5 tanács a valóban pihentető alváshoz

2019. október 4.

Kapcsolódó tünetek:

alvászavar

Mentális és testi egészségünk záloga a rendszeres, megfelelő hosszúságú, pihentető alvás. Sokan küzdenek azonban alváshiánnyal, vagy órákig forgolódnak, mire el tudnak aludni. Szerencsére több bevált recept is van a megfelelő pihenés eléréséhez.

5 tanács a valóban pihentető alváshoz

5 tanács a valóban pihentető alváshoz

A legtöbb embernek hét-nyolc óra alvásra van szüksége naponta, de gyermekeknél, illetve a fejlődő szervezetű tinédzsereknél ez a szám magasabb. Ha csupán minimálisan is kevesebbet alszunk éjszakánként, máris érezhetővé válik, hogy romlik koncentrációs képességünk és a hangulatunk. Bár sokan meggyőződésből is kevesebbet alszanak, fontos tudnunk, hogy a folyamatos alváshiánynak komoly egészségügyi kockázatai is lehetnek, mint például a szívbetegségek vagy a cukorbetegség kialakulásának lehetősége. Tegyünk egészségünkért, és fogadjunk meg néhány általános tanácsot, hogy hosszabban és pihentetőbben alhassunk.

  • Vigyünk rendszert az estéinkbe

Figyeljünk oda szokásainkra, igyekezzünk mindig ugyanakkor lefeküdni, hogy a szervezetünk is be tudjon állni erre. Ügyeljünk arra, hogy jóval éjfél előtt ágyba kerüljünk, hiszen biológiai óránk miatt igazán pihentetőnek az éjfél előtti alvásidő számít. Amint néhány este után hozzászokunk az új „menetrendhez”, könnyebben és gyorsabban el fogunk tudni aludni.

  • Kapcsoljuk ki az agyunkat

Talán minden tanács közül ez a legnehezebb, hiszen a mindennapi stressz és problémák miatt nagyon sokan hánykolódnak órákig az ágyban. Törekedni kell ezeket a stresszfaktorokat a lakás, de legalább a hálószoba ajtaján kívül hagyni. Nem szerencsés elalvás előtt a félbehagyott munkákon, másnapi feladatokon vagy az aznapi sérelmeken töprengeni. Különösen kerüljük azt, hogy bevigyük a munkát az ágyba. Lélegezzünk mélyen és egyenletesen, képzeljük magunkat a természetbe, illetve próbáljuk megtalálni képzeletünkben vagy emlékeinkben a boldog pillanatokat, helyszíneket.

  • Fárasszuk le magunkat

A mindennapi mentális terhelés miatt sokan nem gondolják, hogy fizikailag is érdemes lefárasztani magukat alvás előtt. Pedig a munka utáni edzés vagy akár egy esti séta is nagyban hozzájárulhat ahhoz, hogy könnyebben és gyorsabban aludjunk el.

  • Kerüljük a serkentőszereket

Igyekezzük délután mellőzni már az energiaitalok, kávé fogyasztását, illetve lefekvés előtt ne igyunk alkoholt. Ezek ugyanis növelik a vérnyomásunkat, így sokkal nehezebben alszunk el.

  • Tegyük kényelmessé hálószobánkat

Figyeljünk oda arra, hogy kényelmesen töltsük az éjszakákat. Sokkal könnyebben alszunk el és kellemesebben ébredünk, ha megfelelő körülmények között pihenünk. Ne sajnáljuk a pénzt a megfelelő matrac kiválasztására, illetve tegyünk meg mindent azért, hogy kizárjuk a külvilág fényeit és hangjait hálószobánkból.

5 természetes altató

5 természetes altató

Azok, akik alvásproblémákkal küzdenek, illetve nehezen alszanak el, végső elkeseredésükben különböző kémiai anyagokhoz nyúlnak, hogy végre kipihenhessék magukat. Előbb azonban érdemes a természetes praktikáknak is esélyt adni. Íme, 5 hatásos altató.

Ezért pihenjünk le bátran ebéd után

Ezért pihenjünk le bátran ebéd után

Ki ne ismerné azt az érzést, amikor egy finom ebéd után másra sem vágyunk, csak a kényelmes ágyunkra, ahol egy kis időre lepihenhetünk, hogy aztán ismét teljes erőbedobással folytassuk a napot?!

Az ébresztőóra előtt ébred? Itt a magyarázat!

Az ébresztőóra előtt ébred? Itt a magyarázat!

Sokak indítjuk a napot úgy, hogy az ébresztőóra megszólalása előtt néhány perccel, magunktól felébredünk. Ennek okai ismertek, hiszen mindannyiunkban van egy belső óra, ami a mechanikus időmérő elvei szerint működik.

Minden, amit az alvajárásról tudni kell

Minden, amit az alvajárásról tudni kell

Mint a legtöbb alvászavarral, az alvajárással is első sorban szeretteink találkoznak először, hiszen az alvajáró nincs tudatánál ilyenkor. A betegség súlyos problémákat okozhat, ezért minél hamarabb érdemes vele szakemberhez fordulni.

Itt a magyarázat! Ezért nem emlékszünk az álmunkra

Itt a magyarázat! Ezért nem emlékszünk az álmunkra

Egy új, egereken végzett kutatás szerint a neuronok egy csoportja segít kideríteni, hogy az agy miért és hogyan felejti el az álmokat.

Összes cikk Alvás témában