Lúdtalp

Lúdtalp

Kapcsolódó tünetek:

A lúdtalp (bokasüllyedés), azaz a láb hosszanti- és/vagy harántboltozatának részleges vagy teljes hiánya sokak életét nehezíti meg. A lúdtalp következtében ugyanis boka-, térd- vagy derékfájás jelentkezhet bőrkeményedések kíséretében.

A láb boltozatos szerkezetéből adódóan testünk három fő ponton támaszkodik a talajon: az első és ötödik lábközépcsont fején és a sarokcsonton. Ez a felépítés alkalmas a leginkább a testsúly jelentette nyomás elviselésére, míg a lúdtalp következtében ellaposodott láb kevésbé teherbíró.

Hogyan alakulhat ki a lúdtalpasság?

A láb boltozatos szerkezetének fenntartásáért izmaink és ínszalagjaink felelősek. Amennyiben ezek nem képesen megtartani a hosszanti- és harántboltozatot, a láb boltozata megereszkedik, a talp ellaposodik. A legtöbb esetben először a hosszanti boltozat csökkenése figyelhető meg, amely a térdek bizonyos mértékű befelé fordulását eredményezheti. Ennek következtében sokszor jelentkezik boka- vagy csípőtáji fájdalom, ám az érintettek a legtöbb esetben nincsenek tisztában azzal, hogy a fájdalom oka nem a fájdalom helyén lévő testrészeiknél keresendő, hanem a lúdtalpasság okozza azt. A harántboltozat süllyedése után a talp teljes felülettel érintkezik a talajjal, amely következtében bőrkeményedések, valamint a lábujjak deformitása figyelhető meg.

A lúdtalp kialakulásához hozzájárulhat, hogy a szülők kisgyerekek esetében nem várják meg, amíg az önállóan feláll és elkezd járni, hanem segítenek neki – sokszor erőltetik – az állást és járást, amelyhez az izomzat sok esetben még nem eléggé fejlett. Ez a túlterhelés hozzájárulhat ahhoz, hogy a láb csecsemőkorban még nem jelenlévő boltozata ne is alakuljon ki.

Milyen tünetek utalnak lúdtalpra?

A láb ellaposulása mellett számos tényező utalhat lúdtalpasság kialakulására: a boka, derék, gerinc vagy csípő fájdalma is származhat lúdtalpasságból kiindulva. Az érintettek emellett fáradékonyságra, lábfájásra is panaszkodhatnak.

Mit tehetünk a lúdtalpasság ellen?

Kialakult lúdtalp esetén speciális gyógytornával, lúdtalpbetéttel, illetve lúdtalpcipő használatával enyhíthetők a tünetek. Az ideális gyógytorna-gyakorlatok összeállításához tanácsos gyógytornászhoz fordulni. Lúdtalpbetétekből többfajta is kapható a gyógyszertárakban: a zselés és memória talpbetéttől az anatómikusan kialakított talpbetétekig számos megoldással csökkentheti a lúdtalpasság kellemetlen tüneteit, ám a megfelelő betét kiválasztásához feltétlenül konzultáljon ortopéd szakorvossal és gyógyszerészével.

2014. március 6.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek