Az onychophagia, azaz a körömrágás, az egyik leggyakoribb szokás, a teljes népesség 20-30 százalékát érinti. Legtöbbször a stressz, a szorongás, a tökéletességre való törekvés, az unalom vagy az idegesség váltják ki. Utóbbi különböző fertőzésekhez is vezethet, hiszen az okozott sérülések miatt a baktériumok és gombák rendkívül könnyen bejutnak a véráramba, aminek következtében nagyobb az esélye annak, hogy megbetegedjünk. Például az influenza is könnyebben képes megfertőzni minket.
Rengeteg kórokozó található a körmünk alatt
A körömrágás egy pillanatnyi dolog, aminek azonban hosszú távú következményei lehetnek, legalábbis az angol orvos, Dr. Raman Madan szerint. „Egy kutatás arra a következtetésre jutott, hogy azoknak a nyálában, akik rágták a körmüket, háromszor annyi E. coli baktériumot találtak, mint azoknál, akik nem rabjai ennek a rossz szokásnak” – nyilatkozta Dr. Madan.
A leggyakoribb bacilusok, amik megtalálhatók a körmeink alatt a következőek: staphylococcus, streptococcus, valamint a coryneform. Ezek mindegyike a bőrünkön ejtett sebeken keresztül, illetve a lerágott körmünk/bőrünk lenyelésével juthatnak be a szervezetünkbe.
Az amerikai Betegség Kontroll és Megelőzési Központok (Centers for Disease Control and Prevention) szerint több mint 200 megfázást okozó vírus kering állandóan körülöttünk, és az egyik dolog, amivel csökkenthetjük annak a rizikóját, hogy valamelyik megfertőzzön minket az, hogy a kezünket távol tartjuk a szánktól.
A körömrágás tönkreteszi a fogakat
Kevesen gondolnák, de a körömrágás valóban károsíthatja a fogainkat és az ínyünket is. Az amerikai Általános Fogorvosi Akadémia arra jött rá, hogy a körömrágás következtében akár le is törhet egy darab a fogunkból, továbbá azok felszíne sokkal jobban kopik, ezen kívül pedig ínyfájdalomhoz és az ínyszövet károsodásához vezethet ez a rossz szokás.
Az ujjaink hajlamosabbak a fertőzésre
Ahogy már fentebb írtuk, a körömrágással különböző baktériumokat juttathatunk be a szervezetünkbe, azonban ha például a körömredő is sérül, akkor akár krónikus körömredő gyulladásunk is lehet, amit leggyakrabban a Candida albicans gomba okoz. Ezen betegség során a körömredő vöröses, puha tapintású, duzzadt és néha gennyes.
A körömrágás ezeken kívül maradandó károsodásokat is okozhat, hiszen akár a körömlemezt is megsérthetjük vele, amitől a jövőben lehet, hogy nem fog szépen nőni a körmünk, sőt mi több, akár benőtt és sérült körmeink lehetnek.
Az ajánlott, akciót megelőző ár és a maximált akciós ár figyelembevételével számított százalékos kedvezmény. Az akcióban résztvevő egyes gyógyszertárak ennél magasabb kedvezményt is biztosíthatnak.
Eredeti ár
6 499 Ft
helyett
5 399 Ft
Akciós ár

A feltüntetett ár maximált fogyasztói ár, a webshopban résztvevő egyes gyógyszertárak ettől eltérő áron is értékesíthetik, a webshopban nem résztvevő gyógyszertárak esetében az ár lehet magasabb. Az ár internetes megrendelés esetén érvényes a készlet erejéig.

3 299 Ft
Törzsvásárlói ár:
Az ár BENU Hűségkártyával érvényes. A kedvezmény más akciókkal nem összevonható. A kedvezmény nem vonatozik vényköteles és vény nélkül kapható gyógyszerekre, valamint vényköteles vagy társadalombiztosítási támogatással forgalmazott termékekre. A regisztrációval vagy az átvétellel a kártya automatikusan aktiválódik. A kedvezmény az aktiválástól számított 24 óra elteltével érvényesíthető.

25 199 Ft
helyett
20 999 Ft

14 699 Ft

8 399 Ft
helyett
6 999 Ft

3 999 Ft
Kedvencbe helyezte
Jelentkezzen be, hogy kedvencei minden eszközén elérhetők legyenek!