Fényvédelem férfiaknál
A férfiak általában nem veszik túl komolyan a fényvédelem kérdéskörét, pedig őket is ugyanúgy fenyegetik az UV sugarak, mint a nőket. Bár az urak egy-két területen jobban jártak a bőrükkel, nekik sem hátrány, ha odafigyelnek annak ápolására.
Szigorúan a fényvédelem terén azonban, ahogyan a nők esetében, a férfiaknál is a fényvédő faktor a legfontosabb tényező. A férfiak bőrén kisebb mértékben jelennek meg pigmentfoltok, de a káros sugarak elleni védelmet semmiképpen sem szabad elhanyagolniuk, mert a különböző betegségek kialakulására ugyanakkora az esély náluk is. A fényvédő krémek esetében mindenképpen bőrtípusunknak megfelelőt válasszunk, és használjuk azt rendszeresen. A férfiak általában jobban izzadnak, így 2 óránként célszerű újra felkenni a napkrémet, és mivel kozmetikumokat nem használnak – melyek plusz védelmet nyújtanának az UV sugarakkal szemben –esetükben különösen fontos, hogy fényvédő faktoros nappali arckrémet alkalmazzanak.
A férfiak bőre vastagabb, ami több kollagénnel és lassabb öregedéssel jár – de csak megfelelő ápolás mellett. Tartsuk észben, hogy a bőr öregedését 80 százalékban az UV sugarak okozzák, tehát a genetikának elég kevés szerepe van a fiatalos kinézetben. Ha sokat járunk a szabadban, és hosszú ideig érintkezünk napfénnyel, kiemelkedően fontos a megfelelő fényvédelem, azonban az autóban vagy az irodában sem vagyunk biztonságban. Általában az autók, irodák és otthoni ablakok üvegei sem rendelkeznek beépített UV-szűrővel, így az egészséges bőr megőrzésében kulcsfontosságú a folyamatos védekezés. Ha sokat ülünk volán mögött, ne feledkezzünk el kezeink, arcbőrünk fényvédelméről, hiszen ezeket a területeket éri leghosszabban és legnagyobb mértékben a napfény. A fényvédő készítményeken kívül mindig figyeljünk oda öltözetünkre és az UV-szűrővel ellátott lencséjű napszemüveg viselésére is.