Ez is egy betegség: párkapcsolati függőség
Sajnos egyre többen szenvednek függőségekben, amelyek közé nem csak az alkohol-, cigaretta- vagy kábítószer függőség tartozik, de a párkapcsolati is.
Ha valaki úgy érzi, egyedül nem tud élni, és inkább vállalja a rossz kapcsolatot, mint a semmilyet, elkezdi elveszíteni önálló személyiségét, mindent a másik akarata alá rendel, súlyos társfüggőség áll fent.
Ez az állapot képes komolyan megbetegíteni pszichésen a pár mindkét tagját. A társfüggőség egy súlyos szorongásos állapot, a túlzott gondoskodási vágy, magánytól való félelem és állandó lelki kielégületlenség miatt alakulhat ki.
Egy kapcsolatfüggő személy amiatt, hogy rendszeresen partnerére telepszik túlzott alárendeltségével, gondoskodásával, és azzal, hogy mindenben maximálisan megfeleljen neki, fojtogató érzést okoz a másikban.
Pszichológus segítségével leküzdhető a társfüggőség, azonban ehhez fontos felismerni a problémát. A társfüggőnek meg kell tudnia fogalmazni, mitől fél, miért akar minden áron a másik fél mellett maradni.
A legjellemzőbben ezek alapján lehet felismerni a problémát
Állandó gondoskodás
Ha valaki szinte szülőjeként próbál partneréről gondoskodni, állandó kontroll alatt igyekszik tartani, és nem egyenrangú félként gondol rá, illetve úgy érzi, kötelessége mindenben segíteni.
Önértékelés hiánya
A társfüggők általában azt hiszik, nem néznek ki jól, butábbak másoknál, egyedül értéktelenek és unalmasak. Nem képes szeretni és elfogadni magát.
Bűntudat
A társfüggő, ha épp nem foglalkozik partnerével, vagy bármi olyat tesz, ami nem szimpatikus neki, rettentő bűntudatot érez. Ez akár a legapróbb dolgoktól is kialakulhat.
Leginkább nőket támad meg ez a pszichés zavar, ugyanis ők hajlamosabbak magukat háttérbe szorítani szeretteik miatt. Ha egy férfi észreveszi, hogy partnere túlzottan függ tőle, nem önálló, előbb-utóbb tehernek fogja érezni, és máshol keres örömet. A nők ilyenkor gyanakvók lesznek, és állandó ellenőrzés alatt igyekszenek tartani a férfit, és ha ki is derül, hogy a férfi valóban okot adott a gyanakvásra, a társfüggő partner továbbra sem engedi el a férfit, és sértetten bár, de vele marad. A társfüggő kapcsolat mérgező, mindkét fél számára személyiség romboló, azonban, ha időben felismerik a problémát, és szakemberhez fordulnak, megszüntethető.