Így szabaduljunk meg a csirkebőrtől

Így szabaduljunk meg a csirkebőrtől

Kapcsolódó tünetek:

Mi a keratosis pilaris? A keratosis pilaris – köznyelven csirkebőr – egy nagyon makacs esztétikai probléma, ami azonban nem jár orvosi kockázattal. Ettől függetlenül rettentő zavaró, hiszen testünk különböző részein – felkar, comb, fenék, arc – kicsi fehér dudorok, illetve piros pöttyöket eredményez. A tinédzserek felét érinti, míg a felnőttek kb. 40 százalékánál fordul elő. A legtöbb esetben a száraz bőrűek érintettek, és a beépült keratin okozza, aminek egyébként védenie kellene a bőrt a fertőzésektől. Amennyiben valamilyen oknál fogva zavar lép fel a bőrmegújulási folyamatban, akkor a keratin eltömíti a szőrtüszőket, aminek következtében kialakul az úgynevezett csirkebőr. A dudorok különböző színűek lehetnek, a rózsaszíntől egészen a vörösig, továbbá mindig szimmetrikusan jelennek meg – például mindkét végtagon. Kialakulásában központi szerepe van a vízhiánynak és a bőr sérült védőrétegének. Ebből kifolyólag tovább ronthat a helyzeten a száraz levegő, így nyáron kevésbé láthatóak a dudorok, míg télen sokkal feltűnőbbek. Igazi gyógymód sajnos nem létezik a keratosis pilarisra, azonban több olyan kezelés, illetve módszer létezik, ami javíthat a kialakult állapoton. A megfelelő bőrtisztítás Mivel a keratin eltömíti a szőrtüszőket, nagyon lényeges, hogy rendszeresen eltávolítsuk az elhalt hámsejteket annak érdekében, hogy szebb legyen a bőrünk. A leghatásosabb termékek azok, melyekben megtalálhatóak a következő összetevők: szalicilsav, glikolsav, karbamid vagy ammónium-laktát. Ezen kívül a luffa szivacs használata is pozitívan hat. Helyi kezelés Miután a száraz bőr a legveszélyeztetettebb, nagyon fontos a megfelelő hidratálás. A megfelelő testápoló kiválasztása során figyeljünk annak összetevőire, hiszen a krém esetében is lényeges, hogy az tartalmazzon glikolsavat, alfa-hidroxi savat. Ha biztosra szeretnénk menni, akkor kérjünk tanácsot bőrgyógyászunktól. Professzionális hámlasztás A professzionális hámlasztás érthető módon sokkal hatásosabb annál, mint amit mi otthon tudunk csinálni. Mivel ezen kezelés során különböző vegyszerekkel távolítják el az elhalt hámsejteket, nagyon fontos, hogy egy szakember végezze el. Egy ilyen kémiai hámlasztás után biztos, hogy látni fogjuk a javulást. Lézeres szőrtelenítés Ha az érintett területen sok szőr található, akkor a lézeres szőrtelenítés rengeteget javíthat az állapoton. A JAMA Dermatology nevű szaklapban publikáltak egy kutatást, amely során az érintettek egyik karját szőrtelenítették, a másikat nem. Ezután a bőrgyógyászok jelentős javulásról számoltak be a szőrtelenített kar állapotát illetően. Helyes táplálkozás A kiegyensúlyozott étkezés a keratosis pilaris esetén is rendkívül lényeges. Vigyünk be a szervezetünkbe például sok cinket, ami rengeteget segíthet, hogy egészséges maradjon a bőrünk. Együnk sok marha-, bárány- és csirkehúst, továbbá kagylót, tökmagot, spenótot, kókuszt, csicseriborsót, kesudiót, babot és étcsokoládét.
2019. október 11.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek