Továbbra is a magyar póló mellett a BENU!

Hétfőn került sor a Magyar Vízilabda Szövetség sajtótájékoztatójára, melynek alkalmából a BENU bejelentette, hogy továbbra is támogatni kívánja a szövetséget, így újabb egy évvel meghosszabbítottuk a közös megállapodást.

Továbbra is a magyar póló mellett a BENU!
Továbbra is a magyar póló mellett a BENU!
Hasznosnak találja a BENU.hu cikkeit? Hogy könnyebben megtalálja cikkeinket, állítsa be a benu.hu-t megbízható Google-forrásként!
Beállítom
A szövetség vezetésével közös értékrendet képviselünk - bízunk benne, hogy sokáig tart még az együttműködés és hozzá tudunk járulni a válogatott sikeres szerepléséhez. Három éve indult el a közös munka, és büszkék vagyunk arra, hogy Magyarország egyik legnépszerűbb sportágát támogatjuk. Idén a Bajnokok Ligája hatos döntőjének, illetve a nyári felkészülési tornának is támogatói leszünk, ősszel pedig a Magyar Kupának, míg januártól három fiú korosztályos bajnokság névadója a BENU. Az idei BENU-kupára, azaz a férfiválogatott világbajnokság előtti utolsó felkészülési tornájára július 7–9. között kerül sor. A tornán Märcz Tamás együttese mellett Románia, Németország és Kanada vesz részt. A megméretés címvédője a magyar válogatott, amely a tavalyi BENU-kupán Ausztráliát, Grúziát és Horvátországot is legyőzte.” http://waterpolo.hu/hir/7083/tovabbra-is-a-magyar-polo-mellett-a-benu/hun

Házipatika

Összes termék
  • Cataflam Dolo Rapid 25 mg kapszula 30 db kép
    -15%
    Havi akció

    Cataflam Dolo Rapid 25 mg kapszula 30 db

    Akciós ár

    Az ajánlott, akciót megelőző ár és a maximált akciós ár figyelembevételével számított százalékos kedvezmény. Az akcióban résztvevő egyes gyógyszertárak ennél magasabb kedvezményt is biztosíthatnak.

    Eredeti ár 6 499 Ft helyett
    5 399 Ft Akciós ár

    Az ajánlott, akciót megelőző ár és a maximált akciós ár figyelembevételével számított százalékos kedvezmény. Az akcióban résztvevő egyes gyógyszertárak ennél magasabb kedvezményt is biztosíthatnak.

  • Algoflex Forte Dolo 400 mg filmtabletta 20 db

    Internetes ár

    A feltüntetett ár maximált fogyasztói ár, a webshopban résztvevő egyes gyógyszertárak ettől eltérő áron is értékesíthetik, a webshopban nem résztvevő gyógyszertárak esetében az ár lehet magasabb. Az ár internetes megrendelés esetén érvényes a készlet erejéig.

    4 649 Ft
  • Protexin Balance kapszula 10 db

    Internetes ár:

    A feltüntetett ár maximált fogyasztói ár, a webshopban résztvevő egyes gyógyszertárak ettől eltérő áron is értékesíthetik, a webshopban nem résztvevő gyógyszertárak esetében az ár lehet magasabb. Az ár internetes megrendelés esetén érvényes a készlet erejéig.

    3 299 Ft
    Törzsvásárlói ár:

    Az ár BENU Hűségkártyával érvényes. A kedvezmény más akciókkal nem összevonható. A kedvezmény nem vonatozik vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerekre, valamint vényköteles vagy társadalombiztosítási támogatással forgalmazott termékekre. A regisztrációval vagy az átvétellel a kártya automatikusan aktiválódik. A kedvezmény az aktiválástól számított 24 óra elteltével érvényesíthető.

    3 134 Ft
  • Flector 10 mg/g gél 1x100g

    Internetes ár

    A feltüntetett ár maximált fogyasztói ár, a webshopban résztvevő egyes gyógyszertárak ettől eltérő áron is értékesíthetik, a webshopban nem résztvevő gyógyszertárak esetében az ár lehet magasabb. Az ár internetes megrendelés esetén érvényes a készlet erejéig.

    2 699 Ft
  • Detralex 500 mg filmtabletta 180 db kép
    -15%
    Havi akció

    Detralex 500 mg filmtabletta 180 db

    Akciós ár

    Az ajánlott, akciót megelőző ár és a maximált akciós ár figyelembevételével számított százalékos kedvezmény. Az akcióban résztvevő egyes gyógyszertárak ennél magasabb kedvezményt is biztosíthatnak.

    Eredeti ár 25 199 Ft helyett
    20 999 Ft Akciós ár

    Az ajánlott, akciót megelőző ár és a maximált akciós ár figyelembevételével számított százalékos kedvezmény. Az akcióban résztvevő egyes gyógyszertárak ennél magasabb kedvezményt is biztosíthatnak.

  • Eroxon gél merevedési zavar kezelésére 4 db

    Internetes ár:

    A feltüntetett ár maximált fogyasztói ár, a webshopban résztvevő egyes gyógyszertárak ettől eltérő áron is értékesíthetik, a webshopban nem résztvevő gyógyszertárak esetében az ár lehet magasabb. Az ár internetes megrendelés esetén érvényes a készlet erejéig.

    14 699 Ft
    Törzsvásárlói ár:

    Az ár BENU Hűségkártyával érvényes. A kedvezmény más akciókkal nem összevonható. A kedvezmény nem vonatozik vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerekre, valamint vényköteles vagy társadalombiztosítási támogatással forgalmazott termékekre. A regisztrációval vagy az átvétellel a kártya automatikusan aktiválódik. A kedvezmény az aktiválástól számított 24 óra elteltével érvényesíthető.

    13 964 Ft
  • Normaflore belsőleges szuszpenzió 30x5ml kép
    -15%
    Havi akció

    Normaflore belsőleges szuszpenzió 30x5ml

    Akciós ár

    Az ajánlott, akciót megelőző ár és a maximált akciós ár figyelembevételével számított százalékos kedvezmény. Az akcióban résztvevő egyes gyógyszertárak ennél magasabb kedvezményt is biztosíthatnak.

    Eredeti ár 8 399 Ft helyett
    6 999 Ft Akciós ár

    Az ajánlott, akciót megelőző ár és a maximált akciós ár figyelembevételével számított százalékos kedvezmény. Az akcióban résztvevő egyes gyógyszertárak ennél magasabb kedvezményt is biztosíthatnak.

  • Octenisept külsőleges oldat 50ml

    3 999 Ft