Így tehetsz hatékonyan a szemfáradtság ellen!

Így tehetsz hatékonyan a szemfáradtság ellen!

Kapcsolódó tünetek:

A szemfáradtság érzése tulajdonképpen nem más, mint egy tünetegyüttes, ami egészen gyakran jelentkezik hosszú és kifejezetten intenzív koncentrálási időszak után. Ilyen lehet az, amikor munka közben, vagy csak hobbiból nagyon sokáig ülünk a számítógép előtt, vagy annyira belemerülünk egy könyvbe, hogy akár órákon át le sem tesszük. Kiválthatja szintén hosszú ideig tartó tévézés, vagy akár egy több órás mozifilm és autóvezetés is. Azért jelentkeznek a tünetek, mert ilyenkor nem pislogunk elég gyakran és ettől a szemünk komfortja csökken és szemszárazság is felléphet. A ritkás pislogás miatt a szemhéj lecsukásával a szaruhártyánkon szétterülő könnyfilm nem tudja kellő időközönként nedvesíteni a szemünket, ettől jön elő a kellemetlen érzés, és ha ez alvás/pihentetés után elmúlik, akkor szinte biztos, hogy szemfáradtsággal van dolgunk. Az érzetet előhozhatja emellett az is, ha túlzottan megerőltetjük a szemet, például rossz fényben olvasunk, vagy olyan helyiségben tartózkodunk huzamosabb ideig, ahol a fűtés vagy éppen légkondicionálás szárítja a levegőt. A fáradtság mellett gyakori az irritáció is, ami a szem vörösségével jár. De hogyan lehet ezt megelőzni és mit tehetünk a rossz érzés gyors csökkentésének érdekében?

Megelőzés

Figyeljünk arra, hogy milyen környezetben töltjük a mindennapjainkat! Hiszen a zavaró tényezők kizárásával már sokat tehetünk. A számítógép képernyője például szemmagasságban legyen és soha ne helyezzük szembe az ablakkal, így nem kell majd hunyorogva figyelnünk a kijelzőt. Az asztal, amelyiknél írni szoktunk, legyen megvilágítva rendesen, és amikor olvasunk, akkor is használjunk kellő erejű lámpát. Fűtési időszakban és légkondicionálás mellett szellőztessünk gyakran és akár párásítót is bevethetünk.

Kezelések

A legegyszerűbb fegyver a szemtorna lehet, ami átmozgatja a szem izmait és élénkíti a vérkeringést, miközben nedvesíti is a szemet. Érdemes koncentráció közben néha egymás után tízszer hosszan pislogni, szemkörzést vagy finom masszírozást végezni. Számítógépes munka közben pedig a szem miatt is mindenképp tartsunk szünetet 10 percre, legalább óránként egyszer.

Nagyon hasznosak lehetnek a kifejezetten a rossz érzet ellen kifejlesztett termékek, így szemcseppek, szemsprayk, szemgélek. Ezek sok esetben nem csak a szárazságot enyhítik, de a pirosságot is megszüntetik. Mielőtt azonban ilyen terméket választanánk, minden esetben kérjük szakember véleményét! Ugyanakkor bevethetünk régi és jól bevált otthoni praktikákat is. Ez lehet a 10 percre a szemhéjra helyezett hideg uborkaszelet, vagy a kamillás borogatás is. Mindkettő hűsítő, nyugtató hatású. Használhatunk még gyógyfüves borogatást akár kúraszerűen is. Nagyon jó erre a sóskalevél, a fekete tea, a szemvidítófű vagy a fehér mályva is. Ezeket felfőzés után kell gézcsíkba tekerni a borogatáshoz.
2017. augusztus 24.

Kiemelt ajánlatunk

Akciós ajánlataink

Kapcsolódó cikkek