Végre nyaralunk!

Amikor a család nyaralni indul, ezer az intézni való, gondoskodni kell az üres lakás felügyeletéről, virágokról, kutyáról, macskáról.

Végre nyaralunk!
Végre nyaralunk!
A csomagolásnál azonban a szép nyári ruhák, a strandfelszerelés, és gyerekjátékok mellett, jó, ha helyet szorítunk egy apró, de rendkívül hasznos kis csomagnak is, melyet úti patikának is nevezünk.
Aki egész évben dolgozik, és végre egy-két hétre szabadságra megy, elvonulhat a világ zajától – itthon vagy külföldön – az pihenésre vágyik. A nyaraló, nem arra készül, hogy a család bármelyik tagja megsérül, lebetegszik. Ám a mondás azt tartja: „Az ördög nem alszik!” És ez igaz is, hiszen bárkivel, bármikor előfordulhat, hogy félre lép, hogy valami nyári fertőzést kap, és már vége is a gondtalan pihenésnek.
Szegeden az Árkád BENU Gyógyszertárában kértük dr. Ruszkai Márta gyógyszerészt, adjon tanácsokat, tippeket az utazóknak, mondja el, mit vigyünk mindenképpen magunkkal.
Az útipatika összeállítása egyszerű, ehhez a BENU gyógyszerészei bármikor adnak segítséget a hozzájuk fordulóknak. Jó, ha a kollégák ismerik az úticélt, azt, hogy milyen típusú a pihenés, mert másra lehet szükség a hegyek között, és másra egy vízparton. Tanácsos ilyenkor a család összetételét is megosztani, hiszen kicsit mást javaslunk a gyerekeseknek és mást az idősebb pároknak – kezdi a gyógyszerész.
A szakember szerint vannak tipikus nyaralási kórképek, és ezek az enyhe fertőzéstől a súlyos betegségig igen sokfélék lehetnek. Ha ezeket sorra vesszük, már adott is, mire érdemes figyelni, mit érdemes magunkkal vinni.
Az állandóan szedett gyógyszereket minden utazáskor mindenki vigye magával! Ezen kívül, nyaraláskor, fájdalom- és lázcsillapító, fertőtlenítőszer, sebtapasz, és allergia ellenes gyógyszer nélkül még a legbátrabbak se induljanak el – tanácsolja a szakember. – De vegyük sorra, mi minden történhet. A hotelszobákat gyakran nagyon lehűtik a klímaberendezésekkel.
Az emberi szervezet pedig nehezen viseli azt, ha közel negyven fokból bekerül a tizenöt- tizennyolc fokos szobába, ezért figyeljünk arra, hogy ne legyen óriási a hőmérséklet-különbség. Az érzékenyeknél a klíma torokfájást, a szem, a fül az arc- és a homloküreg gyulladását is okozhatja, súlyos esetben pedig megbetegítheti a tüdőt. A fülcsepp persze nem csak ilyen esetben, hanem uszodai fertőzés esetén is hasznos, tehát jó, ha van nálunk.
Nagyon gyakoriak az emésztőrendszer betegségei is, és itt széles a skála: az enyhe gyomorrontástól, a puffadáson, hányáson, hasmenésen át egészen a súlyos bélgyulladásig, a szalmonelláig. Senkinek nem tesz jót a mértéktelen evés-ivás!
A gyorsétkezdék, a vízparti büfék tekintetében – itthon és külföldön – egyaránt érdemes óvatosnak lenni, hiszen a rossz hűtés, a helytelen tárolás, mind okozhat problémát. Gyomorrontás, hányás, hasmenés esetén pedig fennáll a kiszáradás veszélye. Különösen gyerekeknél és időseknél kell figyelni a só- és folyadékbevitelre, náluk nem jelentkezik szomjúságérzet.
Az úti patikából tehát nem hiányozhat a rehidráló por, ami speciális, meghatározott ionokat és sókat tartalmaz. A beteget érdemes pihentetni, egy-két napig teán, kekszen tartani. Ha a panaszok néhány nap után sem szűnnek, orvoshoz kell fordulni. A külföldön történt fertőzésekre ez különösen igaz, senki ne kezdjen antibiotikumot szedni, menjen a helyi ügyeletre!
Az afrikai és keleti országoknak tudniillik megvannak a maguk hatásos készítményei – sorolja dr. Ruszkai Márta, majd hozzáteszi: – Aki trópusi országba utazik, annak javasolom, indulás előtt nyolc-tíz nappal kezdjen el probiotikumot szedni, az sokat segít a megelőzésben.
A gyógyszerésznő a gyerekekről történő gondoskodást külön kiemeli. Azt vallja, a fentebb felsoroltakon kívül nélkülözhetetlenek a kornak megfelelő láz- és hányáscsillapító kúpok, a magas faktorszámú naptej, napégésre hűsítő zselé, orrspray, szúnyog és kullancsriasztó valamint a herpeszkrém bepakolása.