Fejtetvesség

Fejtetvesség

Az emberen a vérszívó tetvek közül három faj élősködhet, a ruha-, a fej- és a lapostetű. Ezek közül a leggyakoribb a fejtetvesség.

A fejtetvesség előfordulása gyermekközösségekben (óvodákban, általános iskolákban) gyakori. Betegséget ugyan nem terjeszt, de gyorsan terjed és a vért szívja. Akár a legtisztább hajba is „költözhetnek” tetvek, bárkivel előfordulhat. Szégyellni nem, kezelni azonban feltétlenül kell saját illetve környezetünk érdekében!

A fejtetű 3-4 mm hosszú, ovális alakú rovar. Színét a haj színének megfelelően változtathatja. A fejtetű petéjét nevezzük serkének, mely nagyon erősen tapad a hajszálak tövéhez főként a tarkón és halántéktájon. A serkéből 6-8 nap alatt kel ki a fejtetű, mely a lábaival a hajszálakon kapaszkodik. Mind a serke, mind a kifejlett tetű a fejbőrön keresztül az ember vérét szívja, mely viszketést okoz. Ennek kapcsán seb keletkezhet a fejbőrön és másodlagos bakteriális fertőzés alakulhat ki.

Elsősorban közvetlen érintkezéssel terjed a tetvesség. A gyerekek összedugják a fejüket az óvodában, iskolában, játszótéren; otthon a testvérekkel, szülőkkel. Használati tárgyak, mint a fésű, sapka is fertőződhetnek, melyek közös használata szintén lehetőséget teremt a fertőzés továbbvitelére.

Ha már serkék, tetvek kerültek gyermekünk hajába, fontos tudnunk, hogy a tetves gyermek kezelése a szülő felelőssége és kötelessége. A tetvesség nem szégyen, azonban ha nem kezeljük időben és megfelelően, azzal veszélyeztetjük nemcsak gyermekünket, de az egész közösséget. Szülőként jó tudnunk, hogy manapság szerencsére nagyon hatékony tetűirtószereket kaphatunk a patikákban, így gyorsan segíthetünk a tetvességen.

A tetűirtó hajszeszek használata előtt hajat kell mosni samponnal, majd a hajszesszel bedörzsölni és kb 15 percig a hajon hagyni. Ezek a szerek elpusztítják a serkéket és a tetveket is, sőt a következő hajmosásig megőrzik a tetűirtó hatásukat, így újabb tetvek megtelepedését is gátolják. A serkéket ugyan elpusztítják az irtószerek, azonban mechanikusan (fésűvel, körmünkkel, a hajszál levágásával) el kell távolítanunk a hajból. A sapkákat, fésűket forró vízzel ki kell mosni.

Kis odafigyeléssel, gondoskodással megelőzhető a tetvesség illetve a tetvek elszaporodása a szülők részéről is. Fordítsunk kellő gondot a rendszeres hajápolásra, hajmosásra, fésülködésre. Időnként nézzük át a gyermek haját, nincs-e benne tetű vagy serke, főként akkor, ha észrevesszük, hogy gyermekünk tarkótájon vagy a füle körül gyakran vakarózik. Amennyiben a közösségben, ahová a gyermek jár, tetvességet tapasztaltak, tetűirtószer alkalmazásával megelőzhetjük gyermekünk eltetvesedését. Gyermekközösségekben a védőnők rendszeres időközönként ellenőrzik a gyermekek fejét és amennyiben szükség a fejtetvesség elleni kezeléseket is elvégzik.

2016. november 2.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink