Igenis számít mikor fekszik le a gyerek aludni

A legújabb gyermek-alvás kutatások alapján kiderült, hogy az alvási szokások nagyon is befolyásolják a gyermek kognitív fejlődését és teljesítőképességét a későbbiekben.

Igenis számít mikor fekszik le a gyerek aludni
Igenis számít mikor fekszik le a gyerek aludni
Kiderült többek közt, hogy nem csak az számít mikor mennek aludni és hogy mennyit alszanak a kísérletben részt vevő gyermekek, de az is, hogy milyen rendszerességgel történik nagyjából ugyanabban az időben a lámpaoltás. A tanulmány ugyanis bebizonyította, hogy a napirendet nem követő gyermekek hosszútávon sokkal gyengébben teljesítettek a matematikai, olvasási és térérzékelési teszteken. A kutatás nagy létszámmal folyt és a gyermekeket 3 éves koruktól egészen 7 éves korukig figyelték, a vizsgálatokat pedig 3, 5 és 7 évesen végezték. Az eredmények tehát a rendszerességet és az alvással töltött elegendő órák számát is kiemelik a teljesítőképesség fokozása érdekében. Melyik tényező a fontosabb, jelenleg nem lehet tudni, mivel a rendszertelen napirend hátterében más családi problémák is fennállhatnak, melyek a zavaros családi háttér, a szülők rendszertelen beosztása és az elhanyagoltság is lehetnek, melyek már önmagukban is zaklatottá tehetnek egy gyermeket, ezzel rontva a pihenés minőségét és a fejlődési esélyeit is. A rendszeresen betartott, következetes lefekvési idő szerepet játszik a természetes bioritmus kialakulásában, így a megfelelő agyműködésben is. Egy másik tényező mely a kutatás során kiderült, hogy azok a gyermekek, akik időben és rendszeresen tudtak lefeküdni, nagyobb eséllyel hallgattak olvasott esti mesét szüleiktől, mint azok, akiknek alvási szokásai rendszertelenek voltak. Az esti mese olvasása pedig bizonyítottan fejleszti az olvasási készséget és segít a napi stressz megfelelő kezelésében a gyermek számára.

De mikor is kellene lefeküdnie és mennyit kéne aludnia egy gyereknek?

A válaszok különbözőek a korhoz és a felkelés idejéhez mérten. A vizsgálatokból pontos időpont nem derült ki az első kérdésre, az viszont igen, hogy a 21 óra után és ráadásul még rendszertelen időpontokban fektetett gyerekek nagyobb arányban hagyják ki a reggelit, illetve vélhetően tévé is van a szobájukban. Ez a két dolog pedig negatív hatással lehet a fejlődésükre és a tanulási képességeikre is. Tehát ha lehet, próbáljuk megoldani a 9 előtti fektetést. És mennyit aludjanak ezt követően? A hivatalos ajánlás szerint az 1-3 éves gyerekeknek 12-14 órát, a 3-5 éveseknek 11-13 órát, míg az 5-12 éves gyerekeknek legalább napi 10-11 órát kellene aludniuk a megfelelő kipihentség és fejlődés érdekében. Fontos, hogy ragaszkodjunk a rendszerességhez. Hétvégén is maximum 30 perc eltéréssel fektessük le egy esti mese olvasása mellett gyermekünket!

Házipatika

Összes termék
  • Octenisept külsőleges oldat 50ml kép

    Octenisept külsőleges oldat 50ml

    Internetes ár

    A feltüntetett ár maximált fogyasztói ár, a webshopban résztvevő egyes gyógyszertárak ettől eltérő áron is értékesíthetik, a webshopban nem résztvevő gyógyszertárak esetében az ár lehet magasabb. Az ár internetes megrendelés esetén érvényes a készlet erejéig.

    3 999 Ft
  • Advil Ultra Forte lágy kapszula 30 db kép

    Advil Ultra Forte lágy kapszula 30 db

    Internetes ár

    A feltüntetett ár maximált fogyasztói ár, a webshopban résztvevő egyes gyógyszertárak ettől eltérő áron is értékesíthetik, a webshopban nem résztvevő gyógyszertárak esetében az ár lehet magasabb. Az ár internetes megrendelés esetén érvényes a készlet erejéig.

    6 399 Ft
  • Algopyrin 500 mg filmtabletta 40 db kép

    Algopyrin 500 mg filmtabletta 40 db

    Internetes ár

    A feltüntetett ár maximált fogyasztói ár, a webshopban résztvevő egyes gyógyszertárak ettől eltérő áron is értékesíthetik, a webshopban nem résztvevő gyógyszertárak esetében az ár lehet magasabb. Az ár internetes megrendelés esetén érvényes a készlet erejéig.

    6 399 Ft
  • Cataflam Dolo Rapid 25 mg kapszula 30 db kép

    Cataflam Dolo Rapid 25 mg kapszula 30 db

    Internetes ár

    A feltüntetett ár maximált fogyasztói ár, a webshopban résztvevő egyes gyógyszertárak ettől eltérő áron is értékesíthetik, a webshopban nem résztvevő gyógyszertárak esetében az ár lehet magasabb. Az ár internetes megrendelés esetén érvényes a készlet erejéig.

    6 499 Ft
  • PekoBelt Női Uszodai tapasz 5 db kép

    PekoBelt Női Uszodai tapasz 5 db

    Internetes ár:

    A feltüntetett ár maximált fogyasztói ár, a webshopban résztvevő egyes gyógyszertárak ettől eltérő áron is értékesíthetik, a webshopban nem résztvevő gyógyszertárak esetében az ár lehet magasabb. Az ár internetes megrendelés esetén érvényes a készlet erejéig.

    7 299 Ft
    Törzsvásárlói ár:

    Az ár BENU Hűségkártyával érvényes. A kedvezmény más akciókkal nem összevonható. A kedvezmény nem vonatozik vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerekre, valamint vényköteles vagy társadalombiztosítási támogatással forgalmazott termékekre. A regisztrációval vagy az átvétellel a kártya automatikusan aktiválódik. A kedvezmény az aktiválástól számított 24 óra elteltével érvényesíthető.

    6 934 Ft
  • Progastro 825 étrendkiegészítő por felnőtteknek 31 tasak kép

    Progastro 825 étrendkiegészítő por felnőtteknek 31 tasak

    Internetes ár:

    A feltüntetett ár maximált fogyasztói ár, a webshopban résztvevő egyes gyógyszertárak ettől eltérő áron is értékesíthetik, a webshopban nem résztvevő gyógyszertárak esetében az ár lehet magasabb. Az ár internetes megrendelés esetén érvényes a készlet erejéig.

    16 199 Ft
    Törzsvásárlói ár:

    Az ár BENU Hűségkártyával érvényes. A kedvezmény más akciókkal nem összevonható. A kedvezmény nem vonatozik vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerekre, valamint vényköteles vagy társadalombiztosítási támogatással forgalmazott termékekre. A regisztrációval vagy az átvétellel a kártya automatikusan aktiválódik. A kedvezmény az aktiválástól számított 24 óra elteltével érvényesíthető.

    15 389 Ft
  • Algoflex Forte Dolo 400 mg filmtabletta 30 db kép
    -20%
    Kiemelt ajánlat

    Algoflex Forte Dolo 400 mg filmtabletta 30 db

    Akciós ár

    Az ajánlott, akciót megelőző ár és a maximált akciós ár figyelembevételével számított százalékos kedvezmény. Az akcióban résztvevő egyes gyógyszertárak ennél magasabb kedvezményt is biztosíthatnak.

    Eredeti ár 5 649 Ft helyett
    4 499 Ft Akciós ár

    Az ajánlott, akciót megelőző ár és a maximált akciós ár figyelembevételével számított százalékos kedvezmény. Az akcióban résztvevő egyes gyógyszertárak ennél magasabb kedvezményt is biztosíthatnak.

  • Protexin Balance kapszula 60 db kép

    Protexin Balance kapszula 60 db

    Internetes ár:

    A feltüntetett ár maximált fogyasztói ár, a webshopban résztvevő egyes gyógyszertárak ettől eltérő áron is értékesíthetik, a webshopban nem résztvevő gyógyszertárak esetében az ár lehet magasabb. Az ár internetes megrendelés esetén érvényes a készlet erejéig.

    9 799 Ft

    9 309 Ft