2018. június 28.
Így segítsünk az utazáskor émelygő gyermeken

Kapcsolódó tünetek:
Az utazási rosszullét feltételezett kiváltó okai a mozgása miatt a látás és egyensúlyérzékelés terén az agyban előidézett egymásnak ellentmondó jelek. A belső fül jelzi ugyan, hogy mozgást észlel, azonban a jármű belsejében a szem nem érzékeli a helyváltoztatást. Ezért is leszünk rosszul felnőtt fejjel is, ha utazás közben olvasunk.
Az utazási rosszullét esetében először rossz közérzetet, sápadtságot vehetünk észre gyermekünkön, amit gyakori ásítás és intenzív izzadás kísér. A későbbiekben émelygés, hányinger, majd legrosszabb esetben hányás jelentkezik. A tüneteket rosszabbítja a levegőtlenség, a légnyomáskülönbség, az irány- és sebességváltozások is. Súlyosbító tényező lehet még, ha valaki eleve fél az utazástól, vagy idegeskedik, mivel tudja magáról, hogy rosszullétre hajlamos. Hosszabb, monoton út esetében – például repülőn vagy vonaton – azonban a mozgáshoz hozzászokhat az igencsak émelygésre hajlamos gyermek is, így pedig jobban lehet egy kis idő elteltével.
Ha tudjuk gyerkőcünkről, hogy problémát okoz neki az utazás, készüljünk fel rá. Akár homeopátiás megoldással, akár gyógyszer bevételével is megelőzhetjük a rosszullétet. A homeopátiás szereket már előző nap el kell kezdeni bevenni. A rosszullét elleni, hányingert csillapítani tudó tablettát pedig utazás előtt 30 perccel ajánlott, hogy mire az autóba ülünk, már kifejtse hatását. Az ilyen gyógykészítmények hatóideje igen hosszú, akár 4-6 óra is lehet. Figyeljünk rá, hogy enyhén álmosító hatásúak, igaz, ez kisgyermekek esetében általában inkább előny.
Ha már utazás közben vagyunk, csemeténk nem vett be gyógyszert és rosszul lett, néhány trükkel segíthetünk állapotán. A legjobb, amit tehetünk, ha figyelmét a mozgó jármű ablakán át egy pontra irányítjuk. Mellette húzzuk le az ablakokat, és engedjük be a friss levegőt, mert az oxigén általában segít. Hányingerre jótékony hatású a citromos vagy jeges víz, és a homlokra, tarkóra helyezett vizes borogatás. Ültessük gyermekünk az ablak mellé, és próbáljuk megnyugtatni, mivel az a rosszulléttől való félelem miatti idegesség csak súlyosabb tüneteket idézhet elő.
Kiemelt ajánlatunk
25%
Flonivin Forte élőflóra inulin kapszula 20x
Ár: 3329 Ft helyett
Akciós ár
2479 Ft

Online rendelhető
15%
BioCo Suli vitamin cseresznyés rágótabletta 90x
Ár: 3599 Ft helyett
Akciós ár
3049 Ft

Online rendelhető
Akciós ajánlataink
Online rendelhető
Kapcsolódó cikkek