Tippek, hogyan fejlesszük a memóriánkat

Tippek, hogyan fejlesszük a memóriánkat

Kapcsolódó tünetek:

Kevesebb cukor A túl sok hozzáadott és finomított cukor fogyasztásáról köztudott, hogy számos, egészségünkre negatív hatással rendelkezik, azonban most kiderült, hogy memóriánk – elsősorban pedig rövidtávú memóriánk – hanyatlása is a túlzott cukorfogyasztás miatt történik. Egy kutatás során szakértők 4000 résztvevő vizsgálatából vonták le azt a következtetést, hogy a rendszeresen cukros üdítőt fogyasztóknak átlagosan rosszabb volt az emlékezőképességük, mint az egészségesebben élőknek. A cukorfogyasztás csökkentése pedig számos más egészségügyi szempont miatt is megéri, így ne féljünk megtenni az első lépést. A meditáció ereje A meditációt széleskörben ajánlják a pihenés és ellazulás érdekében, de a stressz és a fájdalom kezelésétől egészen az alacsonyabb vérnyomás eléréséig és a jobb memóriáig jó hatással lehet ránk. A kutatók számos egészségügyi előnyt írnak a meditatív gyakorlatok számlájára. Memóriánk fejlesztésében a meditáció agyunk szürkeállományának növelésével játszik szerepet. Tanulmányok szerint napi 20 percnyi meditációs gyakorlat leginkább a rövidtávú memória és a térbeli emlékezőképesség területeinek működését javítja. Megfelelő pihenés Az alváshiány, illetve a különféle alvászavarok és a memória problémák kapcsolata már régóta ismert. Az összefüggés nem véletlen, hiszen alvás közben játszódik le agyunkban az egyik legfontosabb emlékekkel kapcsolatos folyamat: az emlékek rögzülése, ami alatt rövidtávú emlékeink megerősödnek és hosszú távú memóriánkba vándorolnak. Ezért nem szabad elhanyagolni a pihentető alvást, amely felnőttként legalább 7 órát jelent naponta. A folyamat fontosságára már több kutatás során fény derült. Egyik ilyen volt például, amikor 10 és 14 év közötti gyermekek végeztek el memória-javító gyakorlatokat. Egyik csoportjuk még aznap, később vett részt a tudásukat felmérő teszten, a másik csoport pedig a következő reggel tette meg ugyanezt. Az eredményekből tisztán látható volt, hogy azok a gyerekek, akik aludtak egy éjszakát a két esemény között, átlagosan 20 százalékkal jobban teljesítettek a tesztek során. Edzés az agynak Ahogy fizikai aktivitásunk elengedhetetlen egészségünk megőrzéséhez, úgy agyunk edzése is kulcsfontosságú, ha memóriánk állapotán szeretnénk javítani. A rendszeres keresztrejtvény-fejtés, memóriajátékok, de még napi pár perc Tetris vagy más, hasonló mobilapplikációkon való szórakozás is hatékonyan átmozgatja elménket. Végre, egy jó cél érdekében nyomkodhatjuk a telefont – ezt nem szabad kihagyni, ugye?
2019. március 23.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek