Tény, hogy számos esetben kezelés nélkül is kigyógyulunk az arcüreg-, a homloküreg- és a rostasejt-gyulladásból, ennek ellenére ajánlott felkeresnünk kezelőorvosunkat, mert a kezeletlen orrmelléküreg-gyulladás esetén gyakoribb a visszamaradó krónikus forma. Tehát ha arc-vagy homloküreg gyulladásra gyanakszunk, feltétlenül forduljunk orvoshoz, hogy biztonsággal meg lehessen állapítani a megfelelő vizsgálatokkal, hogy pontosan hol is a baj.
A diagnózis felállításához a kezelőorvos először felveszi az anamnézist, amely során a célja a beteg kórtörténetének, valamint panaszainak megismerése és rögzítése. Az arcüreggyulladás tüneteiről korábbi cikkünkben írtunk részletesebben. Ezután következnek a különféle fizikális vizsgálatok.
A másik alapvizsgálat a röntgen, melynek felvételén láthatóvá válik, hogy valamelyik orrmelléküregben van-e felgyülemlett folyadék, illetve ennek mennyisége is megítélhető. A röntgenvizsgálatot azonban helyettesítheti az ultrahang is, mely ugyanolyan pontos képet ad az orrmelléküreg állapotáról. Az ultrahangot a legtöbb esetben várandósok és kisgyerekek esetén szokták alkalmazni. Komplikációk vagy krónikus esetek kapcsán a CT- vagy az MR-vizsgálat is szóba jöhet. Amennyiben pedig minden jel arra utal, hogy allergia okozta a gyulladást, akkor érdemes plusz egy allergiatesztet is elvégezni.
Az orrmelléküreg-gyulladás kezelése
A betegség hosszától függően kétféle melléküreg-gyulladást különböztetünk meg: az akutot és a krónikust. Ezek kezelési módja eltérő.
Akut orrmelléküreg-gyulladás
Az akut változat kb. 2-4 hétig keseríti meg a betegek életét. A gyógyulási folyamatot különféle készítményekkel lehet gyorsítani, illetve támogatni. Ezek közé tartoznak például az orr- és melléküreg-tisztítók, különböző oldatos cseppek, orrspray-k és orröblítő sók. Olyan termékeket ajánlott használni, melyek képesek enyhíteni a nyálkahártya duzzanatán, így a melléküregek ismét levegőhöz jutnak – azonban semmiképp sem hosszú távon, mert az orrnyálkahártya-gyulladást okozhat. Az orröblítők és tisztítók szintén a felgyülemlett váladék eltüntetését segítik. Erre továbbá az infralámpás melegítés és az inhalálás is jó választás lehet.
Antibiotikumot csak abban az esetben ír fel az orvos, ha a gyulladás valamilyen bakteriális fertőzés következtében alakult ki.
Krónikus orrmelléküreg-gyulladás
Ebben az esetben a kezelés mindig a kiváltó okoktól függ. Amennyiben allergia vagy foggyulladás váltotta ki a gyulladást, ezeket is szükséges kezelni. Ha azonban anatómiai okai vannak, akkor a műtéti beavatkozást is számításba kell venni. A tünetek enyhítésében itt is sokat segíthetnek az orröblítők, illetve a sós, hideg párás inhalálás, melyek mindegyike fellazítja a letapadt váladékot.
Összegezve elmondható, hogy az orrmelléküreg-gyulladás általában szövődménymentesen gyógyul. Ennek ellenére érdemes a megelőzésre is figyelni, amihez az immunrendszerünket kell erősítenünk. Ennek legegyszerűbb módja a megfelelő vitaminbevitel, különösen a C-vitaminé. Ezen kívül ajánlott az olyan hajlamosító tényezők megszüntetése, mint például az orrsövényferdülés vagy az orrpolip.
Amennyiben már kialakult a baj, akkor kérjük ki egy orvos véleményét. Ne próbálkozzunk az arcüreggyulladás otthoni kezelésével.
Az ajánlott, akciót megelőző ár és a maximált akciós ár figyelembevételével számított százalékos kedvezmény. Az akcióban résztvevő egyes gyógyszertárak ennél magasabb kedvezményt is biztosíthatnak.
Eredeti ár
6 499 Ft
helyett
5 399 Ft
Akciós ár

A feltüntetett ár maximált fogyasztói ár, a webshopban résztvevő egyes gyógyszertárak ettől eltérő áron is értékesíthetik, a webshopban nem résztvevő gyógyszertárak esetében az ár lehet magasabb. Az ár internetes megrendelés esetén érvényes a készlet erejéig.

3 299 Ft
Törzsvásárlói ár:
Az ár BENU Hűségkártyával érvényes. A kedvezmény más akciókkal nem összevonható. A kedvezmény nem vonatozik vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerekre, valamint vényköteles vagy társadalombiztosítási támogatással forgalmazott termékekre. A regisztrációval vagy az átvétellel a kártya automatikusan aktiválódik. A kedvezmény az aktiválástól számított 24 óra elteltével érvényesíthető.

25 199 Ft
helyett
20 999 Ft

14 699 Ft

8 399 Ft
helyett
6 999 Ft

3 999 Ft
Kedvencbe helyezte
Jelentkezzen be, hogy kedvencei minden eszközén elérhetők legyenek!