Most van itt az ideje!

Most van itt az ideje!

Kapcsolódó tünetek:

Tavasszal és nyáron a fényvédő krémek használatát sulykolják belénk a bőrgyógyászok, hiszen minden egyes napozással és leégéssel egyre növekszik a későbbi bőrdaganatok kialakulási valószínűsége. Az anyajegyek éves vizsgálatát sem lehet elégszer elismételni. Minden évben érdemes bőrgyógyásszal átnézetnünk anyajegyeinket, még akkor is, ha semmi gyanúsat nem észlelünk, a szűrővizsgálat életet menthet. Erre a vizsgálatra a legalkalmasabb az ősztől tavaszig tartó időszak.

Az utóbbi években Magyarországon is növekedett a bőrrákos megbetegedések száma. A bőrrák kialakulása megelőzhető, illetve maga a betegség még időben diagnosztizálható. A szűrésen a bőrgyógyászok dermatoszkóp segítségével vizsgálják meg az anyajegyeket. Ez az eszköz tízszeres nagyítást biztosít, a hámnak azt a rétegét világítja meg, amely már szabad szemmel nem jól látható. A vizsgálat teljesen fájdalommentes. Egy gyakorlott bőrgyógyász nagy biztonsággal a látottak alapján meg tudja állapítani, hogy szükséges-e valamilyen beavatkozás.

Magánrendeléseken lehetőség van arra, hogy anyajegyeinkről a bőrgyógyász nagy felbontású képeket készítsen és archiválja, majd az egy évvel később esedékes szűrésen összehasonlítsa, hogy történt-e az egy év alatt változás. Ezzel a módszerrel hamarabb kiszűrheti az esetleges kezdődő rosszindulatú elváltozásokat.

Ha el kell távolítani

Amennyiben a bőrgyógyász a vizsgálatok alapján úgy ítéli meg, hogy az anyajegyet el kell távolítani, a kimetszést sebész szakorvos végzi helyi érzéstelenítésben. Az eltávolítást kérhetjük akkor is, ha esztétikailag zavaró az anyajegy, vagy olyan helyen található, ahol állandó irritációnak van kitéve. Az eltávolított anyajegyet minden esetben szövettani vizsgálatnak vetik alá. Ennek eredményétől függ, hogy van-e további teendő. Szerencsés esetben csak varratszedésre és kontrollvizsgálatra hívnak vissza.

Az anyajegy lézeres eltávolítása nem ajánlott, sok esetben újra visszanőhet.

Az eltávolítást követően az érintett területet a varratszedésig nem érheti víz. Kenjük át többször sebfertőtlenítővel és zuhanyzásnál használjunk a patikában kapható vízálló sebtapaszt. A tapaszt naponta cseréljük. A varratszedést követően egy féléves majd egy éves kontroll szükséges.

2016. október 26.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek