Bátonyterenye már két felújított BENU Gyógyszertárral büszkélkedhet

Bátonyterenye már két felújított BENU Gyógyszertárral büszkélkedhet
A Kastélykert Patika dolgozói már nagyon várták a modernizálást, hiszen a gyógyszertár egy öreg épületben található, és a berendezés is – bár funkcionális -, de múltszázadbéli volt. A beruházásnak köszönhetően immáron nem csak az officina, de a háttérhelyiségek is teljesen megújultak, és sor került egy nagy horderejű munkavédelmi korszerűsítésre is. Ez év júniusától a mai kor igényeinek megfelelő, a legmagasabb szintű betegellátást lehetővé tevő környezetben várja a Kastélykert Patika minden dolgozója a betérő vásárlókat, betegeket. Az ünnepélyes, szalagátvágással egybekötött avató eseményen részt vett és köszöntő beszédet mondott Bátonyterenye polgármestere, Nagy-Majdon József is. A polgármester méltatta a BENU Magyarország Zrt. tevékenységét a térségben, hiszen a beruházásoknak köszönhetően nagyban javul a város és vonzáskörzete betegellátása, a város lakóinak nyújtott egészségügyi támogatás. Kiemelte: a BENU Gyógyszertárak belső kialakításának köszönhetően – reményei szerint – javul majd a betegség-megelőzésre fordított figyelem is, hiszen ezen a téren a tájékozódás, a termékek könnyű elérése és megismerése, a tanácsadás nagy jelentőséggel bír, és mindez a BENU Gyógyszertárakban – a szabadpolcos elrendezés által is - kiemelt szerepet kap. Nagy-Majdon József érdekességként azt is megemlítette beszédében, hogy az épülethez személyes kötődései vannak: már kisgyermekként is látogatta az itteni patikát és most örömmel tapasztalja, hogy az épület teljes modernizációs folyamaton ment keresztül. A megnyitó ünnepségen a Kastélykert Patika vezetője, dr. Sónyák Ádám is köszöntötte a vendégeket. Örömmel számolt be arról, hogy a felújításnak köszönhetően jóval hatékonyabbá vált a patikában a munkavégzés, érezhetően lerövidült a várakozási idő és a betérő vásárlók kezdettől fogva elismerően nyilatkoznak a változásokról. A patikavezető köszönetet mondott munkatársainak az elmúlt időszakban tanúsított áldozatos munkáért, hiszen egy ilyen horderejű felújítás mindenképpen jó csapatmunkát feltételez. A vendégeknek pedig bizton állította: a megújult környezetben továbbra is számíthatnak a munkatársak odaadó, segítőkész, legmagasabb színvonalú szakmai munkájára.
2018. június 18.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink