A szklerózis multiplex

szklerózis multiplex

Kapcsolódó tünetek:

A krónikus betegség a központi idegrendszerre van hatással, vagyis az agyra és a gerincvelőre. A szervezet az idegpályákat körülvevő myelinhüvely ellen ellenanyagokat és fehérvérsejteket küld, ennek következtében a hüvely károsodik, majd elpusztul. A károsodás az idegek károsodását is okozza, és több helyen hegesedés alakul ki. A betegség erről kapta a nevét, a hegesedés latin neve sclerosis. A károsodás miatt lelassul vagy teljesen korlátozódik az izmok mozgása, a koordinációja, és az érzékelés és a látás is romolhat vagy teljesen tönkremehet. A betegség kétszer annyira jellemző nőknél, mint férfiaknál, és az első tünetek általában 20 és 40 éves kor között jelentkeznek a szklerózis mutiplexben szenvedő betegeknél. Egyes pácienseknél a betegség enyhe, más esetben súlyos, tartós funkcióromlás figyelhető meg. Kezeléssel a tünetek enyhíthetők, de a betegség előrehaladása nem állítható meg, csak lassítható.

Tünetek

A jellemző tünetek a betegségnél zsibbadás, érzéketlenség valamelyik (egy vagy több) végtagban, jellemzően csak az alsó- vagy csak a felsőtesten. Részlegesen vagy teljesen a látás csökkenhet, főként az egyik szemen. Szem mozgáskor fájdalom jelentkezhet, és elektromos sokk szerű érzés jellemző egyes fejmozdulatokkor. Remegés, koordinációs zavar és bizonytalanság is kialakulhat. A nagy mértékű fáradtság és szédülés is jellemző a szklerózis multiplexes betegekre. Egyes esetekben izommerevség és vegetatív problémák is jelentkezhetnek.

A betegségnek négy fő formája létezik:
  • Relapszáló-remittáló forma a leggyakoribb. Élesen elkülönülő, egymást követő fellángolások jellemzik, melyek között a tünetek csökkenése tapasztalható. A fellángolások hirtelen alakulnak ki, majd fokozatosan néhány hét-hónap alatt megszűnnek.
  • Primer progresszív, amikor folyamatosan csökkennek a beteg izmainak funkciói, és a tünetek nem enyhülnek. Ez jellemzően 40 év feletti betegeknél alakul ki, és ritkább.
  • Szekunder progresszív forma, mely a relapszáló-remittáló formából alakulhat ki a betegség későbbi fázisában. A betegek folyamatos állapotromlással küzdenek, és időnként fellángoló tünetek mutatkozhatnak.
  • Progresszív –relapszáló forma, mely a primer progresszív egy speciális megjelenése. Hirtelen megjelenő új tünetek jellemzik a régiek folyamatos romlása mellett.
A betegek kellő terápia mellett javulást tapasztalhatnak, javul az állóképességük, enyhülnek a tüneteik, kevésbé fáradékonyak lesznek, jobb lesz a közérzetük. Nagyon gyakori, hogy mikor megtudják a diagnózist, a betegek depresszióba esnek, és pszichológus segítségére van szükségük. Olyankor nagyon fontos számukra a lelki, pszichikai támogatás, emellett a gyógytorna, testmozgás is sokat segít állapotuk javulásán, mind lelkileg, mind fizikailag.
2017. október 5.

Kiemelt ajánlatunk

Kapcsolódó cikkek