A BENU mindig is nyitott volt és élen járt az újdonságok bevezetésében. 2012-ben Magyarországon az első volt, aki a nyitottpolcos gyógyszertár-koncepciót hálózati szinten is bevezette, és azóta több mint 130 gyógyszertárban meg is valósította. Az attól kezdve egyre népszerűbb, modern megjelenés és letisztult dizájn legfontosabb előnyei a barátságos, vásárlóbarát légkör és a könnyebb tájékozódást biztosító kialakítás.
A BENU nemzetközi szinten és Magyarországon is folyamatosan követi a vásárlók visszajelzéseit és szokásaik változását. Az elmúlt évek legszembetűnőbb változása, hogy a vásárlók egyre többször keresnek egészségmegőrző és dermokozmetikai termékeket a gyógyszertárakban, magasabbak az elvárásaik és szeretik, ha szélesebb a választék. Ezt igazolja a BENU Magyarország Zrt. 2018 tavaszán végzett felmérése is, miszerint a gyógyszertárba betérők 49%-a a széles választékot, 31%-a már a modern, szebb megjelenést is említi a preferencia sorrendjében.
Az Európában bevezetett új arculat a korábbi BENU-koncepció újragondolása, frissítése, amely maximálisan alkalmazkodik a gyógyszertárakkal szemben támasztott elvárásokhoz.
A kialakítás még barátságosabb lett, ám emellett a leghangsúlyosabb változás, hogy a vásárlókat még több információ segíti a termékek közti eligazodásban. Nemcsak alkategóriák, hanem a fő termékcsoportok neve is látható, így még könnyebben megtalálhatóak a szabadpolcokon kihelyezett termékek.
Az új gyógyszertárbelső továbbra is világos és nyitott. A melegebb fények, a lekerekítettebb formák harmonikusabbá teszik a belső teret. A tervezők természetes alapanyagokkal dolgoztak, így kerültek be a térbe a fa térelválasztó elemek és fahatású lamellák, valamint a bevásárlókosaraknál is törekedtek a természetes anyagok használatára. Mind a tervezés, mind pedig a négy héten át tartó kivitelezés során nagyon figyeltek arra, hogy energiatakarékos és környezettudatos megoldásokkal dolgozzanak, így például a gyógyszertárba a legmodernebb LED-es világítási rendszer került beépítésre.
A Shopmark Bevásárlóközpont az idei évben teljes felújításon esett át, ennek köszönhetően az ott működő BENU Gyógyszertár is új, nagyobb helyre költözött. A BENU Gyógyszertár Budapest Shopmark immár 150 m2-es alapterületű vásárlóterével a legnagyobb hazai BENU Gyógyszertár lett. A megújult bevásárlóközpont egyben kiváló lehetőség volt arra is, hogy az új BENU dizájn – elsőként Európában – modern, mai környezetben jelenjen meg. A tágas, barátságos és a korábbinál informatívabb, átláthatóbb megjelenés így nemcsak a vásárlók elvárásaival, hanem az őt körülvevő miliővel is összhangban van és biztosítja a vevők színvonalas kiszolgálását.
Köszönjük a gyógyszertár dolgozóinak a nagyszerű csapatmunkát, áldozatos munkájukkal nagyban hozzájárultak a felújítás sikeres megvalósításához.
Az ajánlott, akciót megelőző ár és a maximált akciós ár figyelembevételével számított százalékos kedvezmény. Az akcióban résztvevő egyes gyógyszertárak ennél magasabb kedvezményt is biztosíthatnak.
Eredeti ár
6 499 Ft
helyett
5 399 Ft
Akciós ár

A feltüntetett ár maximált fogyasztói ár, a webshopban résztvevő egyes gyógyszertárak ettől eltérő áron is értékesíthetik, a webshopban nem résztvevő gyógyszertárak esetében az ár lehet magasabb. Az ár internetes megrendelés esetén érvényes a készlet erejéig.

3 299 Ft
Törzsvásárlói ár:
Az ár BENU Hűségkártyával érvényes. A kedvezmény más akciókkal nem összevonható. A kedvezmény nem vonatozik vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerekre, valamint vényköteles vagy társadalombiztosítási támogatással forgalmazott termékekre. A regisztrációval vagy az átvétellel a kártya automatikusan aktiválódik. A kedvezmény az aktiválástól számított 24 óra elteltével érvényesíthető.

25 199 Ft
helyett
20 999 Ft

14 699 Ft

8 399 Ft
helyett
6 999 Ft

3 999 Ft
Kedvencbe helyezte
Jelentkezzen be, hogy kedvencei minden eszközén elérhetők legyenek!