Az Alzheimer-kór viszonylag gyakori betegség, amely főként idősebb korban jelentkezik. Felismerni ma már jól lehet, viszont tökéletes gyógymódja nincs. Ám odafigyeléssel és megfelelő kezeléssel késleltethetőek a súlyosabb tünetek.
Publikálás dátuma:
2018. 04. 01.
Olvasási idő:
3 perc olvasás
Alzheimer-kór tünetei, kialakulása és kezelése
Hasznosnak találja a BENU.hu cikkeit? Hogy könnyebben megtalálja cikkeinket, állítsa be a benu.hu-t megbízható Google-forrásként!
Az Alzheimer-kór leírójáról, Alois Alzheimerről lett elnevezve, aki 1906-ban először ismertette a betegség patológiai és klinikai jellemzőit. A kór a központi idegrendszer klinikai és patológiai elváltozásaival, idegsejt-pusztulással járó betegsége, ami a demenciát okoz. Enyhébb pszichés és viselkedési tünetekkel jelentkezik, melyeket fokozatosan súlyosbodó mentális hanyatlás követ.
Az Alzheimer-kór első jelei 40 éves kor felett jelentkeznek, a 65 éves lakosság körében pedig nagyjából egy százalékos az előfordulása, e fölött pedig olyan ötévente megduplázódik a betegek száma. Viszonylag gyakori betegség tehát, ami nagyobb arányban érinti a nőket, illetve azokat, akiknél például depresszió, koponyasérülés, vagy keringési rendellenességek lépnek fel. Fontos, hogy a kór nem az öregedés szükségszerű velejárója, nem is kifejezetten örökletes. Ám a családban való halmozott előfordulása növeli a kialakulás lehetőségét.
Kialakulása és tünetei
Az Alzheimer kór kialakulásának pontos okait máig kutatják, így biztosat egyelőre nem tudunk. Azt azonban a szakemberek kimutatták, hogy lehet a hátterében genetikai eltérés, és a betegeknél alacsonyabb az acetilkolin nevű idegi jelátvivő molekula szintje a szervezetben, ahogyan alacsonyabb szintet mutatott a szerotonin mennyisége is. Boncolás után pedig a betegeknél kimutatható, hogy az agyban elpusztult idegsejtek találhatóak.
A betegség előfordulásának esélyét növelhetik többek között: a drogok, korszerűtlen gyógyszerek, antidepresszánsok használata, különböző emocionális betegségek megléte, a cukorbetegség és más metabolikus vagy endokrin betegségek előfordulása, az alkoholizmus majd az alkoholmegvonás, egyes fertőzések, agyi traumák és tumorok jelentkezése.
Az előbbiek miatt az Alzheimer-kór diagnózisa összetett tesztek és vizsgálatok eredmények, melyeknél sokszor a legfontosabb dolog az, hogy más betegségeket ki lehessen zárni. ( pl. érelmeszesedés talaján kialakuló demencia, agydaganat stb. ) Az Alzheimer kór kezdetben lappangó, tüneteit sokszor a betegek sem ismerik fel, nem is foglalkoznak velük. A beteg először valóban csak feledékenynek tűnhet, ám az egyszerű feledékenység folyamatosan fokozódik. Kezdetben csak a közelmúlt eseményei esnek ki, majd alapvető emlékeket is egyre nehezebb lesz előhívni és a betegek többször elismételnek egyes cselekvéseket vagy mondatokat. Emellett megkezdődik az elvont gondolkodásra való képesség fokozatos elvesztése is, és megjelenik a megfelelő szavak megtalálásának nehézsége is.
Az előbbiekkel párhuzamosan jelentkezik a tájékozódóképesség elvesztése, amikor a betegek előbb csak az új környezetben boldogulnak nehezen, később pedig már az ismertben is. Romlik az ítélőképesség is, a betegek nehezebben oldanak meg mindennapi problémákat, lassan pedig az ismerős tevékenységeket sem tudják kivitelezni. A tünetek először hullámokban jelentkeznek , később válnak csak állandóvá, bár ekkor is megfigyelhető a változó intenzitás. Az emlékek elvesztése mellett az egyik legfájóbb pont talán a személyiség megváltozása. Az Alzheimer-kór ugyanis teret ad a frusztrációnak, szorongásnak és a depressziónak is.
Kezelése
Mivel még az okokat is csak kutatják, olyan kezelés jelenleg nem ismert, ami a betegséget meggyógyítaná. Azonban a folyamat lassítható és kordában tartható, a tünetek enyhíthetőek. Ezt egyrészt gyógyszerekkel lehet elérni, melyekkel a neurotranszmitterek megváltozott szintjét állítják be, és az izgalmi neurotranszmissziót csökkentik. Másrészt a tünetek súlyosbodását csökkentheti az is, ha betegek agyát tornáztatják, a kialakuló depresszió és szorongás ellen pedig szintén alkalmazhatóak gyógyszerek.
A feltüntetett ár maximált fogyasztói ár, a webshopban résztvevő egyes gyógyszertárak ettől eltérő áron is értékesíthetik, a webshopban nem résztvevő gyógyszertárak esetében az ár lehet magasabb. Az ár internetes megrendelés esetén érvényes a készlet erejéig.

16 199 Ft
Törzsvásárlói ár:
Az ár BENU Hűségkártyával érvényes. A kedvezmény más akciókkal nem összevonható. A kedvezmény nem vonatozik vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerekre, valamint vényköteles vagy társadalombiztosítási támogatással forgalmazott termékekre. A regisztrációval vagy az átvétellel a kártya automatikusan aktiválódik. A kedvezmény az aktiválástól számított 24 óra elteltével érvényesíthető.
Az ajánlott, akciót megelőző ár és a maximált akciós ár figyelembevételével számított százalékos kedvezmény. Az akcióban résztvevő egyes gyógyszertárak ennél magasabb kedvezményt is biztosíthatnak.
Eredeti ár
5 649 Ft
helyett
4 499 Ft
Akciós ár
Az ajánlott, akciót megelőző ár és a maximált akciós ár figyelembevételével számított százalékos kedvezmény. Az akcióban résztvevő egyes gyógyszertárak ennél magasabb kedvezményt is biztosíthatnak.
A feltüntetett ár maximált fogyasztói ár, a webshopban résztvevő egyes gyógyszertárak ettől eltérő áron is értékesíthetik, a webshopban nem résztvevő gyógyszertárak esetében az ár lehet magasabb. Az ár internetes megrendelés esetén érvényes a készlet erejéig.
9 799 Ft
Törzsvásárlói ár:
Az ár BENU Hűségkártyával érvényes. A kedvezmény más akciókkal nem összevonható. A kedvezmény nem vonatozik vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerekre, valamint vényköteles vagy társadalombiztosítási támogatással forgalmazott termékekre. A regisztrációval vagy az átvétellel a kártya automatikusan aktiválódik. A kedvezmény az aktiválástól számított 24 óra elteltével érvényesíthető.
A feltüntetett ár maximált fogyasztói ár, a webshopban résztvevő egyes gyógyszertárak ettől eltérő áron is értékesíthetik, a webshopban nem résztvevő gyógyszertárak esetében az ár lehet magasabb. Az ár internetes megrendelés esetén érvényes a készlet erejéig.
4 649 Ft
Kedvencbe helyezte
Jelentkezzen be, hogy kedvencei minden eszközén elérhetők legyenek!