Lenmagliszt
A lenmag igazi csodatevő, hiszen azon kívül, hogy több egészséges zsírt is megtalálunk benne, még rostokkal is jól el van látva. Mivel a lenmagban található oldható rostok jellemzője, hogy vízzel érintkezve gélszerű anyaggá válnak, fogyasztásuk alatt gyorsabban érezzük magunkat tele, emésztésük és felszívódásuk pedig több időt vesz igénybe. Így pedig egész napon át tartó energiát nyerünk belőlük ahelyett, hogy zsírrá alakítva tárolná az ételt szervezetünk.
Kaliforniai paprika
A bell paprikaként is ismert ízletes csodazöldség igazi egészség- és karcsúságbarát csemege, hiszen azon kívül, hogy tömve van C-vitaminnal, és rostokban gazdag, még kapszinoid anyagok sokaságát is tartalmazza. Tanulmányok szerint pedig a kapszaicin segíti a természetes zsírégető folyamatok beindulását a szervezetben.
Ecet
Bár a mediterrán ízek térhódítása miatt egyre többen nyúlnak az olívaolajért, ha salátadresszingről van szó, a különböző ecetekkel jobban járunk, ha diétánkhoz hűen szeretnénk eltölteni az ünnepeket. Egereken végzett kísérletek azt mutatták meg, hogy az ecetkivonatot fogyasztó rágcsálók testén sokkal kisebb mértékű zsír halmozódik fel, mint azokén, melyek nem kaptak ilyet. De az ecet jó tulajdonságait nem csak a zsírral, hanem a cukorral szemben is kihasználhatjuk a karácsonyi lakomák alatt, ugyanis kordában tartja a vércukorszintünket, ami különösen hasznos lehet egy 7 fogásos családi vacsora után.
Quinoa
Egy 2011-es tanulmány eredményei azt mutatták ki, hogy azok az állatok, melyek étrendje quinoa mag kivonatot is tartalmaz, kevesebb testzsírt halmoznak fel, és kisebb marad a súlyuk, mint quinoa-mentes ételeket fogyasztó társaiknak. A quinoa amúgy is szuper étel: tele van jótékony aminosavakkal, E-vitaminnal, rostban és fehérjében gazdag, így igazán laktató, sőt fitoszterol tartalma még a koleszterinszintet is csökkenti.
Bab
Több szakértő is meleg szívvel ajánlja a különféle babok fogyasztását fogyókúrákhoz, mivel a hüvelyesek rostokban és fehérjékben gazdagok, miközben rengeteg B-vitamint is tartalmaznak. Mivel igen könnyen telítenek, és hosszantartó energiával látnak el, már egy csészényi babbal is gyorsan elűzhetjük éhségünket.
Fahéj
A fahéj egy igen sokoldalú fűszer, amely remekül passzol a karácsonyi hangulathoz, ételekhez és italokhoz is. A fahéj vércukorszint-csökkentő és az inzulin-érzékenységet növelő képességeivel járul hozzá a fogyókúrás étrendhez, mivel ezeknek köszönhetően a test kevesebb cukrot raktároz el zsírként.