A Tourette-szindróma

A Tourette-szindrómát vagy tünetegyüttest Gilles de la Tourette írta le orvosilag először az 1800-as évek elején. Ezután azonban nem foglalkoztak sokat a jelenséggel, hiszen a figyelem újra csak a ’70-es évek végén került rá, amikor egy amerikai orvos házaspár átfogó leírást készített róla. Azóta kutatják hangsúlyosabban az okait és kezelésének lehetőségeit, de máig nem tudunk róla túl sokat. Az mindenesetre biztos a legmodernebb képalkotó vizsgálatoknak köszönhetően, hogy nem pszichés probléma, hanem szervi elváltozás okozza, mivel az agy egyes területeinek funkcionális elváltozása látható. Ugyanakkor a Tourette-ért jelenleg leginkább a neurotranszmitterek közötti egyensúlyzavart teszik felelőssé (értve ezalatt leginkább a szerotonin és a dopamin egyensúlyát). A szindróma megjelenésében szerepet játszanak örökletes tényezők is, de ez leginkább hajlamot jelent. A Tourette öröklődésének valószínűsége ugyanis 50%-nál alacsonyabb és jelenleg nem pontosan jelezhető előre. A genetikai okok mellett pedig befolyásolják a szindróma megjelenését más, egyelőre nem ismert tényezők is.

Milyen tünetei vannak?

A szakemberek szerint a Tourette-szindróma minden betegnél más és talán éppen a tünetek kombinációjának ilyen fokú sokfélesége a Tourette egyik fő jellemzője. A betegséggel járó motoros és vokális tikek lehetnek egyszerűek és komplexek, enyhék és súlyosak is. Korlátozódhatnak csak egy-egy testrészre és kisebb, ismétlődő mozgásokra vagy hangadásokra, ugyanakkor összetettebb mozgásokat is jelenthetnek mondatrészekkel, utánzással együtt. A Tourette-szindrómával kapcsolatban leggyakrabban felmerülő, váratlanul kimondott obszcén kifejezések használata egyébként viszonylag ritka jelenség. A szindrómával kísérő tünetként általában megjelenik kényszercselekvés, tökéletességre törekvés, önagresszió. A betegséget klinikailag igazolják, diagnózisához pedig a következő feltételeknek kell teljesülnie: kamaszkorban jelentkező első tünetek, minimum egy vokális és több motoros tik fennállása legalább egy éven át, a tikek típusának, számának és módjának váltakozása, egyéb betegségek kizárása. Fontos a betegség korai felismerése, hogy a betegeknél ne alakuljanak ki olyan másodlagos tünetek a kényelmetlen helyzetek, elutasítások miatt, mint a depresszió vagy a szorongás.

Kezelés

A szindróma tünetei váltakozó gyakorisággal és erősséggel jelentkeznek, amit általában környezeti hatások is befolyásolnak. Egyes életszakaszokban, így kamaszkorban gyakoribbak és hevesebbek a tünetek, míg felnőttkorban enyhülnek és ritkábbak, hosszabb időszakra meg is szűnhetnek. Olyan gyógyszer jelenleg nincsen, ami az összes tünetet tudná egyszerre enyhíteni vagy szüneteltetni, de az egyes tünetcsoportok külön-külön kezelhetőek. Azonban nagyon kell figyelni a gyógyszerek mellékhatásaira és csak körültekintően szabad alkalmazni őket. A Tourette esetében ugyanakkor alkalmazható, szintén rendkívül körültekintően, pszichoterápia is. A szindróma kezelése életre szól, de ha megfelelő, akkor sokat segíthet abban, szinte ugyanúgy élhesse mindennapjait, mint bárki más.