Házi praktikák horkolás ellen

Házi praktikák horkolás ellen

Kapcsolódó tünetek:

A horkolás nemcsak a horkoló számára lehet egészségtelen, hanem azokra nézve is, akik éjjelente közelről hallgatják, hiszen ők sem tudják kipihenni magukat, ez pedig hosszú távon akár az immunrendszer gyengüléséhez is vezethet. Horkolás azért alakulhat ki, mert alvás közben a levegő akadályokba ütközik a részlegesen vagy teljesen elzáródott légutakban. Az így létrejövő rezgéseket nevezzük horkolásnak. Bár gyermekkorban is kialakulhat, elsősorban felnőtt korban jellemző. A túlsúly, a dohányzás, az alkoholfogyasztás és egyéb légúti betegségek is emelik a horkolás súlyosságának mértékét, de a kor előrehaladtával is egyre gyakoribb, mivel idővel csökken a lágyszájpad szövetének  rugalmassága. Érdemes tenni a horkolás ellen, hiszen az akadályozott légzés hosszú távon egészségügyi következményeket is vonhat maga után. Fontos, hogy folyamatos, hangos, akár légzési problémát okozó horkolás esetén forduljunk orvoshoz, aki kizárhatja az obstruktív alvási apnoét lehetőségét, ami akár hirtelen légzésleállást is okozhat. A horkolást a kiváltó okok keresésével és megszüntetésével érdemes házilag  is kezelni. Túlsúly esetén fontos a megfelelő fogyókúra kiválasztása, rendszeres alkoholfogyasztás és dohányzás mellett a káros szenvedélyről történő leszokás. Ha valakinél egyértelműen pozíciófüggően jelentkezik horkolás – például csak háton fekve –, akkor érdemes lehet speciális pizsamát beszerezni, ami rendeltetése szerint megakadályozza, hogy hanyatt aludjunk. Házi barkácsötletként felmerülhetnek egyéb ötletek is, például, hogy teniszlabdákat erősítsünk a hátunkra, így megakadályozva a helytelen pozíciót. Az étkezésünkkel is segíthetjük szeretteink békés alvását. A tejtermékek fogyasztása után egyeseknél orrdugulás léphet fel, ezzel is növelve a horkolás kockázatát. A zsíros, fűszeres, nehéz ételek pedig összenyomhatják a gyomorszájat és a rekeszizmot, amitől a levegő útja beszűkül, így ismét elősegítve a kellemetlen panaszokat. Ha a fent említett tanácsok ellenére is fennáll a rendszeres horkolás, el lehet gondolkodni kreatívabb ötleteken is, mint például a légzőizmokat erősítő énekórákon vagy a repülőzokni viselésén alvás közben.
2019. október 26.

Kiemelt ajánlatunk

Kapcsolódó cikkek