Ezek a fül leggyakoribb betegségei

2017. augusztus 24.

Kapcsolódó tünetek:

fülfájás, fülzúgás

Talán nincs is olyan ember, akinek ne lett volna valamilyen fülbetegsége és az is biztos, hogy sokan rettegtünk attól kiskorunkban, hogy olyan gyulladt lesz, hogy fel is kell majd szúrni. Hiszen fülünk sokféleképpen kerülhet nehéz helyzetbe, ám ezekre a megbetegedésekre mind találni megfelelő gyógymódot!

A fülünk alapvetően a hallás szerve, de nagyon fontos testünk mozgásainak, helyzetének, egyensúlyának érzékelésében is. Megbetegedése sokféle formát ölthet és néha egészen prózai okok is kiválthatják, ráadásul az is előfordul, hogy légúti fertőzések szövődményei okoznak ezen a területen problémát. Mindenesetre az biztos, hogy egy fülbetegség nem kellemes dolog, hiszen általában fájdalommal jár és a hallás időszakos csökkenését is okozhatja. Általánosan és évszaktól függően is vannak olyan fülbetegségek, melyek kifejezetten gyakorinak számítanak, így kezelésükre is sok hatásos gyógymód létezik, melyek segítségével könnyen és gyorsan túleshetünk rajtuk. Mutatjuk, hogy melyek ezek és mire kell esetükben figyelni!

Hallójárat-gyulladás

A hallójárat-gyulladás igazi nyári fülbetegség, hiszen kiváltó oka szinte mindig a víz, amivel strandoláskor, vagy az uszodában kerülünk kapcsolatba. A hallójárat maga egy mély és szűk, a dobhártyáig tartó nyílás, amit faggyúmirigyekkel teli bőr borít. Ez a bőrréteg úgy maradhat épen, hogy szárazon tartjuk, ám amikor hosszabban éri víz, akkor felázik és a védelme is csorbul, aminek köszönhetően elterjedhetnek rajta baktériumok és gombák. Azzal pedig csak rontunk a helyzeten, amikor a vizet például fülpiszkálóval próbáljuk eltüntetni a felázott járatból, hiszen ezzel felsértjük a bőrt, amitől még könnyebben fertőzik meg a kórokozók. A gyulladást fájdalom és viszketés, egyes esetekben láz jelzi és váladék gyűlhet fel a fülben tőle. Minél hamarabb kezelni kell, ami először orvosi tisztítást, utána pedig általában gyulladáscsökkentő fülcseppet vagy orvos által végzett folyamatos helyi kezelést jelent.

Fülzsírdugó

A meleg miatt nyáron szintén gyakrabban fordul elő a fülzsírdugó megjelenése, aminek voltaképp nagyon egyszerű oka van: túl sok fülzsír termelődik és nem tud megfelelően távozni a fülből, ezért felgyűlik és dugót képez. A nyári forróságban a faggyú- és verejtékmirigyek nagyobb tempóban dolgoznak, ezért jelentkezik ebben az évszakban többször ez a megbetegedés. A felgyülemlett fülzsír fülzúgást, fülfájást, halláscsökkenést is okozhat, ezért jó minél előbb eltüntetni. Ennek azonban otthon soha ne lássunk neki, mert csak beljebb toljuk, vagy tisztításkor felsértjük a hallójárat bőrét. Bízzuk a megoldást szakemberre, aki fülmosással szakszerűen tudja eltávolítani a dugót.

Középfülgyulladás

Inkább már a tavaszi-őszi időszak náthás hónapjaiban jelentkezik a középfülgyulladás, ami a gyermekeknél sokkal nagyobb arányban fordul elő, mint a felnőttek körében. Legtöbbször a vírusos nátha szövődménye váltja ki, a kórokozók pedig a fülkürtön keresztül jutnak a dobüregbe. A betegség miatt váladék keletkezik a dobüregben, ami miatt hallásunk csökken, illetve jelentkezhet erős és lüktető fájdalom, láz, fülfolyás is. Kezeléskor helyre kell állítani a dobüreg szellőzését, és ha bakteriális eredetű a megbetegedés, akkor antibiotikum alkalmazása is javasolt. A  fül fájdalmát és gyulladtságát pedig melegítéssel is enyhíthetjük.

Füldugó: mikor és miért érdemes használni?

Füldugó: mikor és miért érdemes használni?

A füldugó egy nagyon egyszerű és okos találmány, aminek kezdetleges változatait az emberiség már nagyon-nagyon régóta használja. Leginkább azért alkalmazzuk, hogy a kellemetlen zajokat kiszűrjük vele, de nem csak a hallás, hanem a fül védelmének szempontjából is nagyon hasznos lehet.

Halláscsökkenés? Íme a 6 fő ok!

A halláscsökkenés diagnózisa, okai és kezelési lehetőségei.

Ezek a fülbetegségek járnak fájdalommal!

A fájdalmas fülbetegségek típusai, a fülfájás okai és kezelése

A középfülgyulladás legelső jelei és kezelése

A középfülgyulladás legelső jelei és kezelése

Akár nagyothallást is okozhat, ha nem vesszük időben észre!

Mit lehet tenni migrén ellen?

Mit lehet tenni migrén ellen?

A migrént kiváltó okok, tünetek és megelőzésük.

Összes cikk Egészség A-Z témában