A mintegy tizennégy napig tartó, teljes átalakítást követően ez az első olyan gyógyszertár a Balaton parton, ami a legkorszerűbb, BENU 2.0 koncepció szerinti kialakítást kapott.
A Marina Gyógyszertár különösen fontos szerepet tölt be Balatonfüred egészségügyi ellátásában a nyári turistaszezon idején is, ugyanis egy forgalmas bevásárlóközpont belső terében működik, ahol a hét minden napján elérhető. Éppen ezért a klasszikus, gyógyszertári termékeken – vagyis a receptre és recept nélkül kapható gyógyszereken kívül – sokan keresik fel egyéb gyógyászati termékekért, kozmetikumokért és táplálék-kiegészítőkért, amelyek kiválasztásában a vásárlók számára mind fontosabb a gyógyszerészek szakértői segítsége.
Az ünnepélyes megnyitón Dr. Kontrát Károly parlamenti államtitkár, Balatonfüred és a térség országgyűlési képviselője kiemelte az egészségügyi dolgozók, ezen belül is a gyógyszerészek példamutató helytállását a koronavírus járvány kezelésében, amiben természetesen a modern és megújuló gyógyszertáraknak is fontos szerepe van.
Dr. Bóka János, Balatonfüred polgármestere beszédében elmondta, hogy a település szempontjából rendkívül fontos minden egészségügyi fejlesztés, hiszen a város gazdasága a koronavírus fertőzés után ismét kezd talpra állni: a magyar vendégek száma júliusban és augusztusban már elérheti a tavalyi szintet, és bíznak benne, hogy az az őszi hónapok a tavasszal elhalasztott rendezvények és konferenciák pótlása miatt még akár még pozitívabban is alakulhatnak.
Dr. Zlinszky János, a BENU Magyarország Zrt.vezérigazgatója az ünnepélyes megnyitón kiemelte, hogy különösen nagy öröm a balatonfüredi gyógyszertár megnyitása, hiszen a koronavírus járvány miatt idén ez az első patikaátadásuk. Ráadásul ezt a nagy volumenű beruházást egy a BENU-tól független, franchise partner valósította meg, így megnyílhatott a Balaton part első olyan patikája, ami a legmodernebb, BENU 2.0-s koncepció szerinti kialakítást kapta.
A koncepció lényege, hogy szakítva a hagyományos gyógyszertári kialakítással, ezek már sokkal világosabb, átláthatóbb és szabad polcokkal rendelkező üzletek, ahol nem csak a beteg embereket szeretnék kiszolgálni, hanem az egészségüket megőrizni kívánók számára is széles választékot kínálnak például vitaminokból, táplálék-kiegészítőkből és a mind népszerűbb dermokozmetikumokból.
Ennek megfelelően a gyógyszertárbelső világos és nyitott lett, uralkodó színei a fehér, a kék és a zöld, amelyhez bézs és világosszürke kiegészítők társulnak. A fények melegebbek, a formák lekerekítettebbek lettek, melyek kombinációja harmonikusabbá teszi a belső teret. A koncepció részét képezik a fa térelválasztó elemek és a fahatású lamellák, az energiatakarékos és környezettudatos megoldások, így például a legmodernebb LED-es világítási rendszer.
Dr. Kovács Zalán, a Marina Gyógyszertár vezetője a megnyitón elmondta, hogy ahogy a gyógyszerészetben, úgy a kereskedelemben is az innováció elkötelezett híve, ezért azt a célt tűzte ki maga elé, hogy Balatonfüreden működjön az ország egyik legmodernebb gyógyszertára. Ennek a tervnek első eleme volt a mostani átalakítás. A gyógyszertár nem csak Balatonfüred, hanem a környék gyógyszerellátását is biztosítja, hiszen Tihanyban fiókgyógyszertárat, Aszófőn, Örvényesen, Balatonudvariban és Balatonakaliban pedig kézigyógyszertárat üzemeltetnek.
A munkálatok során falakat is elmozdítottak, új helyiségeket hoztak létre, miközben a feleslegeseket megszüntették, ami optimális helykihasználást eredményezett. A munka összességében mintegy két hetet vett igénybe, amiből három nap volt csak a termékek le- és a visszapakolása, ami csak úgy volt kivitelezhető, hogy a gyógyszertár teljes személyzete erőn felül támogatta a projektet.
Az ajánlott, akciót megelőző ár és a maximált akciós ár figyelembevételével számított százalékos kedvezmény. Az akcióban résztvevő egyes gyógyszertárak ennél magasabb kedvezményt is biztosíthatnak.
Eredeti ár
6 499 Ft
helyett
5 399 Ft
Akciós ár

A feltüntetett ár maximált fogyasztói ár, a webshopban résztvevő egyes gyógyszertárak ettől eltérő áron is értékesíthetik, a webshopban nem résztvevő gyógyszertárak esetében az ár lehet magasabb. Az ár internetes megrendelés esetén érvényes a készlet erejéig.

3 299 Ft
Törzsvásárlói ár:
Az ár BENU Hűségkártyával érvényes. A kedvezmény más akciókkal nem összevonható. A kedvezmény nem vonatozik vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerekre, valamint vényköteles vagy társadalombiztosítási támogatással forgalmazott termékekre. A regisztrációval vagy az átvétellel a kártya automatikusan aktiválódik. A kedvezmény az aktiválástól számított 24 óra elteltével érvényesíthető.

25 199 Ft
helyett
20 999 Ft

14 699 Ft

8 399 Ft
helyett
6 999 Ft

3 999 Ft
Kedvencbe helyezte
Jelentkezzen be, hogy kedvencei minden eszközén elérhetők legyenek!