Magyarországon minden tizedik ember érzi magát gyakran egyedül. Vannak élethelyzetek, amelyek generálják ezt a hiányérzést, de a magány bárkit elérhet, rombolva az önértékelést, megbetegítve lelket és sok esetben a testet is.
Publikálás dátuma:
2019. 09. 22.
Olvasási idő:
3 perc olvasás
Ezért fontos, hogy ne legyünk egyedül
Civilizációnk születése szoros kapcsolatban áll társas viselkedésünkkel, hiszen csoportban több problémát tudtunk sikeresebben megoldani, mint egyedül. Ennek megfelelően a társaság és a szoros kötelék iránti vágyunkat már egészen csecsemőkorig visszavezethető. Már az egészen kis gyereknél is ún. "szeparációs szorongás" alakulhat ki, ha a biztonságot jelentő szülő nincs a közelében. Ugyanez az érzés térhet vissza később, ha az adott közegben, ahol elhelyezzük magunkat, szociális kapcsolatok nélkül maradunk.
A magánnyal azért is olyan nehéz megbirkózni, mert miközben másokkal hasonlítjuk össze elhagyatottságunkat, egy öngerjesztő körbe kerülhetünk. A magányos ember egyre inkább arra fókuszál, ami hiányzik neki, keresi az okokat, de ebből is vesztesen kerül ki, mert úgy érzi, személyesen felelős a kialakult helyzetért vagy ő a sors végső vesztese. Ennek megfelelően negatívan változik a már kialakult vagy kialakuló félben lévő önképe, végül létrejöhet a negatív érzelmek egy különösen káros kombinációja: a hiány miatti szomorúság, a vélt igazságtalanság miatt kialakult düh, valamint a félelem attól, hogy ez az állapot már sohasem változik meg. Mindez rengeteg energiát elvonhat, és a magányos embert markáns önsajnálatba sodorja, aki a végletekig fokozódó reménytelenséget érezhet, és akár depresszió is kialakulhat nála. Jellemző következmény, hogy a huzamosabb ideig egyedül élő, szociális kapcsolatokat nélkülöző ember a munkahelyén is egyre gyengébben kezd teljesíteni, ami csak tovább rombolja az amúgy is alacsony önbizalomszintet.
Ez a lelkiállapot az egészségünkre kétféleképpen hathat: közvetlenül és közvetett módon. A szervezetünk közvetlenül is reagál a magányra, mégpedig a keringési rendszer betegségeivel. Kutatások bizonyítják, hogy lelki egyensúlyunk felborulása és a depresszió megnöveli a keringési betegségek kialakulásának esélyét.
Másrészről a magányos ember kevesebbet mozdul ki otthonról, jellemzően kevesebbet sportol, egészségtelen módon táplálkozik, illetve a személyes higiéniájára is kevesebbet ad. Ezek közvetve befolyásolják az egészséget.
A később kialakuló magány ellen már kisgyermek korban tehetnek a szülők. Fontos, hogy minél több inger érje a gyermeket, játékok és csapatsportok során már korán kialakuljon benne a képesség, hogy értékes kapcsolatokat alakítson ki, illetve ne ijedjen meg, ha egy-két esetben kudarcot vall. Ha szakítás után, barátaink vagy szeretteink elvesztése esetén maradunk egyedül, igyekezzünk minél inkább megőrizni társas kapcsolatainkat. Támaszkodjunk a közelünkben lévőkre, munkatársakra, de akár szomszédokra is, továbbá ne féljünk segítséget kérni szakembertől.
Az ajánlott, akciót megelőző ár és a maximált akciós ár figyelembevételével számított százalékos kedvezmény. Az akcióban résztvevő egyes gyógyszertárak ennél magasabb kedvezményt is biztosíthatnak.
Eredeti ár
13 999 Ft
helyett
10 499 Ft
Akciós ár

9 479 Ft
helyett
7 109 Ft

10 119 Ft
helyett
7 589 Ft

8 779 Ft
helyett
6 584 Ft

10 199 Ft
helyett
7 649 Ft

13 669 Ft
helyett
8 201 Ft
Akciós ár
Az ajánlott, akciót megelőző ár és a maximált akciós ár figyelembevételével számított százalékos kedvezmény. Az akcióban résztvevő egyes gyógyszertárak ennél magasabb kedvezményt is biztosíthatnak.
Ha kiválasztasz egy lehetőséget, a teljes oldal frissül.