Mellgyulladás – Hogyan kezeljük?
Bár a legtöbb esetben végül gondtalanul zajlik újszülöttünk etetése, a mellgyulladás hozzávetőlegesen a nők 10 százalékát érintheti, így kifejezetten gyakori problémának számít.
A tejcsatorna elzáródását még nem kísérik különösebb tünetek (kis hőemelkedés felléphet), azonban fontos, hogy megfelelő figyelmet fordítsunk a rendszeres szoptatásra, és jobban tesszük, ha ilyenkor nem viselünk szoros melltartókat. Egy meleg vizes zuhany szoptatás előtt segítheti a nagyobb mennyiségű tej távozását, a szoptatás után pedig érdemes fejéssel kiüríteni a mellet. Ha szükséges, 10 percig alkalmazhatunk hideg vizes borogatást is. (De ne vigyük túlzásba, mert a jegelés pl. elapaszthatja a tejtermelést!) Szoptatás közben figyeljünk rá, hogy a gyermek ne csak a bimbót, hanem az azt körülvevő udvart is szájába vegye, mivel a helyes szoptatási pozíció biztosítja, hogy a mell minden részéből távozhasson a tej, ez pedig segít elkerülni a súlyosabb probléma kialakulását. Az elzáródott tejcsatorna mellett hasznos, hogyha sokat pihenünk és megpróbálunk lazítani is.
Ha ténylegesen mellgyulladás alakul ki, az a szervezetbe került kórokozóknak köszönhető, melyek a mellbimbó kisebb-nagyobb sérülésein keresztül jutnak a mellbe. A mellgyulladás már súlyos és kellemetlen tünetekkel jár: magas láz, meleg- és pirosas bőrfelszín, lüktető fájdalom jellemzi, kemény részek válnak tapinthatóvá a mellen, végül a belőle fejt tej gennyessé is válhat. Ha ezeket a tüneteket – vagy nagy részüket – érzékeljük, mielőbb forduljunk orvoshoz, mivel a korán felismert mellgyulladás hatékonyan kezelhető gyógyszerrel.
Ha már gennyessé vált tejünk, abból ne szoptassuk gyermekünket, fejéssel viszont mindenképpen távolítsuk el a mellből, bármennyire fájdalmas is. Ha tejünk még tiszta, szoptathatunk, sőt szoptassunk is nyugodtan, méghozzá bármennyire is kellemetlen, a duzzadtabb, fájó mellel kezdjük az etetést. Próbáljunk minél hatékonyabb pozíciót találni kisbabánk szoptatására. A legjobb, ha a kicsi alsó ajka az elzáródott, csomós terület felé néz. A gyulladt mellet naponta akár többször is masszírozhatjuk gyengéden, sőt szoptatás közben is segíthetjük kezeinkkel, hogy a megkeményedett helyekről a bimbó irányába áramoljon a tej. A szoptatás előtti meleg zuhany és a szoptatások utáni vagy akár szoptatások közötti fejés továbbra is enyhülést hozhat, ahogyan pihenni és relaxálni is ajánlott, amíg jobban nem leszünk. Magas lázra pedig vegyünk be orvosunk által ajánlott lázcsillapítót. A helyesen kezelt mellgyulladás tünetei akár napok alatt is javulhatnak.
Ha terhességünk utolsó heteiben fordítunk egy kis időt mellbimbóink felkészítésére, sok bajtól kímélhetjük meg magunkat, mivel kisebbé válik a repedések és sérülések valószínűsége, ezáltal pedig a kórokozók bejutásának esélye is. Az utolsó hetek alatt minden nap 1 percig dörzsölgessük törölközővel mellbimbóinkat, majd zsíros krémmel ápoljuk azokat.