Mindig éhes? Ez állhat a háttérben

Mindig éhes? Ez állhat a háttérben

Kapcsolódó tünetek:

  1. Túl későn feküdtünk le
Ki gondolná, hogy a kevés alvás hatására nem csupán fáradtak leszünk, hanem éhesek is?! Pedig így van! Ha ugyanis nem pihenjük ki magunkat, akkor rengeteg olyan hormon termelődik, mint például a ghrelin, ami egy, az emésztőszerveink által termelt peptidhormon, és fő funkciója az éhségérzet kiváltása. Azon hormonok szintje, melyek a teltségérzetért felelnek – ilyen például a leptin – pedig csökken. Ezen kívül a kevés alvás olyan anyagok szintjét emeli meg a vérünkben, melyek hatására rendkívüli módon élvezzük az evést. Ezek olyan hatást is képesek kiváltani, mint a marihuána. Egy 2016-os kutatás során megfigyelték, hogy azok a résztvevők, akik az egészségesnek mondott 7,5 óra alvás helyett csak 4-et aludtak, sokkal inkább kívánták az olyan egészségtelen ételeket, mint a sütemény, a chips, és az édesség, mindezt annak ellenére, hogy rendesen étkeztek előtte pár órával.
  1. Nem a megfelelő reggeli fogyasztása
A Missouri Egyetem kutatói kiderítették, hogy azok a személyek, akik fehérjében gazdag reggelit fogyasztottak – például tojást ettek virslivel –, a nap további részében sokkal kevésbé voltak éhesek. Ebédre is kevesebb kalóriát vittek be azokhoz képest, akik például amerikai palacsintát reggeliztek, vagy épp teljesen kihagyták a nap ezen étkezését. Egy másik tanulmány során továbbá arra a megállapításra jutottak, hogy a fehérje képes leküzdeni az édesség utáni vágyat, és növeli a telítettség érzetet.
  1. Csak alacsony zsírtartalmú vagy zsírmentes élelmiszereket eszünk
Tény, hogy a feldolgozott ételek nem egészségesek, hiszen némelyikben túl sok a cukor vagy épp a só, azonban ne vonjuk meg ezeket teljesen magunktól. Bátran fogyasszunk néha telítetlen zsírokat is, ugyanis a fehérjéhez hasonló hatásuk van. A zsírok lelassítják az emésztést, és munkára hívják a teltségért felelős hormonokat.
  1. A víz fontossága
Ha a szervezetünk állandóan azt jelzi, hogy éhes, akkor ez azt is jelentheti, hogy folyadékra, azaz vízre van szüksége. Mielőtt valamilyen ételhez nyúlnánk, igyunk pár korty vizet, várjunk egy keveset, hátha elmúlik a éhségünk.
  1. Stressz
Az állandó feszültség szintén okozhat ilyen problémát, ugyanis a stressz hatására megnő szervezetünk kortizol szintje, ami szintén éhségérzetet okoz. Íme, egy újabb ok, amiért fontos, hogy leküzdjük a stresszt.
  1. Fehér kenyér fogyasztása
Az utóbbi években egyre jobban elterjedtek a teljes kiőrlésű lisztből készült kenyerek, ennek ellenére továbbra is a fehér lisztből készült pékárú az egyik leggyakrabban fogyasztott. Előbbiben nem csupán több a rost és a tápanyag, melyek köztudottan rendkívül egészségesek, de az összetett szénhidrátoknak is jó forrása. Ezek megemésztése sokkal több időt vesz igénybe, a vércukorszintünk pedig lassabban emelkedik tőlük, így tovább érezzük jóllakottnak magunkat. Ezzel ellentétben a finomított gabona hirtelen emeli meg a vércukorszintünket, ami aztán leesik, így gyorsan újra feltornásznánk – azaz ennénk valamit.
  1. Túl sok idő telik el az étkezések között
Az étkezések között 4-5 óránál több idő ne teljen el. Amennyiben ezt nem tudjuk tartani, akkor közben együnk valami keveset, de természetesen figyeljünk az ételek összetételére is. Részesítsük előnybe a tápanyagokban gazdag fogásokat, a zöldséget, a gyümölcsöt, a tejtermékeket és a fehérjét.
2019. november 11.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek