Salgótarján újabb felújított BENU Gyógyszertárral büszkélkedhet

2017. március 14.

2017. március 10-én ünnepélyes keretek között felavatták a megújult BENU Szent Benedek Gyógyszertárat Salgótarján forgalmas, közkedvelt kereskedelmi központjában.

A BENU Szent Benedek Gyógyszertárban lezajlott beruházás mindössze néhány napot vett igénybe, ám a végeredmény igen látványos – immáron ebben a gyógyszertárban is megvalósították a BENU Gyógyszertár Koncepció egyes elemeit: márciustól vásárlóközpontú, világos, modern belső térben, a gyógyszerészeket a betérő vásárlóktól elválasztó üvegablakok nélkül vásárolhatunk és kaphatunk tanácsot. Nagyobb hangsúlyt kapnak az egészség megőrzését szolgáló, gyógyhatású készítmények, hiszen ezentúl ezen termékeket úgynevezett szabad polcokon találjuk. A betérő vásárlóknak lehetősége nyílik a termékeket kézbe venni, egymással összehasonlítani – mindezt a sor feltartása nélkül. A patika kialakításánál meghatározó szerepet
kapott a megváltozott fogyasztói igények nyugat-európai színvonalú kiszolgálása.

A BENU Szent Benedek Gyógyszertár ünnepélyes avató eseményén részt vett és beszédet mondott Huszár Máté, Salgótarján alpolgármestere is. Alpolgármester Úr elismerően méltatta a gyógyszertárban végbement látványos beruházást. Beszédében kiemelte: a felújítás nagyban hozzájárult a helyi emberek egészségügyi ellátásának feljődéséhez. A Városvezetés célja, hogy Salgótarján modern, élhető várossá váljék. A jelenlegi egészségügyi intézkedések egyik fontos célja a helyi lakosság egészségmegőrzési törekvéseinek támogatása – és ezzel tökéletes összhangban van a BENU Szent Benedek Gyógyszertárban végbement felújítás, a BENU Gyógyszertár Koncepció megvalósítása. Huszár Máté beszédében hangsúlyozta a tanácsadás, az emberi kommunikáció fontosságát is, hiszen betegen ennek jelentősége még nagyobbá válik.

A BENU Szent Benedek Gyógyszertár vezetője, Bertáné dr. Lopatovszki Zsuzsanna a szalagátvágási ceremónia előtt büszkén szólt arról, hogy az elmúlt tizenkét évben, mióta a patikát vezeti, a mostani már a második nagy beruházás. Fontos cél volt a megváltozott  fogyasztói igények, egyfajta új vásárlóerő legmagasabb szintű kiszolgálása, és már az első visszajelzések is azt mutatják, ezen törekvés tökéletesen megvalósult. A közvetlen közelben található Penny és DM üzletek  felújítása után a BENU Szent Benedek Gyógyszertár megújulásával a város lakói immáron még színvonalasabb környezetben intézhetik mindennapos bevásárlásaikat.

Természetesen bizonyos dolgok még egy ilyen modernizációs folyamatban sem változnak: a gyógyszertár dolgozói továbbra is a már jól megszokott, nagyra becsült szakértelemmel, emberséggel fordulnak a betérő betegekhez, vásárlókhoz, és nagy örömükre szolgál, hogy mindezt márciustól nyugat-európai színvonalú környezetben tehetik.

Superstore díjas a BENU Gyógyszertár Debrecen Plaza

A Trade Magazin szaklap idén harmadszor hirdette meg a Superstore versenyt, melyen a BENU a Debrecen Plázában található gyógyszertárával pályázott és a szakmai és közönségszavazás eredményeképpen elnyerte a 2017. év Szakbolt non-food kategória I. helyezését.

BENU Győr Városi Gyógyszertár

Felújított BENU Gyógyszertár várja a vásárlókat Győr belvárosában

A BENU Gyógyszertárakra jellemző vásárlóbarát, világos belső kialakítással várja a betérőket a BENU Városi Gyógyszertár Győr központjában, a Baross Gábor úton. A megújult patikát ünnepélyes keretek között 2017. szeptember 1-jén avatták fel.

Akciós ajánlatok a BENU Gyógyszertáraknál!

Tekintse meg havonta frissülő akciós termékkínálatunkat!

Stresszkezelés a maximumon!

Stresszkezelés a maximumon!

Formálja át a mindennapi stresszt az eredeti MAGNE B6-tal! Töltse ki stressztesztünket!

Továbbra is a magyar póló mellett a BENU!

Hétfőn került sor a Magyar Vízilabda Szövetség sajtótájékoztatójára, melynek alkalmából a BENU bejelentette, hogy továbbra is támogatni kívánja a szövetséget, így újabb egy évvel meghosszabbítottuk a közös megállapodást.