- Az ízületi részben található, ún. szinoviális folyadék nyomásának változása. Az ízületeket egy ízületi folyadék védi, mely lehetővé teszi a csontok közötti szabad mozgást. Az ízületek akár a mindennapi, természetes mozgások során, vagy egy csontkovácsolás alkalmával is eltávolodhatnak egymástól. Ha ez megtörténik, az ízületek közötti térben lévő alacsony nyomás miatt gázok keletkeznek a szinoviális folyadékban. Kísérleti körülmények között több kutató is szándékosan recsegtette az ízületeket, és arra a megállapításra jutottak, hogy a kellemetlen hangot az ízületek közötti szinoviális folyadékban felszabaduló gáznemű buborék okozza. A keletkező hangok aggodalmat ébreszthetnek bennünk, azonban szerencsére csak elvétve fordul elő, hogy komoly problémáról árulkodnának.
- Ha a csontok találkozásánál a porcok már elkoptak, előfordulhat, hogy a csontok közötti súrlódást halljuk recsegésnek. Ezt az állapotot nevezzük osteoarthritis-nek. Fokozatosan alakul ki, és az öregedési folyamat kellemetlen velejárója, ám sérülés hatására a folyamat felgyorsulhat. Ez a típusú crepitus a ropogó hang mellett jellemzően fájdalommal és a mozgás korlátozottságával jár együtt.
- A csont körül mozgó szalag vagy ín más izmokon vagy inakon átmozduló szalagok és/vagy inak kattanó hangja.
Ropogó ízületek – Okok és tanácsok

Kapcsolódó tünetek:
A latin eredetű szóból származó „crepitus” néven is ismert zaj általában fájdalommentes, és jellemzően nem jelenti, hogy komoly egészségügyi problémánk van, ám ha fájdalom, duzzanat vagy valamilyen egyéb, aggodalomra okot adó tünet kíséri, mindenképpen érdemes orvoshoz fordulni.
A ropogás mögött a következő három ok állhat:
Kiemelt ajánlatunk
20%
Walmark Degasin szimetikon 280 mg lágy kapszula 32x
Ár: 2929 Ft helyett
Akciós ár
2329 Ft

Online rendelhető
15%
Béres Vita-D3 4000NE lágyzselatin kapszula 60x
Ár: 2899 Ft helyett
Akciós ár
2449 Ft

Online rendelhető
15%
Panadol Rapid Extra 500mg/65mg filmtabletta 24x
Ár: 3149 Ft helyett
Akciós ár
2649 Ft

Online rendelhető
15%
BioCo Csipkebogyós Retard C-vitamin 1000 mg filmtabletta 100x
Ár: 4349 Ft helyett
Akciós ár
3679 Ft

Online rendelhető
Akciós ajánlataink
15%
Normaflore belsőleges szuszpenzió 20x5ml
Ár: 4899 Ft helyett
Akciós ár
4149 Ft

Online rendelhető
15%
Panadol Rapid Extra 500mg/65mg filmtabletta 24x
Ár: 3149 Ft helyett
Akciós ár
2649 Ft

Online rendelhető
Online rendelhető
Kapcsolódó cikkek