7 tipp, hogyan szokjunk le a körömrágásról

7 tipp, hogyan szokjunk le a körömrágásról

Kapcsolódó tünetek:

  1. Haladjunk ujjról ujjra
Tény, hogy nagyon nehéz leszokni a körömrágásról, hiszen ez is egyfajta függőség. Az első lépést azonban már azzal megtesszük, ha meghozzuk a döntést, hogy abba akarjuk hagyni. Ennél a taktikánál lépésről lépésre kell haladnunk. Válasszuk ki valamelyik körmünket, és határozzuk el, hogy azt mostantól nem fogjuk rágni. Ha azt sikerül szép hosszúra megnövesztenünk, akkor már is sikerélményünk lesz, és következhet a következő, amit békén hagyunk. Idővel pedig teljesen le fogunk szokni a körömrágásról.
  1. Rövid körmök a siker érdekében
Minél rövidebbek a körmeink, annál kisebb annak az esélye, hogy elkezdjük rágni. Figyeljünk oda, hogy rendszeresen vágjuk vagy reszeljük le a körmeinket. Minél simább a peremük, annál kevésbé fogjuk rágni.
  1. Járjunk manikűröshöz!
Két előnye is van annak, ha manikűröshöz járunk: az egyik, hogy mindig szépek és ápoltak lesznek a körmeink, továbbá nagy valószínűséggel nem fogjuk lerágni azokat, hiszen pénzt fizettünk a gyönyörű eredményért. A másik előnye, hogy mivel ciki lerágott körmökkel manikűröshöz menni, így már az időpontunk előtt pár nappal abba fogjuk hagyni a folytonos rágást.
  1. Gél lakk
A gél lakk egyik nagy pozitívuma, hogy 2-3 hétig kitart, ez idő alatt pedig regenerálódni és nőni tudnak a körmeink, anélkül, hogy rágni tudnánk azokat.
  1. Körömrágás elleni lakk
Kaphatóak olyan speciális körömlakkok, melyeknek annyira rossz ízük van, hogy nagy eséllyel elmegy a kedvünk a körömrágástól. Ez elég gusztustalan, de hatásos!
  1. Viseljünk kesztyűt!
Ezt a trükköt sajnos nem lehet minden élethelyzetben bevetni, de például este, tévézés közben tökéletesen működik.
  1. Keressünk egy segítőt!
Kivel töltjük időnk nagy részét? A legjobb barátnőnkkel, a párunkkal, esetleg a szüleinkkel? Az illetőt avassuk be a tervünkbe, hogy le szeretnénk szokni a körömrágásról, így mindig ránk tud szólni, ha ismét nekikezdenénk.
2019. szeptember 3.

Kiemelt ajánlatunk

Kapcsolódó cikkek