Tünet: hányás

A limfómák kialakulása és tünetei

A limfómáról sokan talán nem tuják, hogy nem más, mint a nyirokrendszer daganatos megbetegedése. Több formája létezik, melyekre általában igaz, hogy ha nem fedezik fel őket időben, a betegség könnyen továbbterjed nem csak a nyirokszöveteket érintve, hanem a test más szerveit is. De mit is kell tudni a limfómák kialakulásáról és hogyan lehet őket felismerni?

A Wilson-kór

A Wilson-kór viszonylag ritka, örökletes betegség, amit nem is olyan régen, az 1900-as évek elején írtak le először. Elnevezését S.A.K. Wilsonról kapta, aki először határozta meg ezt a jelenséget. A kór nevét sokszor halljuk, ám csak kevesen vannak tisztában azzal, mit is jelent ez a betegség és hogyan lehet kezelni.

A vesegörcs okai és kezelése

Egészen gyakori betegség a vesegörcsöket legtöbb esetben okozó vesekövesség. A férfiak 10, a nők 5 százalékát érinti. 30 és 60 éves kor között alakulhat ki leginkább.

Az ételmérgezés tünetei

Az ételmérgezést – úgy tűnik – könnyű diagnosztizálni, de okait tekintve nem mindig egyszerű a helyzet. Ha a tünetek az ételek túlzott fogyasztása miatt alakulnak ki, nem igazi mérgezésről van szó, és bár a betegség rendkívül kellemetlen, gyógyulási ideje viszonylag gyors.

Mérgezés gyerekeknél – Típusok, tünetek és a teendők!

A gyerekek felfedezési folyamatának része, hogy a kezükbe, és sokszor a szájukba is vesznek dolgokat. Természetesen ők még nem is tudják, hogy mit nem szabad a szájukba venni, vagy ha tudják, akkor is képesek kísérletezni ezekkel. Képesek még a nagyon rossz ízű dolgokat is lenyelni, ezért fontos, hogy odafigyeljünk, miket és hol tartunk otthon a háztartásban.

Ezek a teendők mérgezés esetén

A mérgezés sajnos nem ritka jelenség, ami lehet enyhébb, de akár életveszélyes is, és számtalan ok kiválthatja. A mérgezések nagy része véletlen történik és fontos, hogy minél hamarabb segítséget kapjon elszenvedőjük annak érdekében, hogy a méreganyag egészségkárosító hatásait csökkenthessük. De mit tehetünk elsősegélyként ilyen esetben?

Gombamérgezés tünetei és kezelése

Ugyan már gyerekkorunkban sokszor felhívják a figyelmünket arra, hogy gombát csak körültekintően szabad gyűjteni és a zsákmányt szakembernek is ellenőriznie kell, mégis máig gyakran fordul elő hazánkban gombamérgezés. Szerencsére az esetek többségében csak rendkívül kellemetlen tüneteket tapasztal a beteg, de a gyilkos galóca fogyasztásába akár bele is lehet halni. Hogyan lehet felismerni a gombamérgezést és mi a teendő utána?

Ázsiába utazóknak: ezekre a betegségekre figyelj!

Egy trópusi utazás során egyetlen vágyunk van: nagyszerűen érezni magunkat és izgalmas dolgokat látni. Azonban amikor messzi tájakat indulunk felfedezni, bizony gondolnunk kell a számunkra teljesen szokatlan betegségekre is, melyek megkeseríthetik a legszuperebb nyaralást is. Mivel az ázsiai országok egyre népszerűbb úti célnak számítanak, összegyűjtöttük, mely betegségekre kell ezen a területen leginkább figyelni!

A terhesség első jelei

A napjainkban patikában kapható terhességi tesztek meglehetősen érzékenyek, már a várható vérzés időpontjában kimutatják a terhességet. Szervezetünk várandósság miatt megváltozott működésének azonban más apró, de félreérthetetlen jelei is vannak.