
Magnéziumhiányt okozhat emellett a túlzott alkoholfogyasztás is, a stresszes időszakok, vagy túlzott fizikai aktivitásnak kitett szervezet.
Terhesség és szoptatási időszakban is a magnézium fokozott kiürülése, felhasználása jellemző, ezért érdemes magunknál tartani valamilyen magnézium tablettát, vagy készítményt.

Hogyan pótolhatja a magnéziumot?


A legjobb természetes magnéziumforrásnak olyan növények számítanak, mint a dió, mogyoró, mandula vagy a kakaó és spenót, de emellett a hüvelyesek, a gabonafélék (főleg héjjal rendelkező szemek, teljes kiőrlésűek), a tejtermékek és a halak is nagyobb mennyiségben tartalmaznak magnéziumot. Magnéziumpótlásra emellett szerves és szervetlen sók bevitelével (magnézium-citrát, magnézium-laktát) is lehetősége van.
Magnéziumhiány esetében a megfelelő táplálkozás mellett étrend kiegészítőkkel is bevihető a szükséges mennyiség. Ezek már számos formában -tabletta, instant por, ital- elérhetők. A magnéziumot sok esetben B6-vitaminnal együtt célszerű szedni, mivel az segíti az ásványi anyag felszívódását.

Hogyan és mennyit érdemes szedni belőle?


Mivel a magnézium túladagolható – túladagolás esetében hányinger, hányás, alacsony vérnyomás, szédülés, álmosság jelentkezhet – az ön számára megfelelő készítmény kiválasztásához és annak adagolásával kapcsolatban feltétlenül kérdezze meg kezelőorvosát vagy gyógyszerésze véleményét.
A magnézium felszívódását gátolhatják bizonyos gyógyszerek, illetve a magnézium is gátolhat más ásványi anyagokat, ezért általános javallat, hogy 2-3 óra teljen el a Mg és más szerek bevétele között!
Átlagosan egy felnőttnek napi 300-400 mg magnézium bevitelére lehet szüksége, gyerekeknél ez jóval kevesebb.
Ha a fentebb említett rizikófaktorok bármelyikének ki vagyunk téve, akkor viszont nagyobb mennyiségben is bevihető ez a fontos ásványi anyag.